A lista nem teljes, az archívum indexelése folyamatban van.
A Total Place brit kormányzat program, amely az egy-egy területen nyújtott közszolgáltatásokat takarékossági és hatékonysági okokból együtt kezeli, és az állampolgárok szemszögéből tekint a szolgáltatásokra, nagy lehetőséget jelent. Viszont csak a helyi igények kielégít...
Az újlipótvárosi közösségi ház létesítéséről a kerület lakóinak közösségi igényeit felmérve még 2008-ban döntött a kerületi önkormányzat, és szintén a lakóknak kiírt névadási pályázat eredményeképp viseli a központ az egykor a kerületben élő Radnóti Miklós...
Jól kifejezi a szakmai figyelemfelhívását az Országos Könyvtári Héten (ápr. 10-16.) megjelent infografika. Az ALA anyaga bemutatja, hogy a használók milyen pozitív attitűdökkel fordulnak a közkönyvtárak felé, ugyanakkor azt is, hogy ennek anyagi fedezete egyre kérdésesebbé v...
A Detroit-i Közkönyvtár bezárhatja fiókjainak nagyobb részét, és elbocsáthatja munkatársainak felét a 11 millió dolláros költségvetési hiány miatt.
Egy hónappal azután, hogy 80 munkatársat elbocsátottak, a könyvtár vezetői azt mondják, további megszorításokra va...
Az amerikai könyvtár-privatizálásokból már ismert LSSI is a kérők között van. Elnökhelyettese, Jim Lynch a londoni Camden könyvtárait meglátogatva azt nyilatkozta, hogy a cég feltehetően képes átvenni és nyitva tartani a meglévő fiókszámot és tartani a nyitva tartási idő...
A Manhattannel szemben, a folyó túlsó oldalán elhelyezkedő Jersey City Közkönyvtárát a bezárás fenyegette a múlt év végén. Korábbi hírek szerint (ld. 2. link alant) egy helyi kisiskolás szombatonként használt könyveket kezdett el árulni, hogy a bevételből a könyvtárat t...
Az angol közkönyvtárak hatszor kevesebb könyvet tartanak, ám forgalmuk háromszor akkora, mint nálunk. A különbség oka a nagyobb beszerzési keret mellett a kölcsönzésre ösztönző kínálás. Angliában és Hollandiában is hódít a shop-koncepció, amelyben tudatosan a boltok áru...
-- jelentette ki John Redwood, brit konzervarív politikus-vezető. A közkönyvtárakba látogatva kijelentette, hogy leginkább a középosztály számára érdekes dokumentumokat kínálja, mint például távoli utazásokról szóló könyvek, vagy művészettörténet. Alan Gibbons nem ért ...
Az olvasókkal ünnepelné az általa irányított nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár fennállásának 60. jubileumát az igazgató, Czupi Gyula, akitől azt is megtudtuk: az bántja legjobban, ha valaki jegyzetekkel rondít bele egy könyvtári könyvbe.
Az időközben Halis Is...
Péntektől lehet jelentkezni a New York-i Közkönyvtár szervezésében május 20-án megrendezendő mobiltelefonos játékára. Szabályok azoknak, akik az első 500 játékosának címéért kívánnak versenybe szállni: http://game.nypl.org/. A szerencsések május 20-a éjszakáját a kö...
Mikóújfaluban ritka, akinek otthon internet-hozzáférése van, ezentúl azonban a községi könyvtárban négy számítógépet használhatnak az érdeklődők -- értékelt Miklós Piroska könyvtáros a mikóújfalusi könyvtár Biblionet-hálózathoz való csatlakozásakor. A számítógé...
Dunaszerdahely -- A Csallóközi Könyvtár is bekapcsolódott A szlovákiai könyvtárak hete elnevezésű rendezvénysorozatba, mely március 28-tól április 2-ig tart. A szervezők első sorban a gyermekeket várják könyvet népszerűsítő és szórakoztató műsoraikra: kiállításra, í...
Április 14-e lesz az első Könyvadomány Nap az USA-ban az országos könyvtári héten. A fennállásnak nyolcvanötödik évét ünneplő Hónap Könyve (Book of the Month) klub kezdeményezésére és a könyvtáros szervezetek támogatásával arra biztatják az olvasókat, hogy ezen a napo...
Budapest száz pontján helyeztek el kis dobozokat, bennük izgalmas irodalmi feladványokkal
Mielőtt a versszerető-e a magyar nemzet kérdésről vagy a költészet haláláról való töprengés csapdájába esnék, megszavazok magamnak egy sült kolbászt. Prózai ugyan, de éhgyomorr...
