Cimke: innováció, szolgáltatásfejlesztés
összes találat: 1821 cikk
A lista nem teljes, az archívum indexelése folyamatban van.
Rengeteget nyerhetünk a kritikus gondolkodással - fejlődésben érdekelt vezetők eseténFEL
A magyar, aki milliók életét mentette meg, és Porsche is lopott tőle. - A magyarok többségének fogalma sincs róla, ki Barényi Béla, ez azonban nem őt minősíti. Arra ott vannak azok a fejlesztései, amelyek alapvetően változtatták meg és határozzák meg azóta is az autóipart.<...
Vakoknak adja vissza az olvasás élményét a magyar egyetemisták találmányaFEL
A Gloveye tulajdonképpen egy okoskesztyűt gyárt - amivel a gyengénlátók képesek olvasni. A felhasználó a telefonjával beszkenneli a szöveget - az alkalmazás szól, hogy ha nincs az egész oldal a képen - majd az ujját egy görgőn húzva tud előre és hátra haladni a szövegben. A...
Szövegből állít elő képet(!) a mesterséges intelligenciaFEL
Egyre újabb területeken kamatoztatják a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia előnyeit, most a filmkészítés terén értek el eredményeket belga és amerikai kutatók. A generatív algoritmusokhoz tartozó program szövegtöredékek alapján volt képes filmet "rendezni", azzal, ...
Tanárok és könyvtárosok együtt segítik a diákokat a technológia használatában (olvasóink szavazatára)FEL
Egy baltimore-i középiskola egészségtan tanára észrevette, hogy a diákok sokat tudnak a telefonjukról, de az alapokkal nincsenek tisztában. Hogyan lehet például weboldalakra hivatkozni vagy hosszú írásokat kis szövegdobozban összefoglalni. Úgy gondolta, ezekre szüksége lesz a d...
Könyvtárban üljön a tájékoztató?! - Kihelyezett könyvtárosokkal végzett tájékoztatás a távoli felhasználók számáraFEL
A kihelyezett könyvtárosok fontos szerepet játszanak a távoli felhasználók segítésében. A kihelyezés mértékétől függetlenül mindannyian ugyanazt a magas színvonalú tájékoztatást nyújtják, amit a használók a hagyományos könyvtári környezetben elvárnak. A kihelyezett k...
A lemorzsolódása ellen - felmérés a fiatalok igényeiről SzigetváronFEL
A szigetvári könyvtár egyik fontos célkitűzése, hogy elősegítse a tizenévesek könyvtárhasználatát. Úgy tapasztalják ugyanis, hogy az általános iskolások még nagyobb létszámban fordulnak meg a gyerekkönyvtárban, ám ez a tendencia a középiskolások között már elenyész...
Mi a MI? (mesterséges intelligencia)FEL
Az MI életünk szinte minden területét érinti, a webes kereséstől az emailek spam-szűréséig. Jelen van az Apple Siri, Microsoft Cortana, Amazon Alexa és a Google Assistant beszédfelismerésében, feldolgozásában és válaszadásban. Segíti az önvezető autók számítógépes lát...
Mesterséges intelligencia és a könyvtárak jövője (olvasóink szavazatára)FEL
A Stanford Egyetem kutatási igazgatója szerint két átütő technológiával foglalkoznak jelenleg. A CRISPR-Cas9 technológia alapú génszerkesztés és a mesterséges intelligencia (MI) - (A MI-ról ld. külön anyagunkat: http://kithirlevel.hu/index.php?kh=mi_a_mi_mesterseges_intelligencia...
Eltűnt cikkek nyomában - újabb innováció a KIT-portálonFEL
Ugyan a KIT teljes megújításához még nem sikerült elegendő pénzt gyűjteni, apró lépésekkel igyekszünk segíteni olvasóinkat. Drótos László inspirálására és az Internet Archive ügyének önkéntes, egyben haszonelvű támogatásával a szerkesztéskor élő, de KIT-ből már ...
Megelőzés és személyre szabás - kórházban és könyvtárbanFEL
A kezelés helyett a megelőzés kerül előtérbe, amelynek eredményeképpen az egyszerű "betegek" helyett megszületnek a szolgáltatásokról jól tájékozott "egészségügyi fogyasztók". A digitális technológia pedig lehetőséget teremt majd a páciensek személyesebb ellátásra is.<...
Internetes irodalmi portált indítottak ZalaegerszegenFEL
A zalai vagy zalai származású tollforgatók és a kulturális események iránt érdeklődők számára lehet hasznos "tér" a Deák-kert elnevezésű új internetes portál.
A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár honlapjához http://www.dfmk.hu/ kapcsolódó, verseket, prózai al...
Egyre közelebb van hozzánk az önkiszolgáló könyvtárFEL
(frissített) Ha a kiskereskedelemben már Közép-Európában is bizonyíthatóan működik, Skandináviában, Hollandiában pedig mér könyvtárak esetében is régóta, mi akadálya van, hogy magyar könyvtárak is igénybe vegyék a modellt? A kölcsönzés és visszahozatal több magyar kö...
