Journal of librarianship and information science. – London, 1991 -

46. (2014) 1., p. 32-40.

A 19. század végéig a könyvtárak számára fontos gyarapodási forrást jelentettek az adományok (lényegében adományokból jöttek létre), azóta viszont lényegesen csökkent az adományozás jelentősége. Gyakran előfordul, hogy egy-egy adomány kifejezett problémát jelent a könyvtár számára. Ugyanakkor vannak olyan ambiciózus szervezetek, mint például a Szcientológiai Egyház, amelyek igyekeznek a könyvtárak széles köréhez bizonyos műveket eljuttatni (az adott esetben L. Ron Hubbard műveit). Mivel ez a kezdeményezés például Németországban és Franciaországban a könyvtárakban nem talált az elvárt fogadtatásra, a szcientológusok azzal álltak elő, hogy szerintük a könyvtárak eljárása sérti a szabad véleménynyilvánítás ideáját. A két országban történteket egy-egy ún. dossziéban tárták fel.

Az IFLA FAIFE 2001. évi világjelentésében már szerepelt, hogy a német közkönyvtárak a válogatás szabadságára hivatkozva nem kívánták gyűjteményükbe bevenni a szcientológiai műveket. Erre a másik fél cenzúrát kezdett emlegetni. A német könyvtárvezetők a berlini szenátus ajánlására hivatkoztak, amely nem javasolta, hogy szerepeltessék a szcientológiai műveket a közkönyvtári gyűjteményekben. A nézőpontok tisztázása érdekében írott formában rögzítették a dokumentumok kiválasztásának szempontjait, és a kérdésre kitértek a 2007. évi lipcsei könyvtáros-kongresszuson elfogadott etikai kódexben is („Az információforrásokat kizárólag objektív kritériumok alapján választjuk ki, hogy jó minőségűek legyenek, és megfeleljenek az ügyfelek igényeinek, tekintet nélkül a személyes preferenciákra és valamely harmadik fél befolyására.”)

Franciaországban 2007-ben L. Ron Hubbard műveit a New Era Publications egy 18 kötetes könyvcsomagban kínálta a könyvtáraknak. A szcientológusok szorosan nyomon követték, hogy a könyvtárak mit kezdtek a könyvcsomaggal, még álruhás olvasókat is kiküldtek egyes helyekre. Az Electre közös katalógus azért utasította el Hubbard műveit, mert a kiadványokat saját kiadásúként értékelte. A szcientológusok azt tapasztalták, hogy mozgalmukra a könyvtárosok szektaként vagy kultuszként tekintenek, és egyebek mellett a gyermekek védelmére hivatkozva utasítják el a kiadványokat. Felmerült az is, hogy kéretlen és nem kívánatos adománynak tekintik a könyvcsomagot. Ami a szakmai közvéleményt illeti, a francia könyvtárosegyesület (ABF) 2003. évi kódexe is megfogalmazta, hogy a kiválasztásért felelős könyvtárosnak nem szabad semmiféle külső nyomásnak engednie döntései során.

Az adományokkal a fejlődő országokban is vannak problémák (csak bővítik a gyűjteményeket, de nem teszik azokat jobbá). Előfordul, hogy egy-egy könyvtár polcai roskadoznak a könyvektől, de az állományt közelebbről vizsgálva kiderül, hogy vagy egyének szabadultak meg a nem kívánatos könyveiktől, vagy kormányok küldtek propagandaanyagokat, vagy valamely csoport (például egyház) népszerűsíti nézeteit.

A gyűjtemények ilyen eltorzítását nem szabad elfogadni, tehát el kell sajátítani a tapintatos visszautasítás technikáját. Adomány fogadása esetén mindig fel kell tenni a kérdést, hogy vajon miért kínálják fel ezt az ajándékot. A befogadás megtagadása mögött sokszor nem az adomány tartalmának, hanem az adományozónak az elutasítása áll (például az esettanulmányként idézett két országnál). Egy kellően átfogó gyűjteményben helyet kapnak azok a művek is, amelyek egy bizonyos gondolatot pártfogolnak és azok is, amelyek elutasítják azt. A szabad véleménynyilvánításból nem következik a szabad ajándékozás, amely ráadásul azzal az elvárással párosul, hogy a könyvtárak az adományokat befogadják és a nyilvánosság felé közvetítik.

A gyűjteményeknek arra kell törekedniük, hogy gondosan válogatottak és kiegyensúlyozottak legyenek. Az említett 18 kötetes könyvcsomag már eltorzíthatja a gyűjtemény egyensúlyát ahelyett, hogy a könyvtár információs potenciálját növelné. Ideális esetben az adományozás tényét előre célszerű megbeszélni, az adott esetben például 2-3 könyv befogadása lett volna célszerű. Az elutasítás akkor megalapozott, ha a gyűjteményfejlesztés koncepciója hozzáférhető, átlátható és tanulmányozható. Ebben le lehet fektetni, hogy a nem kívánatos adományokat a könyvtár kiárusíthatja, megsemmisítheti stb. Ha ez a dokumentum világosan van megfogalmazva, továbbá kimutatható, hogy a könyvtár követi a benne foglaltakat, biztos, hogy kevesebb gond lesz az adományok fogadásával.

(Hegyközi Ilona)