A Találd meg a jövőt 500 leendő játékosát várja a New York-i Közkönyvtár, hogy este 8-tól reggel 6-ig az egész éjszakát a könyvtárban töltsék és a könyvtár száz híres tárgyával kapcsolatos kérdésére válaszoljanak. (ref.: HWJ)
Az MKE és az IKSZ együttes fellépésére összehívta az Országos Könyvtári Konferenciát a NEFMI. A tanácskozás munkacíme: A harmadik évezred égető kihívásai a könyvtárakban. Workshop:
a) A módszertani munka modernizálása a megyei könyvtárakban
b) A filmolux-...
Az elkövetkezendő a nyári zárva tartás szűk egy hónapja alatt. Az intézmény vezetője sajtótájékoztatón ismertette a tervet, Eric van Egerat sztárépítész elmondta: a legnagyobb kihívást az jelentette, hogyan lehet az összes fiókot egyetlen fallal körbevenni, úgy hogy ne aka...
Kanizsán a Medgyaszay Ház előtt, valamint az 56-os emlékkertben a Kanizsai Kulturális Központ, a Halis István Városi Könyvtár, a települési és a diákönkormányzat közös szervezésében számos játékos feladatot kellett teljesíteni a benevező 5 fős csapatoknak, akik az ápril...
Az elmúlt évben sem csökkent Bükön a könyvtárba látogatók száma -- igaz, nem mindenki elsősorban azért keresi fel a nagy múltú intézményt, hogy könyvet kölcsönözzön.
-- A 21. századra a könyvtárak szerepe megváltozott. Ma már nem a csendes elmélyülés helyszíne...
Már csak közgyűlési igenre vár a Ságvári Fiókkönyvtár bezárásának előkészítése. E lépéssel kétmillió forintot spórolhat a nehéz helyzetben lévő városi könyvtár.
-- Sajnos a hír igaz, csütörtökön arról szavaz majd a közgyűlés, hogy megkezdhetjük-e a bez...
A Kossuth Rádió hétfő reggeli '180 perc' c. műsorában blokkot lehetett hallani egyes magyar könyvtárakról... (Katalist)
-- Virágzik a könyvtárturizmus Pécsen: havonta több mint hétszázan látogatják csoportosan az Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) keretében tav...
2506 magyar könyv érkezik a jövő hét végén a nyugat-bácskai település, Bácsgyulafalva könyvtárába. Egy szolnoki katonai könyvtár felszámolásának és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet közbenjárásának köszönhetően gazdagodik az állomány.
-- Ezek nem új ...
Némiképp háttérbe szorult a szórakoztató regények kölcsönzése, a helyiek inkább a használható tudást adó könyveket keresik a csanyteleki könyvtárban. Az olvasóknak több mint fele diák. A csanyteleki gyerekek körében népszerű a helyi könyvtár, hiszen a 302 beiratkozott o...
A nyitva tartók közül legtöbben először csak egy könyvtárban vezették be a vasárnapi nyitva tartást. Erről leginkább a személyzet (és a szakszervezet), a potenciális használók, egyes közösségek, kulturális csoportok, és legkevésbé a használók véleményét kérték ki. ...
A Tamperei Városi Könyvtár biztonsági szakemberei zajongó fiatalok csoportjairól és drogos fiatalokkal kapcsolatos tapasztalataikról számolnak be. Szerintük a zavart keltő, rendbontó felhasználót kiküldeni, eltávolítani mindkét fél számára rossz döntés. Célszerű az ügyfe...
A múlt héten már szóltunk a japán hármas katasztrófát dokumentáló honlapról http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=a_japan_foldrenges_hatasa_a_konyvtarakra_kepek
A Savelibrary japán nyelvű oldalán minden könyvtárnak alkalma nyílik, hogy részletesen beszámoljon a károkr...
Középiskolás diák nyerte a helyi közkönyvtár pályázatát és az ezzel járó kétszáz dollárt a tinédzsereknek szánt új olvasókártya tervezésére. A képen látható kártya a tinikönyvtár felavatásával egyidőben kerül bevezetésre. A pályázatot a könyvtár és helyi f...
Egy pályázat érkezett a Katona József Könyvtár igazgatói posztjára -- tudtuk meg Rideg Lászlótól, a megyei közgyűlés alelnökétől. A testület decemberben döntött a pályázat kiírásáról, mert a jelenlegi vezető megbízása 2011. április 30-án lejár. Az egyetlen pályáz...
A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár együttműködő partnerként vesz részt az Együtt Egymásért Kelet-Magyarországon Egyesület 'Fogd a konzolod és fuss' -- avagy mozgásvariációk játékgéppel című programjában, melyhez az ALDI Magyarország nyújtott támogatást.