Lehetséges! :-) - a rendszer ellenére addig nem létező folyamatokat kezdtek el kiépíteniFEL
Pataki Józsefné, a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója: ... a rendszer kialakításában nagyon sokat segített, hogy úgy dolgoztak, "mintha minden lehetséges lenne, rendszereket, folyamatokat kezdtek el kiépíteni ott, ahol nem voltak", a korábbi példák hibáiból p...
Nyílt adatok - közadatok újrahasznosításaFEL
Hatalmas adatvagyont gazdagítanak folyvást az állami szervezetek, élet szinte minden területéről - ahogyan a nagy szolgáltató vállalatok is. Az utóbbiakat azonban költségvetésük rászorítja a minél gyorsabb és teljesebb hasznosításra. Az állami szervezetek adatai akkor válna...
Egymásra mutogatnak a könyvtári szoftverfejlesztők és a könyvtárosok - közös fejlesztés helyettFEL
- Nem tudják megfelelően artikulálni saját elvárásaikat, nem ismerik a nemzetközi trendeket.
- Nem, vagy csak lassan végzik el a legkisebb változtatásokat is; hogy kérhetnénk nagyobb dolgot?
- hallhatja az egyik félhez sem tartozó megfigyelő a könyvtári szoftveresek...
Plágiumszűrő - más célra használvaFEL
A plágiumszűrők olyan alkalmazások, amelyek megmutatják, hogy egy tudományos dolgozat szövegében milyen korábban publikált szövegrészek találhatók meg. Plágium: más szerzők szellemi tulajdonát képező szövegrészek korrekt hivatkozás nélküli és / vagy nagy mennyiségben t...
Rövidesen úgy olvashatunk, hogy azt kívülről észre szem veszi senkiFEL
Egy sima szemüvegnek tűnik, de ha felveszi, csak ámul majd. - A készülék beépített lézerrel rendelkezik, amely az Intel elmondása szerint rendkívül alacsony teljesítményű. De miért fontos ez? Nos, azért, mert a nyaláb felel a szembe vetített, 400x150 pixeles kép megjelenítés...
Mesterséges intelligencia - mikor segít már az állománygazdálkodásban?FEL
"Haláljeleket" kereső mesterséges intelligenciával (MI) erősíti a tengerentúli közegészségügyet az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Hivatal (FDA). Az oxfordi kutatók által már néhány éve kidolgozott algoritmus felhasználását most az Excel Medical amerikai cég e...
Nem lesz szükség se kölcsönzőpultra, se kölcsönző könyvtárosra - van IoTFEL
Ahogyan a teljesen automatizált voltban, a könyvtárban is elég lesz, ha a kívánt dokumentummal az olvasó elhagyja a könyvtár területét, mert az IoT-rendszer automatikusan regisztrálja a kölcsönzés és visszahozatal tényét. (MG)
- Átadták az Invitech Solutions Budapestet ...
Könyvtári-bolti katalógus? - Előbb legyünk hatékonyakFEL
Borkuti László kommentárja múlt heti kérdésünkhöz: Legyen-e közös katalógusa a könyvtárnak és a könyvesboltnak?
- Helyénvaló a témában mélázni, de objektív okok miatt sem időszerű! A szubjektív körülményekről nem is beszélve. 36 évi könyvkiadói és könyvk...
Begépelés nélkül oldja meg legbonyolultabb matekpéldákat is: PhotomathFEL
Mutatunk egy remek alkalmazást, amely jól jöhet, ha éppen matekot gyakoroltok, és ellenőrizni szeretnétek a végeredményeteket. Csak egy telefon kell ahhoz, hogy minden matekfeladatot meg tudjatok oldani.
Egyszerűen irányítsátok a kamerát egy matekfeladatra, és a Photomath va...
Turisták által készített fotók segítenek a tönkretett régészeti emlékek rekonstruálásábanFEL
Crowdsourcing eszközét - a közösség erőforrásainak bevonása - használják abban a német projektben, amelyben 3D-ben rekonstruálnak megrongált szobrokat. A megrongálás előtt készült fényképeket pl. a Flickr internetes fénykép-adatbázisból gyűjtik össze, hogy utána virtuá...
A könyvtári tájékoztatás minősége: van-e még értelme versenyeznünk a gépekkel?FEL
A mesterséges intelligencia már eddig komoly változásokat hozott, és az okos algoritmusok, programok stb. a közeljövőben a mainál is sokkal fontosabb szerepet játszhatnak.
A kevesebb mint 20 év alatt a világ tíz legnagyobb vállalata közé került kínai online kereskedelmi ...
Ismét egy kis kényelmi fejlesztés a KIT-ben - kattintható könyvtárnevekFEL
A hónap elején beszámoltunk http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=konyvtarakra_is_kereszhetsz_2018-tol_a_kit-ben arról, hogy könyvtárnevekre is lehet keresni a KIT címkéi között.
Most egy korábban részleges gyakorlatot vezetünk be: a KIT-ben közölt cikkekbe igyekszünk bes...
Átmenet a nyomtatott könyvkultúra és a digitális tér között az irodalomórán (videóval)FEL
Nagyon fontos a mobileszközöknél, hogy kijelöljük, mikor vehetik elő, mikor tegyék el. Szeretném megteremteni a gyerekeknek az átmenetet a nyomtatott könyvkultúra, a Gutenberg-galaxis és a digitális tér között. Lássák, hogy az okostelefon nem csak egy kütyü, ami arra jó, hogy...
