Rendőrségi, tűzoltó- és lovasbemutató is tarkította a megyei könyvtár csütörtöki nyárbúcsúztató rendezvényét: gyermekkönyv-nyár címmel júniustól tíz héten át foglalkozásokat, látványos bemutatókat szerveztek a fiataloknak, melyen több mint 500-an vettek részt.
"Nincs semmi baj" . sokszor hallottuk kisgyerekként szüleinktől a megnyugtató mondatot, ha valami olyat tettünk, vagy olyasmi történt velünk, ami miatt könny szökött szemünkbe. Fodor Ákos költőt és műfordítót, a magyar haiku egyik mesterét is megihlette ez, és Három negatív...
Mintegy 287 millió forintból természettudományi élménypedagógiai központot alakítanak ki a Békés Megyei Könyvtárban - mondta Rakonczás Szilvia intézményigazgató kedden az MTI-nek.
Kifejtette, az európai uniós Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) pály...
Érzékenyítő multikulti tábort rendezett a Halis-könyvtár augusztus második felében. (fotókat ld.: http://www.kithirlevel.hu ; fotók: Fenyvesi A., Kanizsa TV)
Videó: - Roma gyerekek vesznek részt a könyvtár Multi-kulti táborában. Az ingyenes foglalkozásokra tizenöt jól t...
A Grazi Városi Könyvtár https://www.stadtbibliothek.graz.at/ patinás központi egységében (Bibliothek Zanklhof) felnőtt és gyerekkönyvek, számítógépes játékok kölcsönzése, olvasása, kávézás (automatából) lehetséges. A kölcsönzés önkiszolgáló, a visszahozatalt az ép...
Rendszerhiba, ha párhuzamosan végeznek a könyvtárak és más közszolgálati intézmények ugyanazon munkákat. Praktikus belátás tehát a feladatok megosztása.
Előző lapszámunkban impressziókat közöltünk http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=lichtenberg_fiokkonyvtara_-_a_le...
Van még lejjebb! - mondta a városi központi könyvtárral átellenben működő Mediathek (Médiaközpont) könyvtárosa a betérő magyar könyvtárosoknak: nézzék meg a pince helyiségeit is.
A Grazi Városi Könyvtár központi részlegének épülete mellett áll a hozzá tartozó...
A lóháton közlekedő könyvtárosok voltak a nagy világválság mozgókönyvtárai. A kentucki fotót a Smirhonian múzeum adta közre.
Doru Sinaci, a megyei kulturális központ jelenlegi vezetője veszi át szeptember elsejétől az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtár irányítását. Ő volt az egyetlen jelentkező a tisztség betöltésére szervezett projektversenyen, a pályázatát véleményező bizottság úgy értékel...
Míg kint hőség tombol, addig a Wass Albert Könyvtár és Múzeum nyári táborában javában tart a kreatív játék és mese. A nyári tábor alatt többek között állatmenhelyen, solymászbemutatón, a Kemenes Vulkánparkban és a kékkúti Levendula Portán voltak a gyerekek. (VEOL)
Sikeresen kommunikálják a nagyarányú állományapasztástFEL
Alig maradt kötet a csataszögi könyvtárban, a legtöbb könyvet leselejtezték. Csataszög kis könyvtára egykor a település lélekszámához viszonyítva igen jelentős példányszámú könyvállománnyal rendelkezett. De vajon mostanra hová lett a sok régi könyv?
A kis falu ...
Lichtenberg fiókkönyvtára - a legkedveltebb könyvtári műfajokra figyelveFEL
Berlin Lichtenberg kerületének https://www.berlin.de/ba-lichtenberg/auf-einen-blick/buergerservice/bildung/artikel.298028.php egyik könyvtárban jártam. Lakótelepi környezetben üde belső térben található a gyűjtemény. Emeletre kellett lépcsőzni, nekem nem tűnt fel sehol akadályme...
A könyvtár nem semleges hely - Az Amerikai Könyvtárosok Egyesületének témájaFEL
Az ALA 2017. évi nyári konferenciájának témájáról szinte azonnali beszámolók jelentek meg sajtójukban. Így az elhangzottak - azon túl, hogy a jelen nem lévőket is tájékoztatják - sokkal könnyebben továbbgondolhatók, kevésbé mennek veszendőbe az elhangzottak. A konferencia ...