Mikor lesz barkácsasztal, CNC és lézerágyú egy könyvtárban?FEL
Az utóbbi időben terjedőben vannak a Hackerspace-ek, Budapesten is van már http://hsbp.org/HomePage. A cikkben megjelenő gondolatok és általános felfogás eléggé hasonlít ehhez az újfajta szemléletmódhoz, ami talán első látásra eléggé elrugaszkodottnak meg idegennek tűnhet, d...
Kutya a katalógusban: kölcsönzésre előjegyzéseket felveszünk!FEL
A Yale Egyetem Jogi Karának könyvtára háromnapos kísérleti programja keretében egy kutya is kölcsönözhető harminc perces időtartamra március végén. Monty, a terápiára speciálisan kiképzett kutya, a nagy szellemi-idegi megterhelésnek kitett diákok általános közérzetét fog...
Ír Könyvtári Hét: Okos emberek okos könyvtárakat használnakFEL
Okos emberek okos könyvtárakat használnak -- ez volt az Ír Könyvtárosok Egyesülete által hatodik alkalommal szervezett Ír Könyvtári Hét mottója március 7-13 között. Az Ír Könyvtárosok Egyesülete, az ALA Világkönyvtárak kampányának része, az '@ your library' brand haszná...
10 dolog ingyen az amerikai közkönyvtárbanFEL
1. Gyerekprogramok: kisiskolásoknak, helyi szervezetek támogatásával, vagy anélkül, könyvbemutatók, stb.
2. Mesemondás: óvodáskorúaknak rendszerességgel.
3. Múzeumi belépők: seum Admission: Olvasójeggyel akár az egész család számára igényelhető ingyenes belé...
Egymást támogató büfé, kávézó és könyvtár (képekkel)FEL
Ma is gerjeszt vitát, mekkora teret kínáljon a könyvtár az evés-ivásnak. A használói szokásokat követő trend az, hogy egyre nagyobbat. S bár a könyvtár feltehetően nem válik étkezdévé, a kétféle tevékenység között más-már szimbiotikus kapcsolat alakul ki, sőt: azon t...
'Képmutatás' -- mesélést segítő eszköz a Saitamai Megyei KönyvtárbanFEL
A múlt heti japán földrengés és szökőár kapcsán a KIT közlési terveit megváltoztatva a Tokiótól ÉNy-ra fekvő Saitama tartomány könyvtárában fényképezett 'képmutatás"-ról mutat stílusosan: képeket, ld.: www.kithirlevel.hu . A lapos tv-képernyőre emlékeztető fadobozba...
A női egészségről -- a hódmezővásárhelyi könyvtárban FEL
Egészség, életmód A hátrányos helyzetű hölgyek érvényesülése a fő célja a Németh László Városi Könyvtár pénteki, női egészségnapjának -- mondta el az intézmény igazgatója, Soós Csilla, rámutatva: ezzel is igyekeznek őket abban segíteni, hogy az életben, a munka ke...
E-könyvek amerikai közkönyvtárakban -- 66% kínál ingyenes hozzáféréstFEL
A közkönyvtárak 66 százaléka kínál ingyenes hozzáférést elektronikus könyvekhez a térképen illusztrált 2009-2010 évek alapján, ami 38 százalékos növekedést jelent a megelőző három évhez képest. (ref.: HWJ)
BBC: Túlélhetik-e a könyvtárak a digitális világot? -- Vagy: a barbárokra várva?FEL
Több mint másfél évtizede vetődik fel újra és újra a kérdés: meddig lehet-e túlélő a könyvtár? Vérmérséklet (vagy lustaság?) szerint verjük a vészharangot, vagy nyugtatgatjuk magunkat. S talán ide illik Kavafisz verse, A barbárokra várva c. is: ami utánunk jöhet, az barb...
Ingyenes e-könyvtár a tajvani repülőtérenFEL
Az évente 17 millió átutazót vendégül látó tajvani nemzetközi repülőtér, tranzit e-könyvtárat nyitott, Ma Ying-jeou, tajvani elnök ötletét megvalósítván. A kínai és angol nyelvű kiadványok között 400 elektronikus és 2000 nyomtatott könyv szerepel, amelyeket a terminál...
Diszkriminációt tapasztalva saját magyar könyvtárat tartanának jónak NagyváradonFEL
Két témája volt annak a sajtótájékoztatónak, amelyet csütörtökön tartottak meg az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) váradi szervezete. Csomortányi István elnök elmondta, az EMI folytatja a vizsgálódást aziránt, hogy a nagyváradi közintézményekben mennyire tartják tiszteletben a ...