Itt a holnap mozgókönyvtára (is)FEL
A japán autógyártó egy új koncepciót mutatott be. A Toyota e-Palette nem csupán egy elektromos gépkocsi, hanem gyakorlatilag egy - akkumulátorok segítségével - teljesen önállóan közlekedő többfunkciós jármű, amely lehet minibusz, guruló iroda, orvosi szoba, játékszoba vagy...
Rendet tesz a Facebook a hírfolyambanFEL
A tervek szerint a közösségi oldal a jövőben kevesebb céghez és kiadóhoz tartozó bejegyzést fog mutatni a hírfolyamban, helyette a ismerősök és családtagok üzenetei jelennek majd meg, mivel utóbbiakkal lehet "jelentőségteljes beszélgetéseket" elindítani, ami tavaly óta a k...
Digitális labor, mobil pavilon és önkiszolgáló kölcsönzés - tervek BékéscsabánFEL
Egy digitális labort és egy digitális lépcsőt alakítanak ki a bibliotéka épületén belül, valamint lesz egy szabadtéri, mobil pavilon is - ismertette Rakonczás Szilvia igazgató. Hozzátette, hogy a megyei könyvtár az úgynevezett EFOP keretében olyan infrastrukturális fejlesztés...
Projekt: legyen minden könyvtáros az, ami akar lenniFEL
Pár éve egy nagy banknál dolgoztam, amely megpróbált több újdonságot vinni a céges kultúrába. A csapatommal prototípus-versenyt hirdettünk, s arra biztattunk mindenkit, hogy építsen bármit, amit akar. Azt próbáltuk kideríteni, mi áll leginkább az újítások útjába: az ötl...
Miért lehet zsákutca az életpálya-modell? (A munkára koncentrál, nem az emberre)FEL
Még mindig folyamatok köré tervezzük a munkákat, és a folyamatok végrehajtásával töltött órákért fizetjük az embereket. Szűk munkaköri leírásokat gyártunk, mint például pénztáros, hitel-ügyintéző, taxisofőr, és elvárjuk, hogy emberek egész karriereket építsenek ez...
Megkérdeztük: Mi segítheti leginkább a könyvtári szolgáltatásfejlesztést?FEL
Mi segítheti leginkább a könyvtári szolgáltatásfejlesztést? - tettük fel a kérdést a múlt év végén, 2011 után 2017-ben is. A kapott válaszok, időrendi sorrendben (százalékban):
- 13; 11 A könyvtári vezetők szakértelmének növelése
- 26; 35 A munkatársak ...
Interaktív kiállítás egy könyvtárban elkövetett bűntényről - eseménygenerálásFEL
Haverfordi Főiskolai Könyvtár őrzi azokat a dokumentumokat, amelyek Sarah Stout 1699-es meggyilkolásával és az azt követő nyomozással kapcsolatosan fennmaradtak az utókor számára. Az intézmény úgy döntött, hogy ezt az érdekes történelmi eseményt, egy máig megoldatlan bűnt...
Mesterséges intelligencia manipulálta a YouTube gyerektartalmait (is?)FEL
Pár hete internetszerte nagy vihart kavart a New York Times cikke, ami azt boncolgatta, hogyan kerülnek a YouTube gyerektartalmai közé groteszk és horrorisztikus, egészen biztosan nem gyerekeknek szánt videók. A cikk főleg a YouTube szűrő- és ajánlórendszerét ekézte (teljes joggal...
Inspiráló ötletek - fotókkal. Te mit újítanál könyvtáradban?FEL
A linken található képek arra ösztönöznek, hogy apróságokkal tegyük használhatóbbá, élhetőbbé, praktikusabbá környezetünket. Mivel saját területünkön sok esetben szakmai vaksággal bírunk, bátran
- kérdezzük meg használóinkat, illetve figyeljük épek, hogy mit...
A befektetési tanácsadás már gépi, vagy géppel segítettFEL
Akinek nem futja befektetési tanácsadásra, az felfogadhat olcsó robotot is, de a gazdagok vagyonkezelőit is mind gyakrabban gépek segítik.
"Nyolcszáz évnyi szakmai tapasztalata van, a Harvardon szerzett gazdasági diplomát, mindennap bejár dolgozni, mindent tud a piacról és az...
New York központi közkönyvtár - használói tereket bővít (videó)FEL
A múlt héten mutatták be a város 1911-ben átadott "szépművészeti stílusú" központi könyvtárának - Schwarzman Building - rekonstrukciós tervét. A látványos metszet-animációkat is tartalmazó videóanyag https://www.youtube.com/watch?time_continue=258&v=V3oPIuq5hHI bemutatja, ho...
Egyetlen IKR minden könyvtárnak, szükségből - elektronikus könyvek kölcsönzésére is - IzlandFEL
1998-ban az oktatási minisztérium bizottságot hozott létre egy olyan új könyvtári rendszer kiválasztására, mely minden könyvtári típus számára megfelelő. A fő cél a felesleges többszöri feldolgozás elkerülése és egy országos közös katalógus létrehozása volt. A válas...