Szakozási anomália: az őslakosok teremtésörténete - mítosz. Ha a Bibliáé, akkor nemFEL
Földrajzilag messze esnek tőlünk az Amerikai Könyvtárosok Egyesületének konferenciái, de azok jól dokumentált rendezvényei számunkra sok hasznos kérdést vetnek fel. Sőt, némileg a számunkra később jelentkező dolgokat mutatnak be. (MG)
- A nyári ALA-konferencián Debbie...
Interkulturális könyvtári gyűjtemény és szolgáltatás - a befogadást támogatjákFEL
Lichtenbergben (Berlin egyik városrésze) több fiókkönyvtárában találkozunk a "Sokszínűség helye" (Ort der Vielfalt) tematikus gyűjteménnyel. Az 2008-ban megnyitott Interkulturális médiatár a városrész (négyből) két fiókkönyvtárában célozza a kultúraközi készségek er...
Megint városi könyvtárak lesznek a megyei könyvtárak. Lehet ezt követni?FEL
Az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárságának körlevele az 1997. évi CXL. törvény módosításáról - Az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága 2017. július végén körlevelet juttatott el az állami és önkormányzati fenntartású múzeumokhoz, könyvtárakhoz, közműve...
Nem pénzre, hanem könyvekre van szükségFEL
Az A. D. Xenopol Megyei Könyvtár megkegyelmez azoknak az olvasóknak, akik valamilyen okból kifolyólag nem szolgáltatták vissza időben a kikölcsönzött könyveket. A kegyelmi időszak augusztus 1-től október 31-ig tart ? írja közleményében a könyvtár vezetősége.
"Az int...
U3A - rendezvények és szolgáltatások a harmadik életkorbelieknekFEL
A University of the Third Age (U3A) https://www.u3a.org.uk/ - Harmadik Életkor Egyeteme - egyedülálló és izgalmas mozgalom, amely tagszervezetein keresztül az idősebbek életét gazdagító, azt akár meg is változtató lehetőségeket kínál. A nyugdíjas, vagy kvázi nyugdíjas emberek...
30.000 ingyenfilm streamelhető New York-i közkönyvtárbanFEL
Aki olvasójegyet vált a New York-i közkönyvtárban, mostantól egy rakás jó filmet tud ingyen streamelni az épületben.
Érdekes lehetőséget adott a New York-i közkönyvtár az olvasójeggyel rendelkező látogatóinak: ingyen kapnak mellé egy szolgáltatást, amellyel 30 ezer ...
Tábor a Bihar megyei könyvtárbanFEL
A napokban ért véget a Bihar megyei könyvtár gyermekrészlegével közösen szervezett A Könyvtár Barátai elnevezésű nappali tábor, melynek során hétfőtől péntekig tíztől tizenkét óráig különféle kreatív, szórakoztató, nevelő programok zajlottak óvodásoknak és iskol...
Magyar könyvtárak Szlovákiában - helyzet, Kecskés Ildikó szerintFEL
Kecskés Ildikó, a Szlovákiai Magyar Könyvtárosok Egyesülete elnöke: "Tényként említem meg, hogy a 90-es évektől, amikor is az önkormányzatok váltak községeik könyvtárainak fenntartóivá, jellemzően csökkent az alkalmazottak foglalkoztatottságának óraszáma, csökkent a k...
Gyere a hőség elől a könyvtárba! - kommunikálhatjuk isFEL
A Katalisten feltett kérdésre - hogyan kommunikáljuk a hűvös könyvtárat a nyári hőségben - számos válasz érkezett. Ezek alapján úgy tűnik, hogy bár hatékonyabb lehetne, a könyvtárak egyelőre egységesen nem élnek a lehetőséggel a lehetőséget - ahogyan nem ismert összef...
Rekordszámú olvasó: a 3D-s mozi dobta meg a beiratkozást SzékelyudvarhelyenFEL
Idén rekordszámú új olvasója van a székelyudvarhelyi városi könyvtárnak, pedig még csak június van. A Székelyhon portál az intézmény munkatársait arról kérdezte, hogy mit olvasnak a fiatalok, illetve hogy nyáron milyen programok várják a tékába betérőket.