Önkiszolgáló kölcsönzéssel bővült a megyei könyvtár -- ZalaegerszegFEL
Februártól már próba üzemmódban működik Zalaegerszegen, a megyei könyvtárban az önkiszolgáló kölcsönzés, amit már használhatnak az olvasók, s hamarosan tovább bővül a rendszer.
Az RFID rendszer bevezetése nem okoz gondot az olvasóinknak, ugyanúgy visszahozzák a k...
Amerikai Digitális Közkönyvtár alakulFEL
2011. március 1-én megtartotta első értekezletét a jövőbeni Amerikai Digitális Közkönyvtár (Digital Public Library of America. A Harvard Egyetemi Berkman Center for Internet and Society 2010. decemberi kezdeményezésére létrehozott operatív bizottság
értekezleteken és wor...
Építészeti elemzés: könyvtárak szerte a világonFEL
Az Architectural Record általában egy bizonyos célt szolgáló építménytípust vesz szemügyre, és a fényképekkel illusztrált leírások és tervek ezúttal a könyvtárakat elemzik építészeti szempontból. Az egyes képekre kattintva az alaprajz mellett szerepel a kivitelezők neve,...
Felújítják Bod Péter Megyei Könyvtárat -- kávézó is lesz benneFEL
Három részben, nagyjából három év alatt újítanák fel a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárat. A műemléképület jelenlegi formájában ugyanis nem felel meg a modern könyvtár követelményeinek. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, Szonda Szabolcs könyvtá...
Könyvtári konferenciatermek (galéria)FEL
A nagyobb könyvtárakban mellékes funkcióként fordul elő előadó- vagy konferenciaterem. Ennek megléte egy lehetőség a a könyvtárnak, hogy szellemi központtá váljon, illetve, hogy bevételre tegyen szert. Ennek érdekében hasznos, ha a helyiség a könyvtár nyitva tartásától f...
Csekkolj be Orosházán is -- helyfüggő szolgáltatásFEL
Követve néhány hazai könyvtár példáját (és itt emeljük is ki külön az Országos Széchényi Könyvtárat és a Miskolci Városi Könyvtárat, hiszen e két helyen már az intézmény bejárati ajtajában is láthatjuk a Foursquare-logót, ami ugye nem kis dolog), most már a Justh Zsi...
Kampány a könyvtárprivatizálás ellen (animáció)FEL
A Santa Clara-i (CA) könyvtár privatizációját ellenzők animációt készítettek, mely a vonatkozó portáljukon nézhető meg. Az oldalon petíciót is alá lehet írni. (ref.: MG)
Irodalmi villámrandi a könyvtárban -- társkeresés, olvasás, irodalomFEL
A könyvtár alagsori helyiségében romantikus slágerek szólnak, az ismerkedni kívánók előzetes beosztás alapján négy percig csevegnek, flörtölnek vagy épp fintorognak a beszélgetőpartner irodalmi ízlésén. Az idő lejártával a férfiak egy asztallal odébb mennek. A későbbie...
Az előző vezetést okolják a mostani kemény megszorításokértFEL
Miközben várossá nyilvánításának hatvanadik évfordulójára készülődik Komló, éppen azokat az intézményeket érik megszorítások, amelyek egy települést várossá tesznek. A napokban elfogadott költségvetési rendelet értelmében ugyanis nagyjából feleannyi pénz jut a nem ...
Szakosodjanak a közkönyvtárak! -- ideje elmozdulni a hagyományos modelltőlFEL
Ha még nem vetted volna észre, a közkönyvtárak a termékek -- könyvek, folyóiratok -- szolgáltatása felől folyamatok felé fordulnak, úgymint tanulás és kreativitás -- kezdi bejegyzését Phil Saphiro. A közkönyvtárak különböző, egymás szolgáltatását kiegészítő készs...
Részben új könyvtári tartifák OrosházánFEL
Kedves olvasók, március elsejétől több helyen is változást tapasztalhattok majd a könyvtári szolgáltatások használatának feltételeit illetően, ezeket szeretnénk most röviden összefoglalni. Március elsejétől a könyvtárba történő beiratkozás felnőtt dolgozóknak 1200 for...
Hol volt, hol nem volt... Budapestre látogatott Andrulla VasziliuFEL
2011. február 21-én délelőtt Andrulla Vasziliu, az Európai Unió oktatásért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős biztosa, a kisgyermekkori nevelésről szóló konferencián mondott beszédét követően ellátogatott a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár...
Iskolákba olvadnak be kaposvári fiókkönyvtárak -- 10 év alatt felére csökkent a könyvtárak számaFEL
Átalakítja és szűkíti fiókkönyvtárainak működését Kaposvár. Erre tavasztól 18 millió forintot fordítana a somogyi megyeszékhely. Egyebek között erről is döntenek a csütörtöki közgyűlésen.