Összefogva hatékonyabb ellátni a menekülteketFEL
A skandináv országok közösen törekednek arra, hogy a nyelvi kisebbségek és a bevándorlók megfelelő és jól működtetett könyvtári szolgáltatásokat kapjanak.
Az együttműködés 2009-ben indult. A partnerek a svéd és norvég nemzeti könyvtár, valamint az Aarhusi (Dáni...
Pedagógusdiplomával bíró könyvtár(os) alapíthat tanulócsoportotFEL
Újabb útvonalon menekítik a szülők a gyerekeket a közoktatásból. A tanulócsoportok jóval nagyobb szabadságot biztosítanak az oktatóknak és a gyerekeknek, mint a hagyományos iskolák, és pótolják az alternatív iskolákat is több régióban.
A tanulócsoport az alternat...
Szavazhatunk is a Facebook-onFEL
Néhány napon belül ellephetik a kérdések a Facebookot, a fejlesztőknek köszönhetően ugyanis mostantól szavazást is indíthatunk az üzenőfalon, a válaszokhoz pedig GIF-et is csatolhatunk.
A kultúra-fetisizmus miatt nem válik a könyvtár a mindennapi kultúra részévéFEL
Szeifert Dezső: Már "külsősként" - elolvasva a http://www.nlcafe.hu/ezvan/20171106/konyvtarak-jovoje/ cikket - azt látom, hogy a "kultúrából" (gyakran a "magas kultúrából") egy kicsit sok van könyvtárba csomagolva. Szerintem még mindig nem sikerült a "populáris" vagy inkább a h...
Újjáalakított terek a könyvtárban - a használók igényeiből kiindulvaFEL
1. Model Programme for Public Libraries
A dán projekt alapgondolata, hogy ha egy adott könyvtár által (ki)szolgált település és közösség jellemzőiből, viselkedéséből, elvárásaiból indulunk ki, ha tereinket ezen igények és szükségletek lehető legmagasabb szintű kisz...
7 terület, ahol gyökeresen megváltozott életünk - s hol a könyvtár új helye?FEL
2 a felsoroltak közül...
Keresés: az információkeresést takarja, amihez keresőmotort, idehaza legtöbben Google-t használnak. A cél, hogy valamilyen specifikus információt találjanak a segítségével, ami egy konkrét kérdést válaszol meg. Ma már egy jófajta kocsmai verek...
FilmPakk - kölcsönzik az ellátórendszerbenFEL
Új szolgáltatást indít a Csorba Győző Könyvtár novembertől. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásából megvalósult FilmPakk projekt elsősorban a települési szolgáltató helyeink KönyvtárMozi programjait
A FilmPakk olyan dokumentum-csomag, amely a Nemzeti Audiovizuális A...
Ramháb szerint proaktívFEL
- Babaolvasók, könyvtári napok, könyvtármozi - csak néhány szolgáltatás, ami Kecskemétről indult, és terjed bevált modellként országszerte. Mi a könyvtári műhelyük titka?
Ramháb Mária: Elsősorban a jól felkészült, együttműködő szakmai kollektíva. A könyvtá...
Létrehozták az első mesterséges intelligencia minisztériumotFEL
A kormányátalakítás adta lehetőséget megragadva önálló minisztériumot hoztak létre a mesterséges intelligenciával kapcsolatos ügyek előrelendítésére és kezelésére az Egyesült Arab Emírségekben.
"A következő globális hullám a mesterséges intelligencia. A legjobb...
A szépségápolási könyveinknek is befellegzett?FEL
A mesébe illően igazmondó tükör nemcsak mutatja, de meg is mondja, ha pocsékul nézünk ki. Mert a HiMirror-ba egy instant szépségtanácsadót bújtattak, amely diagnosztizál, terméket ajánl, a reggeli készülődéshez pedig ugyanúgy sztrímel zenét, mint ahogy mutatja a napi teend...
Egyszerűen kiszűrhetőek az álhírek? - Valós időben szűrő szoftver készülFEL
A Full Fact olyan szoftvert fejlesztett, amely képes valós időben megmutatni, ha a médiában valaki nem mond igazat. Nem csoda hát, hogy vannak pártok, melyek úgy gondolják: ezt nem szabad szó nélkül hagyni. Az eszközt már tesztelik a briteknél, angol nyelven már novembertől jöhe...
Papírmentes könyvtárközi kölcsönzésFEL
A WorldShare Interlibrary Loan a világ legnagyobb forrásmegosztó hálózata, amelyben tízezer könyvtár működik együtt. 2013-ban indult és lépett az OCLC korábbi könyvtárközi kölcsönzési rendszere, a WorldCat Resource Sharing helyébe. A WorldShare a WorldCat metaadatain alapul (...
A közösség erejét használja ki - hatékonyságnövelési lehetőség tájékoztatásban és könyvtárköziben isFEL
A vak felhasználó tejet akar inni, de nem biztos benne, hogy lejárt-e a szavatossága. Egy gombnyomással segítséget kér, a telefon kamerájával mutatja, hogy mit kellene megnézni (ez esetben a tej csomagolásán jelzett szavatossági időt), majd az első látó felhasználó, aki épp r...