Nyáron r...
A (könyvtári) gyerekjáték is segti az ismeretszerzési képességeket FEL
A kisgyermekek a világot játékkal értik meg, ami csecsemőkorban kezdődik, és tovább alakul, ahogy a gyermekek fejlődnek. A kutatások azt mutatják, hogy erős kapcsolat van a játék és a korai olvasás, valamint egyéb kulcsfontosságú fejlődésbeli készségek között. A tanulmán...
Kétszer nagyobb lett a könyvtár Szegiben - input-adatokkalFEL
Új, az eddiginél több mint kétszer nagyobb helyre költözött az intézmény a Borsod megyei Szegiben. Eddig 20 négyzetméteren működtek, mostantól azonban 55 négyzetméteren várja a több mint ezer kötet az olvasókat.
A település önkormányzata mintegy 3 millió forintot k...
A 'könyvek birodalmába' csábít a csengersimai díjazott KSZR-könyvtárosFEL
Csengersima - Nem könnyű, de nem lehetetlen "becsábítani" a fiatalokat és az időseket a könyvek birodalmába.
Kulturális rendezvényszervező szakképesítést szerzett nemrégiben Jónás Kinga, a csengersimai Könyvtár és IKSZT vezetője. A fiatal és sokoldalú hölgy neve ism...
Képviselő ajándékozott számítógépeket a könyvtárnakFEL
Szeged - Olvasni szerető gyerekekkel telt meg az északvárosi könyvtár. Az irodalmi tudás megszerzése mellett az interneten is böngészhetnek a kicsik, mert új számítógéppel gazdagodott a Somogyi-könyvtár északvárosi fiókkönyvtára. Részletek a videóban.
Békéscsabai Százak - a Békés Megyei Könyvtár felhívásaFEL
Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulója kapcsán a Békés Megyei Könyvtár szeretne megemlékezni a város híres személyeiről. A Békéscsabai Százak életét kívánják összefoglalni egy-egy szócikkben.
A könyvtár kéri mindazokat, akik információval, adattal, t...
A multikulturális környezet meghatározza a könyvtár küldetését isFEL
Az érsekújvári Anton Bernolák Könyvtár (azelőtt, 1952-től 1995-ig járási könyvtár, 1996-tól 2000-ig Zsitva menti könyvtár) nyilvános regionális könyvtár, amely egyúttal a városi könyvtár funkcióját is betölti Érsekújvárott, ezen a mintegy 38 544 lélekszámú, főkén...
A könyvtár az idősek találkozási, kikapcsolódási helye isFEL
Ha kellemes helyen, kulturált környezetben szeretné eltölteni szabadidejét, akkor a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár szeretettel várja programjára. Az Idősebb könyvbarátok klubja 2017 májusában indult, és kéthetente találkoznak az olvasást, az irodalmat, a kellemes időtö...
Az állam be akart zárni egy könyvtárat, ehelyett nyílt egy másik, gyerekeknekFEL
Emlékszel a Töyeni gyerekkönyvtárra? Itt írtunk róla: http://kithirlevel.hu/index.php?oldal=kereses&funkcio=kereses&cimke=0&kulcsszo=t%C3%B6yen&button=OK Most a HVG említi, mint olyan intézményt, amit a norvég főváros egy a magyar hatóságok által no go-zónának nevezett városrés...
Német könyvtárak az álhírek ellenFEL
Az álhírek terjedése veszélyezteti a demokratikus berendezkedést. A könyvtárak - küldetésük okán - ugyanakkor képesek arra, hogy segítséget nyújtsanak a tájékozódásban. Egyik megoldás lehet a felvilágosító portál, mint pl. az osztrák Minimaka http://www.mimikama.at/ eljá...
Megfiatalíthatja az ifjúsági részleg a könyvtárost (olvasóink szavazatára)FEL
John N. Berry, aki a Libray Journal főszerkesztőjeként is dolgozott, fontosnak tartja a generációk közötti párbeszédet, ezzel együtt elfogadja a megnyilvánuló véleménykülönbséget is.
Berry az 1950-es évek végén, olyan korban kezdett könyvtárosként dolgozni, mikor a k...