A somogyi települési könyvtár hálózatot 3 éve alakították át. Bev...
Mit hol találok a könyvtárban? Tájékoztató feliratok (képekkel)FEL
A könyvtáros jellemzően gyorsan megtalál mindent könyvtárában -- több évi rutin után legalábbis mindenképpen. A betérő használót viszont eléggé elkedvetlenítheti, ha nem azonnal találja meg a számára fontos dolgokat. A hatékony belső navigáció -- akár egy weblapon -- eg...
Amerikai könyvtárak: növekvő használat, csökkenő forrásokFEL
'Az amerikai könyvtárak helyzete 2010-ben' c. jelentést április 11-én tette közzé az Amerikai Könyvtáros Egyesület. Ebből az derül ki, hogy az utóbbi években egyre nagyobb számban fordulnak a könyvtárhoz az amerikaiak. A trend már évek óta megfigyelhető volt, és a válság a...
1200 négyzetméteres könyvtár és művelődési ház épül Törökszentmiklóson (videó)FEL
A település központja rehabilitációjának részeként nyáron adják át az új létesítményt.
A kormány befektetne a könyvtárakba, ha fejlődnek -- Üzleti könyvtárszolgáltató átvenne brit közkönyvtárakatFEL
Hatékonyabban tudna fenntartani közkönyvtárakat egy -- hírben nem szereplő nevű -- amerikai könyvtári szolgáltató vállalkozás -- közölte a cég. (Mint ismeretes, a brit kormány [verbálisan nem szépített] megszorító intézkedése a közkönyvtári kapacitást egyötödével cs...
Somogyi-könyvtár: kiállítás a házasság jegyébenFEL
A közelgő Valentin-naphoz és a Házasság hete programsorozathoz csatlakozva a házasság és a család témakörében impozáns kiállítást láthat a nagyérdemű a Somogyi-könyvtárban.
A tárlat a Somogyi-könyvtár eddig reflektorfénybe nem került 18-19. századi dokumentumait ...
Kutyaszánozó könyvtárigazgató (videó)FEL
Szabó Károly, a székelyudvarhelyi könyvtár igazgatója ha csak teheti, hobbijának, a kutyaszán-hajtásnak hódol. A filmből az is kiderül, hogy a huskyk jobbak középtávon, mint a malamudok.
Ingyenesek lesznek a kínai múzeumok és könyvtárak -- előírásFEL
Az elmúlt időkben sok kritikát kaptak a kínai művészeti múzeumok, könyvtárak és más közintézmények, mondván, az elit akadémikusokat és szakmabelieket szolgálják ki, a nagyközönség pedig háttérbe szorul. A kínai Kulturális Minisztérium és a Pénzügyminisztérium csüt...
A közösségi média hete -- 90.000-en követik a New York-i közkönyvtárt (NYPL) twitterenFEL
A világ legnépszerűbb közkönyvtára a Twitteren a @nypl. A New York-i közkönyvtár (New York Public Library) ötvenmillió tételes gyűjteménnyel várja olvasóit, beleértve az elektronikus forrásokat is, mint a Digitális Galéria, e-könyvek és online kiállítások. Több mint 17 m...
A pécsi Tudásközpont fogadtatásának vizsgálata 2. -- a gyerekeknek tetszikFEL
A BOBCATSSS-on hangzott el Alpek Etelka Anna, Herkó Piroska és Horváth Alíz előadása a pécsi Tudásközpont fogadtatásának felméréséről. Részletek a szöveges változatból:
'A legfiatalabb olvasókat egyértelműen lenyűgözte az új, izgalmas, monumentális épület. Nem ...
A pécsi Tudásközpont fogadtatásának vizsgálata 1. -- a munkatársak és a hallgatók véleményeFEL
A BOBCATSSS-on hangzott el Alpek Etelka Anna, Herkó Piroska és Horváth Alíz előadása a pécsi Tudásközpont fogadtatásának felméréséről. Részletek a szöveges változatból:
'Meglepődve tapasztaltuk, hogy az olvasók többségével ellentétben a dolgozók, vezetők és a h...
Beszélgetés Fodor Péterrel az FSZEK kulturális szerepéről, jelentőségéről és a jövőrőlFEL
Egyre szomorúbb számadatok olvashatók arról, hogy mennyit olvas a magyar ember. Fodor Péterrel, A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatójával beszélgettünk az intézmény kulturális szerepéről, jelentőségéről és a jövőről.
- A könyvállomány milyen arányban n...