Kritikai érzék és kreativitás - Gyúrunk rá, vagy romboljuk? FEL
Könyvtárosok számára két oldalról is fontos e szempont: egyrészt a használók kritikai érzékének és kreativitásának aktív támogatása, másrészt a saját ebbéli képességek fejlesztése. Felehetően az utóbbi ez előbbinek a feltétele. (MG)
- Vekerdy Tamás: Az elköv...
Indítanak-e fülkeforradalmat a könyvtárak? - Kihasználatlan telefonfülkékFEL
Sokkal kevesebben használják, mint a fénykorban és a fejlesztés sem segített rajtuk. Egy fülkére egy hónapban kevesebb mint 1 óra telefonálás jut.
Bár ma már nagyon keveset használják őket, egyelőre maradnak a telefonfülkék - derül ki a Magyar Telekom Buksza kérdésé...
Chatbottal újított a KLM és a Justh-könyvtárFEL
A KLM ügyfelei Messengeren keresztül is lefoglalhatják repülőjegyeiket, amelyhez mesterséges intelligencia nyújt segítséget. A holland légitársaság új chatbotja, a BlueBot (BB) szöveges üzenetekben segít az ügyfeleknek - a mesterséges intelligenciának köszönhetően anélkül ...
Lassan az ugandai tájékoztató könyvtárosok is elvehetik a magyarok munkáját?FEL
... vagy a magyar tájékoztatók dolgozhatnak be külföldre? S persze, nemzetközi konferencia is könnyebben szervezhető... (MG)
- Az utolsó simításokat végzik a kütyün, amely mellett majdnem természetes tempóban beszélgethet két ember, aki amúgy nem érti egymás nyelvét. ...
Digitális laboratóriumot nyitott a Kongresszusi KönyvtárFEL
A Library of Congress elindította a Labs honlapot, ami "hely, ahol neked segítünk új dolgokat készíteni a Kongresszusi Könyvtár digitális gyűjteményéből"
https://labs.loc.gov/
"A Labs egy a Kongresszusi Könyvtár kreatív használatát ösztönző növekvő és változ...
Egy gyorsan megutált üzleti modell - De várjunk csak...!FEL
- Bizonytalan, hogy a Bodega-elképzelés milyen sorsra jut. De nem ugyanez egy hatékony könyvtári dokumentumpont üzleti modellje? (MG)
A "Bodega" két techvállalkozó projektje: olyan tárolóegységeket gyártanak, melyekből okostelefon segítségével különféle nem romlandó é...
Könyvtárak reneszánsza - Nemzetközi tudásiskola építése (olvasóink szavazatára)FEL
David Lankes két éve világszerte több könyvtárost is megkérdezett: hogyan dolgozhatnának a könyvtárak együtt szorosabban? Szeptember 18-án találkozót tart Firenzében a téma iránt érdeklődőknek, de interneten is lehet a megbeszéléshez csatlakozni.
A dél-karolinai isko...
Élmény a tananyaghoz és közösségi alkotói tér a békéscsabai közkönyvtárbanFEL
Mintegy 287 millió forintból természettudományi élménypedagógiai központot alakítanak ki a Békés Megyei Könyvtárban - mondta Rakonczás Szilvia intézményigazgató kedden az MTI-nek.
Kifejtette, az európai uniós Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) pály...
Készítsünk kiterjesztett könyvtárost is!FEL
Az augmented reality projektet az Armadillo Kreatív Ügynökségtől rendelte a Postamúzeum, a Magyar Posta függetlenedésének 150 éves évfordulója alkalmából tartandó kiállítására.
"Az augmented reality mellett azért döntöttünk, mert nem csak látványos, de vírusmarket...
Demokrácia óvodában. Könyvtárban is kipróbálható?FEL
A Guardian közölt egy hosszabb cikket a németországi Pinneberg városában működő Dolli Einstein Haus nevű óvodáról. Az intézmény különlegessége, hogy egy egészen szokatlan módszerrel működnek: komolyan veszik a gyerekek szempontjait, és demokratikusan döntenek mindenről.
Rendkívüli hírek - új doboz jön a YouTube tetejénFEL
Hírtévésedik a YouTube, úgy tűnik, hogy a videomegosztót kezdi zavarni, hogy fontos történés esetén az emberek a Facebookról és a YouTube-ról tájékozódnak az eseményekről.
Az elmúlt időszakban több olyan fejlesztést is végrehajtott a YouTube, aminek eredményét már...
Kiválthatja a könyvtárközi szolgáltatást? - Itt a Facebook piactereFEL
A magyarok is csatlakozhatnak azokhoz a felhasználókhoz, akik már használják a Facebook online adás-vételi megoldását, a Marketplace-t. A közösségi oldal tegnaptól tette elérhetővé itthon is a szolgáltatást, amelynek népszerűségét jól mutatja, hogy csak az Egyesült Államo...
Melyik hazai könyvtárban lehet először munka vagy olvasás közben tekerni?FEL
A miskolci vándorgyűlés résztvevői láthatták az egyetemi könyvtár frissen beszerzett kondigépeit az olvasói tárban. További lehetőség, ha a szobakerékpárok a munkaállomásokkal vannak együtt, azaz böngészés, olvasás közben lehet használni az eszközt. (Korábbi képes hí...
