Az EJC szokásához híven különböző generációk véleményét és munkamódszereit ütközteti: míg korábbi beszámolóinkban (Brüsszelből illetve Ljubljanából) az úgynevezett innovációs újságírás lehetséges jövőképeit, valamint az online és a print média kapcsolatát boncolgattuk, a központ maastrichti konferenciáján a fiatal generációk oktatása, megfelelő és kreatív képzése, illetve önképzése volt a téma.


A fiataloknak, a kifejezetten a saját egyéniségüket, egyediségüket, lehetőségeiket kereső lányoknak utat mutató Ingrid Hu Dahl, a Youth Media Reporter főszerkesztője 2008-as felmérésekre hivatkozik: az amerikai tinédzserek 39 százaléka osztja meg kreatív dolgait vagy végez önkifejező tevékenységeket online, mindez pedig részben köszönhető az elmúlt negyven év fiatal médiaaktivistáinak is. Mégis problémásak a fiatalok YouTube-ra forgatott videói, ugyanis segítséget már nem tudnak tanáraiktól, a hagyományos oktatási rendszertől kérni, az idősebbek már nem feltétlenül értenek az új munkamódszerekhez, az új típusú megoldások pedig a kelleténél több időt vesznek igénybe.

Mindezt tovább élezi a konferencia egyik jelentős gondolata: médiafogyasztási szokásaink mit sem változtak, hiába vannak zsebben hordható közösségi oldalaink és kibővített valóságunk, a kilencvenes években kikristályosodott status quo köszöni, jól érzi magát. Ez olvasható ki az AG Nielsen 2009 júniusi keltezésű, How Teens Use Media című felmérésből is, ami az amerikai tinédzserek médiafogyasztási szokásait részletezi, minközben számos tévhitet is megpróbál elűzni.

Mit fogyaszt egy amerikai tini?

TV-nézés: napi 3 óra 20 perc DVD-nézés: napi 17 perc Konzoljáték: napi 25 perc PC-használat: napi 52 perc Böngészés: napi 23 perc Online video: max. napi 6 perc Mobilvideo: max. napi 13 perc Mobilbeszélgetés: napi 6 perc SMS: napi 96 (küldött+fogadott) PC-s játékkal minden tizedik, mobilnettel minden harmadik, újságolvasással minden negyedik, MP3-lejátszós zenehallgatással minden második fiatal tölt időt, moziba átlagosan öthetente járnak.

A tinédzserek ugyanis nem képesek annyira megosztani figyelmüket, mint ahogyan gondoljuk, nem tudnak egyszerre tíz képernyőt bámulni. A Ball State University 2007-es felmérésből kiderül: a megkérdezett fiatalok 23 százaléka tud csak szimultán két vagy több dologra figyelni. Nem hagyják magukra a tévékészülékeket sem, az elmúlt öt évben nem nézik kevesebben a programokat, viszont többet olvasnak, hallgatnak rádiót és figyelnek a hirdetésekre is, amelyek a rájuk emlékező tinédzserek 44 százalékának még tetszenek is. Igaz, egyértelműen szeretik az internetet, de jóval kevesebb ideig böngésznek, mint az idősebb generáció tagjai: a fiatalabbak havi átlag 11 óra 32 percet, a felnőttebbek átlag 29 óra 15 percet.

A tanulmány azt állítja: a tinédzserek egy az egyben szüleiktől "öröklik át" a kedvenc tévéműsorokat, zsánereket és weboldalakat, valamint korántsem annyira bizarrak és lázadozóak, ahogyan gondolnánk. A közösségi oldalak, a mobilinternet a médiafogyasztásban nagy változásokat eredményez, de a tinédzserek nem a mai fogyasztókhoz mérten gyökeresen mások,  hanem az elmúlt évtizedek tinédzsereihez képest.


