A Cseh Nemzeti Könyvtár félmillió kötetét digitalizálják

MTI Sajtóadatbank, 2011. február 23. 09:02

A cseh Nemzeti Könyvtár félmillió könyvét és periodikáját digitalizálják két program keretében - jelentette be kedden Tomas Boem, a könyvtár igazgatója.

Az egyik programot az Európai Unió támogatja 255 millió koronával (mintegy hárommilliárd forinttal), a másik a Google keresőóriás segítségével valósul meg.

Mint az igazgató elmondta, a könyvtár egy tender során szerzi be a digitalizáláshoz szükséges speciális automatizált szkennereket. A programok nyomán születő Nemzeti Digitális Könyvtár 300 millió koronába (3,33 milliárd forintba) kerül, ennek 15 százalékát fedezi az állami költségvetés.

A digitalizálás legalább 2019-ig tart majd.

A munka egyik fázisában 300 ezer XIX. és XX. századi, elsősorban cseh könyvről és folyóiratról készül digitális másolat. Az érdeklődésre számot tartó, gyakran forgatott, illetve sérült vagy sérülékeny anyagú könyveket szeretnék átmenteni az új formátumba.

További kétszázezer munkát - főleg a XVI. századtól a XVIII. századig terjedő időszak szláv gyűjteményeiből - a Google-lal való együttműködés keretében digitalizálnak. Ennek költségeihez nem kell hozzájárulnia a könyvtárnak; a könyvek majd a google.cz/knihy honlapon lesznek hozzáférhetők.

A cseh Nemzeti Könyvtár a kilencvenes évek első felében kezdte meg állománya digitalizálását. Először a teljes katalógus készült el digitális formátumban, majd a kéziratok, könyvek és újságok következtek.

Kulcsszavak: Google könyvtár

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05