Az olvasás segíthetne a 4. ipari forradalom kihívásaibanFEL
Hosszabb távon azonban sokat tenne hozzá Magyarország alkalmazkodóképességéhez, ha a diákok például legalább annyira jól tudnának olvasni, mint az OECD átlaga, de az sem lenne baj, ha jobban menne. Jelenleg messze nem ez a helyzet. Az átalakuló munkaerő-piacon fogyatkozó állás...
Újított a Napi.hu - chatbot: lehetőség a könyvtárnak is!FEL
Olvasóink az utóbbi időben több újdonsággal is találkozhattak a Napi.hu-n. Egyre több a videós tartalom, így számtalan kérdéssel fordultunk már az utca emberéhez, ahogy Lázár János heti rendszerességű kormányinfóiból is készül rövid, egyperces összefoglaló azoknak, aki...
Ha igazságos a rendszer, az emberek nem csalnak annyitFEL
Egy Londonban tanuló magyar filozófia-politológia szakos egyetemista társaival elkészített egy pályamunkát a brit útdíj- és járműadórendszer átalakításáról.
A közösségi közlekedésben nagyon sok megoldás van, high-tech és low-tech is. Még a faék egyszerűségű, ...
Rekordszámú olvasó: a 3D-s mozi dobta meg a beiratkozást SzékelyudvarhelyenFEL
Idén rekordszámú új olvasója van a székelyudvarhelyi városi könyvtárnak, pedig még csak június van. A Székelyhon portál az intézmény munkatársait arról kérdezte, hogy mit olvasnak a fiatalok, illetve hogy nyáron milyen programok várják a tékába betérőket.
Nyáron r...
Új bútorok és olvasósarok: duplájára nőtt a könyvtár SajólászlófalvánFEL
Közel 3 millió forintból újították fel a sajólászlófalvai intézményt. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatán Sajólászlófalva önkormányzata a könyvtárának szakmai eszközfejlesztésére, korszerűsítésére 2 644 219 forintot nyert el. Pálcza Józsefné polgármester h...
Puszta dokumentumkínálat helyett szolgáltatáscsomagot a könyvtárba!FEL
A legnagyobb változás tehát abban történik, hogy a gyártók egyre inkább nem csak magát a terméket értékesítik, hanem ahhoz kapcsolódó szolgáltatást (is) - vagyis az ügyfelek nem a terméket vásárolják meg, hanem például annak használata után fizetnek.
A Rolls-Royce...
Pazar képeket kínálnak a legjobb múzeumok és könyvtárak - színezéshezFEL
A jelentősebb múzeumok és könyvtárak csodás színezőket kínálnak ? ráadásul ingyen letölthető formában. Ilyen szolgáltató pl. a Cambridge University Library. Így felmerülhet a kérdés: miért érdemes vásárolni kifestőt, ha igen jó minőségben ingyen le is tölthetők ilye...
Mennyire fontos a könyvtárosoknak a kreativitás? - Befogadóbb kultúra: nagyobb kreativitásFEL
R. Florida ma már közel 20 éves kutatásának eredménye: miszerint csakis azok a földrajzi területek lehetnek versenyképesek és sikeresek a XXI. században, ahol jelen vannak a technológiai újítások (a mozdulatlansággal szemben jelen van a mozgás), ahol ennek jóvoltából megjelenn...
Mesterséges intelligencia a könyvtár irányításában - hogyan is lehet?FEL
Ha a használó kikölcsönöz valamit, rákeres valamire a könyvtári adatbázisban, bizonyítja annak a könyvnek / adatnak létjogosultságát. Egy addig csak a könyvtáros által feltételezett igényt bizonyít. Más könyvek, adatok esetében pedig annak lényegileg feleslegességét bizo...
Használói élmény - hogy holnap is élhessen még a szolgáltatásodFEL
Még mindig szép számmal akadnak vállalkozások, amelyek az elmúlt évezred ?mindenkinek ugyanazt? jelszavával kínálják termékeiket és szolgáltatásaikat. Valamivel előrébb járnak, akik az ügyfél előző néhány vásárlása ? vagy az ugyanazt a terméket vásárlók egyéb vála...
Semmi sem biztos - nem digitalizálva, hanem filmen őriznek megFEL
Újabb figyelmeztetést kaptak, akik úgy gondolják, hogy legyőzhetik a természetet. Beázott ugyanis az az eddig teljesen vízhatlannak gondolt sarkvidéki tároló, ahol a haszonnövények magjaiból őriznek tartalék mintákat.
De a magbunker szomszédjának is van miért aggódnia....
Működhet-e könyvtári felmérések és hírek esetén, hogy a célcsoport szavaz?FEL
Nyert a 444 a Google innovációs pályázatán. Creative Content Crowdfunding Platform (CCCP) - beyond editorial budget with user contribution című fejlesztési pályázatával 118 229 eurót, azaz nagyjából 36 millió forintot nyert a 444 kiadója, a Magyar Jeti Zrt. a Google Digital News I...