Az AG Nielsen tanulmányához képest sokkal radikálisabban fogja meg a mai fiatalokat és a mai harmincasok internet előtt felnőtt generációját Anne Balsamo professzor, aki korábban az amerikai hardcore feminista cyberpunk egyik oszlopos tagjaként ábrázolta a különbséget a férfiak és a nők között a nagy, világfelszabadító internet tükrében. Ennek megfelelő hivatkozásokkal nyitotta előadását az online generációkról és taníthatóságukról: a Teaching Original Synners Pat Cadigan írónő klasszikus cyberpunk regényéhez nyúl vissza. A könyv fülszövege szerint a synnerek az online hardcore közösség tagjai, a mesterséges valóságba és a virtuális térbe ragadt hackerek, szimulátorkalózok, valóságokat szintetizáló fiatalok. Hasonlóról van szó, ha körülnézünk, állítja Balsamo - az 1987 és 1990 között született diákok, akik az iskoláskort 1993 és 1997 között érték el,  az első olyan digitális generáció tagjai, akik hordozható számítógépekkel és internettel nőttek fel, technokultúrában látják a világot, világképüket, hitüket, elképzeléseiket, tanulási mechanizmusaikat a digitális világok alakították.

Tanulni - információt befogadni - ugyanúgy képesek az utcán, szórakozóhelyeken, kulturális központokban, mint a múzeumokban, a könyvtárakban vagy az iskolákban. Különféle médiafolyamokban élnek, emiatt is kísérleteznek a Dél-Kaliforniai Egyetem filmművészeti tanszékén különféle interaktív médiaprogramokkal. A tanórák közben például különleges szerepet osztanak az egyik diákra: ő lesz a google jockey-nak is nevezett információfelelős, az óra folyamán négy óriásképernyőn ő helyezi el folyamatosan azokat az extra tartalmakat, oldalakat, videókat, amikkel a tanár vagy az előadó által elmondottak extra mélységet nyernek. A másik ötlet az úgynevezett backchannelling: ha már a diákok úgyis beszélgetnek - pontosabban chatelnek - egymással óra közben, akkor ezt publikusan is tehetnék, az órai anyagról. Balsamo szerint elkerülhetetlen volt, hogy a kezdeti időszakban a diákok fellázadjanak az ötlet ellen és mindenről beszéljenek, csak éppen az órai anyagról nem - ha azonban van türelmünk, hosszú hónapok múltával eltűnik a zaj, és csak a hasznos kommunikáció marad.

Az elhangzott vélemények ellentéteinek feloldását jelentette a brit Futurelab oktatás-innovációs szervezetének képviselője, Stephen Sayers. A szakértő az elmúlt évek sokat vagy éppen sajnálatosan keveset hangoztatott tényeit vetette össze, s úgy véli, ahelyett, hogy jóslatokat halmoznánk egymásra és a jövőt távoli buborékként képzelnénk el, rá kellene ébrednünk: a jövőt most hozott döntéseinkkel alapozzuk meg, ehhez pedig jól kell ismernünk a társadalmi és technológiai trendeket.

Míg jól, sőt lassan unásig ismert trendnek számít a cloud computing, egyre kevésbé figyelünk arra, mondja, hogy hiába számít egyre kevésbé a távolság, ha földrajzi hollétünk megszabja hozzáférési lehetőségeinket és szabályozottságunkat. A  személyes találkozók és kapcsolatok még mindig sokkal jobb alapot adnak bizonyos kapcsolatok és munkák esetében, hiába segít a globális kommunikációs hálózat abban, hogy jobban megközelítsük a távoli országokat. A munkalehetőségek egyre jobban polarizálódnak, új gazdasági modellre van szükségünk.

Ami pedig a fiatalokat illeti, mondja Sayers, nem tudnak megfelelően keresni a neten, ugyanis nem tudják átlátni és kiértékelni a visszakapott információkat. A sok információ ugyanis nem jelenti azt, hogy minden egyes visszakapott adat hasznosítható és minőségi is lenne egyben. A fiatalok nem tudják pontosan, hogy mely források megbízhatóak és melyek nem. Ha azt gondolnánk, hogy gyermekeink kábelek tömkelegében élő és lüktető digitális bennszülöttek, akkor legtöbbjük esetében azt kell mondanunk: rossz szögből nézzük őket.