Múlt heti lapszámunk cikkére - 2.0 és a 'Közös tudás, közös hozzáférés' - végre felébredünk, vagy újabb porhintés? link - a benne megemlített Paszternák Ádám válaszolt emailben. Levele:
"A KIT hírében megnéztem a Könyvtári napokra mutató hivatkozásokat. Mivel az asztali naptáramat elfelejtettem kicserélni és még mindig 1996-ot mutat, a könyvtári napok reklámszpotja link nagyon tetszik, különösen a végén lágyan kifuttatott (értsd: elharapott) zene -- magas szakmaiságot és vizuális kultúrát, modern minőséget sugárzó alkotás. Egyértelműen pozitívum benne a szereplők mosolya, a megjelenített közösség, melynek összetartó erejét a videó szemlélteti... jaj, elnézést, időközben véletlenül átkattintottam Melbourne-re (link Szóval a dinamizmusa kiemelkedő... bocs, most meg Michiganre ugrott (link ). Sebaj.
Az oldalt link is sikerült megnéznem (bár kicsit nehézkes volt: csak a mobilom volt nálam és vagy mikroméretűek voltak a betűk, vagy belenagyítottam és görgethettem jobbra-balra; értem én, hogy még csak 2018 van, nehéz még weblapokat mobilra is optimalizálni - ja, nem).

Egyszóval igazat kell adnom neked: a "közös", mint hívószó, itt köszönő viszonyban sincs azzal a "közössel", amire sok-sok éven át a FIKSZ-en hivatkoztam. A programokat elnézve ismételten azt játsszák a résztvevő könyvtárak, mint ezelőtt sok évvel: amúgy is megrendezett programjaikat (foltvarró szakkör, Nagy Aranka nyugdíjas "festőművész" kiállítása, csipkeverő vagy baba-mama klub, esetleg játszóház) ilyen-olyan, de főleg kitekert indoklással behúzzák a "Közös tudás, közös hozzáférés" szlogen alá (mely szlogen - hála az égnek - kellőképp semmitmondóan és tágan értelmezhetően lett megfogalmazva. Elbűvöltek továbbá az olyan programok, amelyeknek sem célját, sem tematikus besorolását nem értem [a konkrétumot kihagytam - szerk.].

Úgy vettem észre, hogy a programok szervezői a "közös" alatt (még mindig) azt értik, hogy sok ember összeül egy helyen és elvannak egy-másfél órát (majd hazamennek, ki-ki a saját lakásába persze). Azt, hogy hogyan használjuk fel programjainkat egy valóban kidolgozott, középhosszú-hosszú távú stratégia (például: valódi közösségek építése, használói elköteleződés erősítése stb.) megvalósítása érdekében, még mindig nem értik, még mindig nem tudják. Tisztelet a kivételnek persze.
Viszonylag régen olvastam utoljára kedvtelésből könyvtárak stratégiai terveit (nem is biztos, hogy akarom), de most gugliztam egyet. Nagyrészt továbbra is semmitmondó, üres dokumentumok jönnek elő, van bennük SWOT (mert kell), ami még mindig ugyanazt mondja, mint 12 éve, van bennük helyzetértékelés ("felértékelődik az elektronikus formában szolgáltatott információ" - no shit, Sherlock), vannak benne semmitmondó humánpolitikai megállapítások ("fontos a munkatársak folyamatos képzése és önképzése" - aham)... Mutatok egyet, random: link

Hogy ne szaporodjanak tovább a szavak: még mindig nem mennek sehová a dolgok. Még mindig ugyanazokat a köröket futják. Még mindig ugyanazokat a programokat erőltetik. Még mindig nem tudják, hová is akarnak eljutni. Még mindig úgy tekintenek a rendezvényeikre, mint kipipálható checklistre - amit utána megmutathatnak a fenntartónak: "lám, tavaly 127 rendezvényt szerveztünk".

Az iskola utáni színes-szagos foglalkoztatók nem köteleznek el - kikopnak a résztvevők, ha kinőnek a kifestőből. A nyugdíjasklub pont azokat nem vonzza, akik hosszú időn át alkotnának könyvtári közösséget. A csipkeverés biztosan nagyon szép - de hány ember akar csipkét verni, vagy csipketerítő-kiállítást nézni? Pontosan mi az, amivel az élethosszig tartó tanulás mintájára élethosszig tartó elköteleződést akarnak építeni? Ki lesz az, aki majd élőlánccal kiáll a könyvtáráért, ha be akarják zárni (link

Hol van a könyvtári közösségépítés, a társadalmi felelősségvállalás és integráció? Ez például az: link (biztosan ismeri, aki tájékozódik a szakma berkeiben - még én is ismerem, holott hány éve is már? Sok.)
Nem vezet ez sehová. Never mind.