Okos polc - könyv-visszahozatalra és kiállításraFEL
Egy kanadai könyvtárban próbáltál ki az "okos" polcot: ha a kölcsönző visszateszi a polcra a könyvet, az RFID megoldást használó rendszer azonnal észleli, hogy ki, mikor kölcsönözte azt ki.
A vezetőség elmondása szerint az "okos" polcok jelentősen megkönnyítik a munk...
Azt hiszed, ez már az álhírek kora? - kép-, hang és videómanipulálásFEL
Februárban megjelent egy videó a Youtube-on, amin egy képernyőn kívüli kérdező arról kérdezi az 1960-as évek ikonikus francia énekesnőjét, Françoise Hardyt, hogy Donald Trump amerikai elnök miért küldte a nyilvánosság elé Sean Spicer fehér házi szóvivőt arról hazudozni, ...
Innovatív információ prezentálás (rádiós térkép)FEL
Félelmetes, de a 21. századi technikák minden téren behozzák a szobádba a világot. Én imádom ezt. Elképesztő, hogy milyen információ áradat özönlik be, amit csak szűrnünk kell. Ehhez persze nem árt észnél lennünk, és tanulni. (Cikk tolvajok és kommentzombik, tőlük hemzs...
Bővül a Facebook csoport-adminisztrátorok eszköztáraFEL
Bejelentette Mark Zuckerberg az első olyan funkciókat, amelyektől a Facebook csoportok "jelentőségteljesebbé" válását vagyis az aktivitások növekedését reméli.
Több új funkcióval is bővítette a Facebook a csoportok adminisztrátorainak eszköztárát a múlt héten rende...
Meddig kell a könyvtárba a Braille olvasógép?FEL
Magyar diákok fejlesztették ki a csodakesztyűt, amivel bármit elolvashatnak a vakok.
Lényegében egy kézre felhúzható eszközt álmodtak meg a fejlesztőcsapat tagjai, ami egy tradicionális kesztyűhöz hasonlít a legjobban. A tenyér felőli oldalon vannak a szenzorok, a mutató...
A dolgok internete használható a könyvtárban is - ok, de hogyan?!FEL
A cikk célja, hogy felvázolja a dolgok internete (IoT) lehetséges alkalmazási köreit és felhasználási formáit a köz- és felsőoktatási könyvtári szolgáltatásokban. A szerző a téma szakirodalmának elemzése alapján foglalja össze az IoT kereskedelmi alkalmazásának főbb ter...
Játékkal tanulnak információkeresést és könyvtárhasználatotFEL
Az elmúlt tíz évben a könyvtárak különböző játékokat építettek be szolgáltatásaik közé, a társasjátéktól a szerepjátékig. A játéknak sok célja lehet: a játékosság (gaming) trendjének követése, és ezzel a könyvtár és a szolgáltatásai megítélésének a javít...
Hangoskönyv a kívánt színész hangján? - mesterséges intelligenciaFEL
Maga az amerikai elnök beszél a Lyrebird kanadai startup honlapján a technikai újdonságról. Illetve nem ő, csak a hangja, de éppen arról van szó, hogy az egyelőre kísérleti állapotban lévő eljárás egyetlen percnyi, akár véletlenül elcsípett hangminta alapján, mesterséges i...
A szakma fekete báránya segíthet a csoportgondolkodás legyőzésében 2.FEL
Folytatva korábbi cikkünket http://kithirlevel.hu/index.php?kh=a_szakma_fekete_baranya_segithet_a_csoportgondolkodas_legyozeseben_1. : Van, hogy a keresett alternatíva ott van az orrod előtt. Egyszer mérnökökkel dolgoztam egy innovációs projekten, és nagyszerű ötletelést találtunk k...
Az én könyvtáram - adatokFEL
Megnéztem a kétmilliárdos Az én könyvtáram projekt adatlapját. A Skanzennek kiírt kiemelt projektre a két éve hirtelen távozó kultúráért felelős helyettes államtitkár, Cseri Miklós intézménye és a MOKK pályázhatott a FSZEK-kel. Projektgazda - (konzorciumvezető): Szabadté...
Tudatalatti előítéleteken veszítenek - fontos-e a kreativitás a könyvtárban?FEL
A vállalatok számára a sokszínűség - amikor a sikeres működésnek egyre inkább előfeltétele az innováció és a kreativitás -, létszükséglet lehet. Többféle háttérrel (akár nemi, etnikai, vallási stb.) rendelkező emberek sokkal többféle perspektívát, tapasztalatot, ötl...
Gyerekek osztályozzák a könyveket az ifjúsági könyvtárban - szakítottak minden szabállyalFEL
Az oslói Biblo Töyen az első könyvtár Norvégiában, amelyik kizárólag a 10-15 éveseket szolgálja. A multikulturális városrész kultúrpolitikai újra-felértékelését egy új könyvtári koncepció szolgálja. Az említett gyermek- és ifjúsági könyvtár egy kisebb bevásárlók...