Természettudomány kicsiknek -- könyvtárból: Super Science @ your libraryFEL
Einstein szerint: 'A tudomány felfedezés, és a felfedezés szórakoztató. -- Science is exploring and exploring is fun.' A Pittsburghben található Carnegie Library új mozgalmat indított 'Super Science @ your library' címmel, az Amerikai könyvtárkampány@ your library (Campaign for Ame...
Mitől lesz 'zöld' egy könyvtár?FEL
Az előző hetekben szóltunk a környezettudatos könyvtárépítési vizsgálódásokról. Most a vonatkozó rendszerekről, szabványokról lesz szó, melyek új épület ill. átalakítás esetén is támpontot nyújtanak a zöld technológiához és szemléletmódhoz. A nagyobb rendszerek n...
További BOBCATSSS-előadások -- LGBT-tízenévesek, Larperek... és a Moly isFEL
Habók Lilla beszámolója a konferencia második napjáról. Címszavakban:
- információs műveltség növelése metaadatok által
- magyar könyvtári véleményvezérek versenyképessége
- pr és marketing megyei könyvtárakban (Eger, Miskolc)
- környezettudat...
Szeretjük a könyvtárakat -- videó: elsősorban a használók állnak ki a könyvtárakértFEL
A közelmúltban szóltunk arról, hogy Nagy-Britanniában a közkönyvtárak egyötödét kiadáscsökkentés révén gyakorlatilag bezárná a kormányzat. A szakma riadót fújt. Egyik ilyen, helyi használókat bevonó kampány Save Our Libraries (mentsd meg könyvtárainkat) videó. (Guardia...
Környezettudatosság -- könyvtárépítésnél és fenntartás közbeni racionalizálásnál isFEL
Asbóth László BOBCATSSS-en elhangzott előadásáról szóltunk előző számunkban, de érdemes visszatérni a témára.
Zöld könyvtárakat nem csak építeni, hanem a régi épületek átalakításával is létre lehet hozni. Ez a kisebb könyvtárak esetében célszerűbb, mivel -...
Több szegény használóra kell felklészülnie a könyvtáraknak - módszertan kerestetikFEL
Magyarországon a szegénységi arány mind a férfiak, mind a nők esetén alacsonyabb, mint az EU országok átlaga. A tartós munkanélküliségi ráta hazánkban az elmúlt 20 évben 2 százalékról 4,2 százalékra emelkedett, folyamatosan elmaradt ugyanakkor az uniós átlagtól. 2009-ben ...
A vonalkód helye -- ha fontos a hatékonyságFEL
A KIT többször felhívta a figyelmet a vonalkódos kölcsönzés időtakarékos módszerére: a kódok a könyv belseje helyett a külső borítón található, mely így lerövidítő és megkönnyíti a kölcsönzési folyamatot. A heti galériánkban hollandiai példákat hozunk. A külső b...
Miklósfán -- kistelepülési könyvtár újult meg és lett e-Magyarország pont FEL
Megújult a miklósfai Mindenki Házában működő fiókkönyvtár, s e-Magyarország ponttal is gyarapodott a létesítmény. Az ünnepélyes átadásra kedden került sor. A Halis István Városi Könyvtár fiókkönyvtárába mintegy 1500 kötet került, ugyanakkor lehetőség van anyaintézm...
Egy óra ingyen internet a Somogyi-könyvtárban új Internet terébenFEL
Szeged -- Mindenki előtt megnyílt a Somogyi-könyvtár régi ruhatára helyén kialakított Internet-tér, ahol 14 vadonatúj és jól felszerelt számítógép várja a világhálóra csatlakozni vágyókat. Minden, a Somogyi-könyvtárba látogató számára használatba vehető az Internet-t...
Tolnanémedi: kevesebbszer lesz nyitva a könyvtár -- egyelőre nincs közhaszú munkásFEL
Az eMagyarország Pontként is működő művelődési ház könyvtára szűkítette nyitva tartási idejét.
Eddig mindennap a lakosság rendelkezésére tudott állni. Az új évben kedden és csütörtökön 15-től 17 óráig, valamint szombaton 8-tól 15 óráig várja az olvasókat. ...
Könyvtári csalogató -- óvodások is ingyen olvasójegyet kapnak ZomborbanFEL
Az olvasás népszerűsítése érdekében a Bielitzky Károly Városi Könyvtár minden évben ingyenes és kedvezményes tagsági könyvecskékkel igyekszik az intézménybe csábítani az olvasókat. Az idei tagsági díj meghatározásakor az igazgatóbizottság úgy döntött, hogy minden ó...