Fotók - régmúlt idők mozgókönyvtárai az USA-bólFEL
A fotólat ld. az alábbi forráslinken.
Könyvtárosok lóhátonFEL
A gazdasági világválság idején az elmaradottabb vidéki városokba, falvakba lóháton hordták a könyvtárosok a megrendelt könyveket. Kentucky államot érintette leginkább az elszegényedés. A lakosság legnagyobb részének étel is alig jutott, így érthetően könyvekre sem telt. ...
Szabadtéri könyvtár Kaposváron - a gubbasztós, antikreatív könyvtári imázs ellenFEL
Az ötlet pofonegyszerű, de mutatja, hogy túl lehet lépni a poros könyvek közt gubbasztós, antikreatív könyvtári imázson: a kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár saját kertjében berendezett egy szabadtéri olvasó sátrat. Az egész onnan jött, hogy az idei Múzeumok...
Nyár 2017 a budapesti könyvtárakban - nyitva tartásokFEL
Csak ismételni tudjuk tavalyi és tavalyelőtti hírünket és reményünket. (MG)
- A korábbi évekhez hasonlóan idén is összegyűjtöttük, hogy hogyan alakul a nagyobb budapesti könyvtárak nyári zárva tartása. A nagy fővárosi gyűjtemények idén is több hétre bezárják k...
Könyvtárpolitika, gyakorlat és kultúra - a radikális befogadás irányába (olvasóink szavazatára)FEL
Az ALA etikai kódexe szerint a könyvtár célja szolgálni és segíteni a könyvtár körzetében élőket, függetlenül azok anyagi vagy szociális hátterétől. A könyvtárak programjai azonban jellemzően nem kavarják fel az állóvizet, nem okoznak problémát a nagyközönséggel, val...
A könyvtárfelújítás megdobja a használati adatokat - FSZEKFEL
Idén 65 éves a FSzEK Pestszentimrei fiókkönyvtára. A bibliotéka - amely 1952-ben nyílt meg - év elejétől a Pestszentimrei Közösségi Ház emeletén kapott helyet. A városrész vezetője szerint fontos, hogy az összes könyvtár méltó helyen legyen, ezért kísérletet tesznek arra...
TOP 10 - Érdekeltségnövelő FEL
Az Önkormányzatok Érdekeltségnövelő Támogatása keretében kiosztott 300 millió Ft az adott könyvtárak fenntartóinak finanszírozásból dokumentumbeszerzésre fordított összeg nagyságához igazodik. Mivel a FSZEK a legnagyobb önkormányzati fenntartású könyvtár, és ennek megf...
Technológia-központú információszolgálat - ha fiatalokat akarsz a könyvtárbaFEL
Egyre több kutatás foglalkozik a tizenéveseknek a tudományos és személyes információs igényeik kielégítését célzó digitálistechnológia-használati szokásaival, de csak kevés tanulmány vizsgálta, hogyan illenek bele a mai tinédzserek információszerzési gyakorlatába az isk...
Hogyan mérhető az informálás, inspirálás és az integrálás? - 124 e-könyv a FSZEK-benFEL
"Informálni, inspirálni és integrálni" - ezek a FSZEK stratégia jelszavai. Felújítják a zenei gyűjteménynek otthont adó Pálffy-palotát, az Ötpacsirta szalont és a Terézvárosban új könyvtárat. - 2002 és 2017 között tizenkét új könyvtár épült Budapesten. A beruházások...
Hogyan növelheti használóinak biztonságát a Denveri Könyvtár romló közállapotok mellett? (olvasóink szavazatára)FEL
Pár hete egy hajléktalan férfi túladagolásban elhunyt a Denveri Közkönyvtár mosdójában. A könyvtár azóta a rendőrség fokozott jelenletét sürgeti rendszeres őrjáratokkal az épületen belül és kívül. Négy biztonsági őrt venne fel, így 25-re nőne a számuk. 70 további b...
Könyvtári társasjátékok - Hogyan győzhető le a könyvtáros tartózkodása?FEL
Az elmúlt tíz évben a könyvtárak különböző játékokat építettek be szolgáltatásaik közé, a társasjátéktól a szerepjátékig. Ez a francia felsőoktatási könyvtárakban sincs másképp. Kevés intézmény formalizálta és publikálta azonban kezdeményezéseit, melyeknek az ...