Pozsonyban már több könyvtár is kölcsönöz szerszámokat, eszközöketFEL
A könyvtárak, melyek már régóta részei a megosztás és a csere hagyományának, most abban a helyzetben vannak, hogy új funkciót kapjanak. A "dolgok könyvtára" a pozsonyi Goethe Intézet könyvtárának első merész lépése volt ebbe az irányba: 2016 áprilisa óta a német nyelvű ...
Gondolkodnak-e döntéshozóink a 4. ipari forradalom könyvtári lehetőségein?FEL
Egy teljesen új, negyedik ipari forradalom zajlik a világon, melynek "gőzgépe" a digitalizáció: a fizikai gépek és tárgyak egy komplex információs hálózatba kapcsolódnak, megváltoztatva ezzel a gyárak és a gyártás működését. De nem csak a gyártás, hanem a gyárakat kiszol...
Melyek lehetséges, megszokásból ki nem használt könyvtári szolgáltatások?FEL
Az 1-es villamos például naponta 1142 kilométert megy menetrenden kívül is. Hogyan lehetne ezt a közlekedők számára értelmesen kihasználni?
A kocsiszínbe közlekedő, illetve az onnan kiálló villamosok minden nap sok ezer kilométert futnak Budapest utcáin - az utasok dönt...
A használók igényéhez kell igazodni, vagy rájönni, hogy mit fognak kívánni?FEL
Püspök Balázs (MOME) a dizájnról: A leosztott szerepek miatt pedig a pszichológiai és szociológiai hatások vizsgálatával, a termékek fogad-tatásának tesztelésével vagy éppen a kívánatos színvilág kiválasztásával erre specializálódott szakemberek foglalkoznak. A Google-n...
Biciklitárolóval a könyvtár is küzdhet a szívroham ellenFEL
A munkába biciklizés jelentősen csökkentheti a rákos, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás kockázatát - állítják a kutatók a British Medical Journal (BMJ) című brit orvosi folyóiratban közölt tanulmányukban.
A Glasgow-i Egyetem szakemberei a UK...
Érdemes lesz a könyvtárnak házhozszállító robot szolgáltatással társulni?FEL
Önjáró robotok lephetik el hamarosan az utcákat, automatizálva a házhozszállítás leginkább munkaerő-igényes fázisait. A Mercedes és az észt Starship Technologies cég közösen fejleszt és tesztel olyan megoldásokat, ahol a német gyártó furgonjaiból két mérföld sugarú kö...
Hogyan lehet okos a hazai könyvtárügy?FEL
Z. Karvalics László, az Okos városok, kérdő- és felkiáltójelekkel c. friss könyv szerzője: Például amikor láthatóvá válik, hogy a városnak jövőképe is van, továbbá ereje ahhoz, hogy el tudjon jutni egy adott állapotból egy kívánt másikba. Amikor polgárként azt tudjuk ...
A szakma fekete báránya segíthet a csoportgondolkodás legyőzésében 1.FEL
Beth Comstock, a GE vezérigazgatója: A sokszínűség a csoport kreativitásának kulcseleme. Új termékek vagy technológiák létrehozásával vagy a meglévőek fejlesztésével megbízott innovációs csapatoknak feszültségre van szükség ahhoz, hogy áttörést érjenek el. E feszülts...
Digitalizálódik a McDonald's - könyvtárak számára is használható gyakorlatFEL
A fogyasztói élményt jelentős növekedését várja magyarországi éttermeiben a McDonald's. A koncepció neve a "Jövő élménye", lényege pedig a digitalizáció. Aki bemegy majd egy már átalakított étterembe, észre fogja venni, hogy valami változott.
Nagyszabású étterem...
A saját tábor visszahúzó erejeFEL
Jobb ha egy ember hal meg a népért... idézte Jelenits István egy múlt heti rendezvényen Annás főpapot. S magyarázta is: e reálpolitikusi meglátást azt az előrelátást tükrözi, hogy egy lehetséges balhéval magunkra haragíthatjuk azokat, akiktől függünk. Annás esetében a ró...
Közösségi térré válik rövidesen az ELTE Informatikai Kar szakkönyvtáraFEL
Az ELTE Informatikai Kara fiatal szervezet. A mintegy 25 ezer tételes szakkönyvtára http://www.inf.elte.hu/karunkrol/szolgaltatasok/konyvtar/Lapok/kezdolap.aspx tavaly jutott hozzá egy önálló, tágas, és napfényes helyiséghez. Ez azonnal láthatóvá tett bennünket. A könyvtár elhely...
Hol van a legközelebbi benzinkút? - Remek térkép készültFEL
Bár a legtöbb út 8-16 kilométeres körzetében van benzinkút, az Északi-középhegységben található Gömör-Tornai-karszt területére érdemes feltankolt kocsival menni, mert onnan 37 kilométerre van a legközelebbi töltőállomás.
Országos Területfejlesztési és Területr...
Szakcikkek forrás-adatbázisai is letölthetők már - a kamu ellen a tudománybanFEL
Egy kutatási eredmény hitelességének legfőbb kritériuma a reprodukálhatóság. Ebben segít az, hogy pl. a Scopus hivatkozási adatbázis elérhetővé teszi a kutatások forrásadatait is. - Már amelyik anyag úgy jelenik meg. Igaz ugyan, hogy sok kutató ódzkodik az ilyen anyag kiadás...