Több ezer e-fiókkönyvtárat hoznak létre -- a nemzetiségi anyanyelv-oktatás támogatásaFEL
Oktatás Az 'Örökség-Kultúra' Oktatási E-könyvtár program fő feladatának a magyar és nemzetiségi anyanyelvű közoktatás minden szintjének tudományos-kulturális jellegű, elektronikus tananyagsegédletekkel való folyamatos ellátását tekinti. A programot Csongrád megyében els...
'Könyvtárhálózatot rombol az olvasási igénytelenség' vagy: késik a könyvtári használóorientáció?FEL
Kaposvár szűkíteni kívánja fiókkönyvtári hálózatát áprilistól. A csökkenő látogatószám miatt a jelenleg üzemelő tíz fiókkönyvtárából a tervek szerint kettő működik majd változatlan formában.
-- A helyzet, a kommunikáció és a következtetések több kérd...
A könyvtárak Nemzeti Átállási Terve -- analógról digitálisFEL
Phil Saphiro írására hivatkoztunk már a KIT-ben, de érdemes még egyszer. Látva a környezeti kihívásokat, a könyvtárak tétovázását az analóg és digitális világ határán, nemzeti szintű tervet javasol a könyvtárak digitális átállására. Mindezzel nem a nyomtatott anyagik...
Már Angliában is privatizálnak közkönyvtárat -- a szervezeti kultúrát is lecseréltékFEL
London Hounslow nevű városrészében az önkormányzat magáncégnek adta át a könyvtári üzemeltetést és irányítást; ez az első ilyen eset az országban. A szerző a John Laing Integrated Services (JLIS) részéről (korábban ő is az önkormányzatnál dolgozott) magyarázza el, mi ...
A hangzó gyűjtemények jövője a közkönyvtárakban: a CD-gyűjtemény lassan magától elhal majdFEL
A Zenei Könyvtárak Nemzetközi Szövetségének Egyesült Királyság és Írországbeli nemzeti ágazata (IAML) legutóbbi 'Zene a közkönyvtárakban' szemináriumára készülve 30 könyvtárnak (illetve könyvtári hálózatnak) küldtek kérdőívet, melyre 17 válasz érkezett. Valamennyi...
Kirekesztő könyvtár helyett -- Öt lépés a szegények elfogadásáhozFEL
Noha a könyvtárosok háromnegyede szerint a könyvtár nem otthontalanok menedéke, nem fürdő és nem kulcsos gyerekek őrzőhelye, sokat tehetne érdekükben. Javítania kellene az alacsony jövedelműeknek nyújtott szolgáltatásait, hogy segítse a szociális kirekesztettség csökkentés...
Pénzügyi tervezés -- a könyvtáradban -- Az Olvasószolgálati Szekció országos programjaFEL
Egy amerikai közvélemény-kutató felmérés szerint az emberek harmadik leggyakoribb újévi fogadalma a takarékosság volt. Mi sem kellett több az Amerikai Könyvtárosok Egyesülete Olvasószolgálati szekciójának (RUSA - Reference and User Services Association) az 'amerikai PSZÁF'-fal ...
Évértékelés Orosházán -- a városnak is fontos a Veszíts el!FEL
Beszámoló helyi tévében a Justh Zsigmond Városi Könyvtár múlt évi tevékenységéről, kiemelten a programokról és a zenei gyűjteményről.
Üres polcokkal demonstrál a könyvtár -- a bezárás ellenFEL
Egy angol közkönyvtár -- Stony Stratford -- úgy tiltakozott előrelátható bezárása miatt, hogy használóival kikölcsönöztette a polcain lévő összes könyvet. Ezzel demonstrálja a helyi önkormányzat számára, hogy használói számára hasznos szolgáltatást nyújt. A könyvtá...
Brisbane: ütemes mentés a könyvtárban -- át kell írni a katasztrófaterveketFEL
Az ausztráliai árvíz a könyvtárakat sem kíméli. A Brisbane folyó gátszakadás-veszélyének felmerülése idejével egy időben már munkához láttak a könyvtárosok a Queensland Állami Könyvtárban. A könyvtár katasztrófatervével egyező módon ütemesen ürítették ki a könyv...
Izgalmas húzás: interim menedzser irányítja a könyvtáratFEL
Az amerikai Charlotte Mecklenburg Közkönyvtár menedzsment-húzásaira mindig érdemes figyelni: szívesen kísérleteznek. A júliustól kezdődő pénzügyi évtől a megszorítás idején feltehetően ügyesebben teljesítő, sokéves banki tapasztalattal rendelkező Vick Phillips vezeti a k...