Lejön a lépcsőn a kínálatFEL
Az Arthur Rimbaud Városi Könyvtár Charleroiban (Belgium) a földszinten található a gyerekkönyvtár. A felnőtt részlegre lépcső visz. Ahogyan a barokk templomokban a szentek sorfala, itt könyvek csoportjai készítik fel a közösségi élményre a betérő használókat. A falon a kö...
Egy belga könyvtári enteriőr - Charleroi (fotókkal)FEL
A belgiumi Charleroi város központi könyvtára (honlapja: http://charleroi-hd.tv/bibliotheques/ ) emeletén található a felnőtt részleg - külön tanuló zónával. Ide csak olvasójegy birtokában lehet betérni. Az asztaloknál fiatalok csoportjai üldögélnek; tanulnak, halkan beszélg...
Celje - automatikus kölcsönzés és dokumentum-válogatás (fotókkal)FEL
Folytatva a celjei könyvtárban tett barangolást http://kithirlevel.hu/index.php?oldal=kereses&funkcio=kereses&cimke=0&kulcsszo=celje&button=OK most a teljesen automatizált kölcsönzési rendszerre összpontosítunk.
- A könyvek hátsó borítóján a címke a hagyományos vonalkód ...
Grafikák és könyvek a szecesszió lenyomatai - kiállítás a kaposvári közkönyvtárbanFEL
Kozma Lajosra emlékeztek a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtárban a szecesszió világnapja alkalmából. A korszakban készült könyvekből és a kiskorpádi születésű építész grafikáiból nyílt kiállítás a bibliotékában. A H. Molnár Katalin, művészeti tájékoztató á...
Az USA legjobb kiskönyvtárait is díjazzák (olvasóink szavazatára)FEL
11. alkalommal választják ki az USA-ban az év legjobb kiskönyvtárát (vö.: 25.000 fő alatti települések). A kiválasztott könyvtár 5000 dolláros jutalomban részesül, mely összeg a további sikerességet segíti.
A nyertes kiskönyvtárat bemutatják a Library Journal-ben is...
Kistelepülés könyvtára számára kölcsönöznek HargitábanFEL
2017. május 9-én, a könyvtári szolgáltatásokkal kapcsolatosan véleményt nyilvánítani kívánó olvasóközönség jelenlétében, elkezdődött a Gyergyósalamási Községi Könyvtárban a Kistelepülési könyvtártámogató program, amelyet a Kájoni János Megyei Könyvtár indítot...
Átadták Debrecen első utcai könyvszekrényétFEL
Az Ady parkban felállított közösségi könyvespolccal az olvasást kívánják támogatni. - A világ több pontján, Magyarországon néhány helyen van már hasonló köztéri könyvespolc. A különleges utcabútor használata egyszerű: hozz egy könyvet, cserébe elvihetsz egy másikat. ...
1500 gyermek vett részt a Kájoni-könyvtár zöld programjaibanFEL
A 2017. május 12-től megnyílt Zöldkuckó, a Kájoni János Megyei Könyvtár előterében berendezett vonzó és otthonos tematikus sarok, ahol környezetvédelmi témájú kiadványokból készült kiállítás, várja egész évben a látogatókat.
A Könyvtári Napok programjai k...
Nagyarányú állományapasztás várat magára Barótón?FEL
A [8500 lakosú] Barót Gyulai Líviusz Városi Könyvtárában nincs pontos statisztikai adat, de az új könyveket hatvanezret meghaladó számmal veszik nyilvántartásba, viszont rengeteg, már rég leírt [törölt?], illetve arra megért kötet szerepel még a jegyzékekben, így a valósá...
Szemtől sz(l)emben - teltház fogadta a slammereket CsíkszeredábanFEL
Mészáros Péter és Simon Márton, a slam poetry két neves magyarországi képviselője Murányi Sándor Olivér meghívására érkezett székelyföldi körútra. A költő-slammerek rendkívül népszerűek a csíkszeredai tizenévesek körében is, telt ház fogadta fellépésüket 2017. m...
