Keresés a KIT archivumában:  
Könyvtár Információ Társadalom
Heti hírlevél információs és könyvtári szakemberek számára - Szemlék, hírek, kommentárok    angol zászló english flag  
 


Az üveghegyig kell elmenni, hogy 5 perc alatt ingyen olvasójegyet kapjunk - Riga

A Lett Nemzeti Könyvtár ikonikus épülete Rigának, az "üveghegy" a Daugava folyó partján áll, szemben a történelmi belvárossal. Az 1919-ben alapított könyvtár új épületét 2014-ben adták át, a könyvtár 4 milliós állományának egy részét a lettek élőláncot alkotva költöztették át az új könyvtárépületbe. A Gaismas Pils (Castle of Light), azaz a Fény kastélya elnevezésű épületet Gunars Birkerts lett származású amerikai építész tervezte, amelyben a modernizmus keveredik a folklórral, maga a név is egy legendából (alvó hercegnő az üveghegyen), illetve epikus költeményből származik, mely megzenésítve a lettek második nemzeti himnuszává vált, metaforája nemzetük függetlenségének. Fény árasztja el egész nap a 40.455 négyzetméteres, 68 méter magasságú, földszint +12 szintes épületet, két felső szintjén csodás panorámájú "üvegházzal", mely rendezvényeknek ad helyszínt. Lenyűgöző a hatalmas, nyolcemeletes átrium, melynek déli oldalát egy nagy vitrin, benne könyvespolcokkal és könyvekkel foglalja el.
Számos kiállítási tér, konferenciaközpont számos kisebb teremmel, egy nagy "Ziedonis Hall" elnevezésű koncert- illetve konferenciaterem, az egyes szinteken a tudományterületeknek megfelelő olvasótermek. Pihenőhelyek gyönyörű kilátással a városra, étterem, kávézó, meditációs terem, nemcsak kutató- és tudás-, hanem igazi közösségi központ is. Több mint 120.000 regisztrált olvasó, napi 1000-2000 látogató, plusz legalább 40.000 ember keresi fel évente turistaként, akik 8 nyelvű vezetett túrán vehetnek részt, ingyenes wifi, 5 perc alatt ingyenes olvasójegy, 5-15 éveseknek gyermekolvasójegy. Lehetőség van "örökbe fogadni könyveket" (Special book for a special bookshelf) és egyéb módokon támogatni a könyvtárat, pl. az előtérben fémtéglaszerűségre gravírozzák a támogatók nevét. - Fotókat ld.: link ; hosszabb beszámoló: link (Zsoldos Marianna)

legyenek kit hírei saját honlapján

Feliratkozás

A heti ingyenes KIT Hírlevelet megrendelheted a kit@gmconsulting.hu-ra írt "Megrendelés" tárgyú levéllel, név és intézmény megadásával, mellyel jelzed az Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak elfogadását.

A hírlevél lemondása: ugyanígy, de „Lemondás” tárgymegjelöléssel.




Hírlevélről

A hírlevél hetente (júliusban, augusztusban kéthetente), térítésmentesen, csak elektronikus formában jelenik meg. A KIT nyomtatott példányai megtalálhatók a Könyvtörténeti és Könyvtártudományi Szakkönyvtárban is (Könyvtári Intézet, Budapest).

A KIT-archívum tartalma:
Közel 28.000 hír, 2002-től
A KIT-et az EPA (Elektronikus Periodika Adatbázis) is archiválja.

A megrendelők száma kb.:
700 fő

Olvasói létszám:
kb. 1000 fő

Adatvédelem
A KIT szerkesztői a birtokukba kerülő használói adatokat bizalmasan kezelik, azt csak az eredetileg megjelölt célra használják, harmadik fél részére nem adják át. A használati adatokat csak az egyedi adatközlőket (ha tudomásukra jut) nem visszafejthető módon, összegezve teszik közzé. Pl.: összes olvasói létszám, vagy felmérés eredményeképpen: a KIT-olvasók x%-a vezető beosztású. A használói felmérésekben a válaszadás anonim.
A szerkesztők a KIT-tel kapcsolatos visszajelzéseket egymás között megbeszélik, és visszajeleznek a levélírónak.
Adatkezelési tájékoztató

A KIT tulajdonosa:

GM Info Consulting Kft.
www.gmconsulting.hu


impresszum | szerkesztők | észrevétel e portálról