Öröm a zenei könyvtárosnak -- Gondoltam, elmesélemFEL
Azért nem semmi ez a nap. Zenei könyvtáros kolléganőm mondta, hogy már jó régen volt valaki, akinek kellett egy zene, aztán végül nem jött érte, s a neki felvett kazetta azóta sérült; konkrétan annyira beletöröltek meg rávettek, hogy használhatatlan, felismerhetetlen. No, de ...
Léggömböket bevinni tilos! -- szabályok a könyvtárbanFEL
A könyvtárak nagyon kényesek szabályaikra. Ráadásul elég sok is van nekik... Yonkers (Ney York állam) közkönyvtárának ajtaján új felirat jelent meg: NO BALLOONS (léggömböket tilos bevinni). Tűnődhet az ember: könyvtárba léggömböket vinni eddig sem tűnt jellemzőnek ebben ...
Kaposvár: jogszabályellenes az összevonás terve -- könyvtár-levéltár-múzeum FEL
A jogszabályoknak nem felel meg a megyei önkormányzat újjászervezési terve, mely szerint összevonná a közművelődési intézményeket. A helyettes államtitkár kérdésünkre elmondta, nem az átszervezés ellen vannak, de a szabályoknak meg kell felelni. A könyvtár, a levéltár, a...
A több használó egyötöde aktív; a könyveknek kissé több mint fele kölcsönözhető -- Szatmár megyei könyvtárFEL
2010-ben is tovább gyarapodott a Szatmár Megyei Könyvtár dokumentumtára, és egyre többen élnek a lehetőségekkel. Összesen 430.000 dokumentum várja az olvasókat, melyből 225.000 kikölcsönözhető -- derült ki a Megyei Könyvtár vezetősége által készített felmérésből.
6,5 md fonttal csökkentenék a brit közkönyvtárak két évi költségvetését -- akció és reakcióFEL
Nagy-Britannia-szerte 400 közkönyvtárnak kell két év alatt várhatóan 6,5 md fontnyi költségvetés-csökkentéssel szembenéznie. Az önkormányzatok fele már be is jelentette csökkentési szándékát. A 20-30%-os vágás a könyvtárak egyötödének létét és a könyvtárosok egyne...
Közösségi munkaszobák a könyvtárban -- növekedhet a könyvtár hasznossága és bevételeFEL
Könyvtárvezetőt hallottam évekkel ezelőtt panaszkodni, hogy az új könyvtárépületbe sima olvasójeggyel bejönnek pl. nyelvtanárok és hasonló alakok, ott adnak órát, nyilván pénzért. És ha ezt észreveszik a könyvtárosok, akkor igyekeznek kitenni az 'élősködőket'. Lehet az...
Képes-e a könyvtár segíteni az oktatást, hogy az kevésbé tartósítsa a társadalmi különbségeket?FEL
A magyar tanulóknak gyengébb a szociális, gazdasági és kulturális hátterük, mint az OECD-átlag, és nagyobbak a szociális különbségek is. A magyar oktatási rendszer tehát nem képes a társadalmi különbségek újratermelődését megakadályozni, a mobilitás lelassul, a szegény...
30 milliárd dollár takarítható meg Kalifornia közkönyvtárain -- a kormányzó szerintFEL
Kalifornia kormányzója 18 hónap alatt 18 milliárd dollárt kíván megtakarítani a közkönyvtárak finanszírozásának szüneteltetésével. Mint mondta, a megszorítások ugyan fájdalmasak, de azokból minden ágazatnak ki kell vennie a részért. A csökkentés csak az oktatást és a b...
A kikölcsönző automata helye: szintenként vagy a kijáratnál legyen? (képekkel)FEL
A kikölcsönző és érkeztető berendezés nem ugyanaz, és fizikailag máshol is helyezik el őket. Közös ugyan bennük, hogy mindkettőt az olvasó kezeli. A dokumentumok érkeztetését és válogatását a bejárat közelében találjuk. A kikölcsönzést és a demágnesezést végző á...
Bútorok olvasáshoz -- a felnőtt olvasóbanFEL
Könyvek és periodikák polcai előtt egyaránt elhelyezhetők a fotelek. Magyarországon inkább az utóbbi a gyakori. A bútordarab a kényelem, netán a luxus érzését párosítja az olvasással -- talán nem is minden bevésési szándék nélkül. Magyar, német és holland fotók a http:...
Van-e bejárata a könyvtárnak a kávézó felől is? -- filozófia és pénzbevételFEL
Megközelíthető-e a könyvtár a kávézó felől is? Hogy a használó a számára alacsonyabb belépési küszöböt saját maga választhassa meg. Vagy csak fordítva működik az 'árukapcsolás', marketingül: keresztértékesítés? Ha nem is szó szerint: a könyvtárhasználónak adunk ...