Speciális napóra a Siófoki Könyvtár oldalánFEL
2011 végén nyitotta meg a siófoki Víztorony tövében új épületét a Balatoni Regionális Kutatóintézet és Könyvtár. A 21. századnak szánt szép épületet a pécsi Építész Stúdió az új kihívások, a modern módszerek és a távlatos technológiai lehetőségek otthonának sz...
Németország új befogadási kultúrája - könyvtáraink ennek lényeges részeiFEL
Németországban az alkotmány garantálja a védelmet a menedékkérők számára; az oktatáshoz és képzéshez, az információhoz és a kultúrához való jog pedig alapvető jognak számít. A könyvtárak folyamatosan és aktívan részt vesznek a menekültek befogadásában. Átlátható,...
Los Angeles legjobb (fiók)könyvtáraiFEL
"Mindenkit szívesen látunk!" - A Los Angeles-i Könyvtár ezzel a felirattal fogadja látogatóit. A programok, valamint a több mint 70 fiókkönyvtár állománya híven tükrözik azt a sokszínűséget, és változatosságot, mely maga Los Angeles. A cikk tízet mutat be. Ezek közül válo...
Animeklub - szombat délutánonként a Katona József könyvtárbanFEL
Mit csinál egy tizenéves szombat délután a könyvtárban? Mi az az animko? Miért nem otaku? Miért izgalmasabb a fangörcsnél a karakterfejlődés? Miért érettebbek az animerajongó fiatalok és hogyan lesz valaki animefaló? Erről beszélgettem szombaton a kecskeméti Animko Klubot veze...
Hogyan lovagolják meg a könyvtárak a Pokémon go utáni fidget spinner játékőrületet?FEL
Ugye hiányzott már egy új, mindent elsöprő játékőrület? Elvégre olyan rég volt, hogy minden a Pokémon Go körül forgott - mindenki ízlés szerint imádta vagy gyűlölte, de nem lehetett szó nélkül elmenni mellette. Na, jó eséllyel ugyanilyen lesz idén nyáron a fidget spinner...
Hogyan vonhatók be a középkorúak a könyvtárba? - Jeans generationFEL
A celjei Központi Könyvtár csatlakozott a National Museum of Contemporary History celjei történelmi kortárs projekthez. A rendezvény és könyvtári kiállítás címe: "Jeans generáció: a celjei népszerű kultúra, a cowboy (farmer) kultúrától a mobil telefonig" címmel (május 11-s...
Belváros, korzó, folyópart - és Celje könyvtárának épületeFEL
Celje könyvtáráról korábban szóltunk http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=konyvtar_amely_belvarosi_kavezojaval_is_lett_ismert . Most magát az épületet tekintjük át.
Sokszor hallani: nem építünk modern épületet régi környezetbe, mert kilógna. Nos, Celje esetében az il...
Egymást támogatják a közkönyvtár és a lakásügyi hatóság (olvasóink szavazatára)FEL
- 2013-ban indult a Los Angeles-i közkönyvtár és a helyi lakásügyi hatóság együttműködése. A program célja a társadalmi, egészségügyi, oktatási és munkalehetőségek információinak eljuttatása volt egy lakótelepen élő, kockáztatott életű gyerekek és fiatalok számára...
A világ legtökéletesebb bibliotékája Anglia legcsúnyább városában? - Birminghami anzixFEL
Európa legnagyobbjának, a világ legtökéletesebb könyvtárának tervezték a 4 éve tavasszal átadott birminghamit. A világ legexkluzívabbja, a világ legszebbje - mondják rá. Utóbbit azért nem hinném, de tagadhatatlanul impozáns. Így néz ki kívülről. [ld. az alábbi forráslin...
Harry Pottert és barátait keresik DebrecenbenFEL
Szereted a varázslótanonc világát? Van kedvenc karaktered? Szeretsz beöltözni? Ne habozz! - A Méliusz Juhász Péter Könyvtár munkatársai a könyvhétre olvasni szerető, a Harry Potter világát kedvelő fiatalok jelentkezését várják, akiknek ráadásul van kedvük beöltözni kedv...
10 év alatt 2,5-ször több beitatkozott a török közkönyvtárakbanFEL
Törökországban a centralizált közkönyvtári rendszer a Kultúra és Turizmus Minisztériuma alá tartozik, tevékenységét a könyvtári és kiadványügyi főigazgatóság (GDLP) irányítja. Az állami források (személyzet, finanszírozás stb.) biztosítása a politikai hatalomtól f...
Az én könyvtáram - adatokFEL
Megnéztem a kétmilliárdos Az én könyvtáram projekt adatlapját. A Skanzennek kiírt kiemelt projektre a két éve hirtelen távozó kultúráért felelős helyettes államtitkár, Cseri Miklós intézménye és a MOKK pályázhatott a FSZEK-kel. Projektgazda - (konzorciumvezető): Szabadté...
Videó a töyeni gyermek- és ifjúsági könyvtárról (Oslo)FEL
Múlt heti lapszámunkban írtunk http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=gyerekek_osztalyozzak_a_konyveket_az_osloi_ifjusagi_konyvtarban_-_szakitottak_minden_szaballyal az Oslo Töyen városrészének gyermek- és ifjúsági könyvtáráról https://www.deichman.no/toyen . Érdemes megnézni egy ...
Felismer és alkalmazkodik a FSZEKFEL
A Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtárat általában beválogatják a világ legszebb könyvtárai közé, és azt sem árt tudni, hogy Európa harmadik legnagyobb közkönyvtára. Budapesten 49 tagkönyvtár működik és tavaly 324 000 regisztrált olvasójuk volt, virtuálisan pedig 5,...
A könyvtárosok tényleges értéke (olvasóink szavazatára)FEL
Az előzetes tervek szerint az aucklandi (Új-Zéland) könyvtárak dolgozóinak 5%-át elbocsájtják. Ezzel 1,8 millió dollár spórolhatnak meg a 65 milliós költségvetésben.
Ez az összeg csak töredéke annak a veszteségnek, mely a szellemi és kulturális értékek megmaradás...
Interaktív vándorkiállítás a Pál utcai fiúkból a FSZEK-benFEL
Interaktív vándorkiállítás nyílt Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye születésének 110. évfordulója alkalmából szerdán a Fővárosi Szabó Ervin Központi Könyvtárában. A Pál utcai fiúknak szentelt, de a jövőre születésének 140. évfordulóját ünneplő szerz...
Családbarát matricát kapott a hódmezővásárhelyi közkönyvtárFEL
A vásárhelyi Németh László Városi Könyvtárban nem csak az olvasnivalótól roskadozó polcsorok vagy az átlapozásra váró magazinok nyújtanak kikapcsolódást. A könyvtárosok gyakorta szerveznek különféle rendezvényeket, köztük családi programokat vagy ott az évek óta siker...
37 fotó modern könyvtárakrólFEL
A modern könyvtárak (és a fturisztikus épület nem szükséges feltétele a a modern könyvtárnak) megtalálják annak útjait, hogyan tanulunk meg dolgokat a digitális világban. A könyveket minden lehetséges formában és formátumban kínálják.
Celje könyvtára, amely belvárosi kávézójával (is) lett ismert (fotókkal)FEL
Celje város közkönyvtára 7 éve megnyitott épületében kávézót üzemeltet Miško Knjižko Kávézó és édességbolt néven (Miško Knjižko, kb. Könyves kutya, a gyerekkönyvtár "címerállata") https://www.knjiznica-celje.si/en/cafe . A belvárosi fekvés és e specialitás kommunik...
270 millióért lett Garancsi Istváné a FSZEK fiókkönyvtár ingatlanaFEL
... Az Andrássy úton lévő könyvtár azonban sem nem túlságosan műemléki jelenség, sem nem túlságosan villódzó, de aki járt már FSZEK-fiókban, az könnyedén otthon érzi magát a nyolcvanas évekből itt maradt könyvespolcok és dizájnelemek között. Ránézésre valóban ráf...
Mi kell az e-könyv-kölcsönzéshez a szlovén könyvtárakban?FEL
Először is szükséges egy olvasójegy, melyhez személyi igazolványt kérnek. Jelszóigénylés Biblos.lib felületen a COBISS integrált könyvtári rendszerhez.
Az olvasásra használt készülék (tablet, mobiltelefon PC stb mellé Wi-Fi-kapcsolat, kompatibilitás az e-Pub e-könyv...