PPT vagy Prezi? Képek vagy szöveg legyenek a diákon? Egyáltalán, legyenek-e diák? Aki rendszeresen tart előadást, az sokszor találkozik ezekkel a dilemmákkal. A héten részt vettem egy nagyon érdekes és hasznos prezentációs tréningen, amiből kiderült, hogy a fentebbiek számítanak a legkevésbé. A lényeg, hogy hogyan adjuk elő a mondandónkat. Az üzenetünk eljuttatásában ugyanis a tartalom csupán 7%-ot nyom a latban, miközben a hangunk és hanglejtésünk 38%-ot, végül a testbeszédünk 55%-ot. Abban, hogy jó-e az előadásunk, igen keveset számít a számítástechnika.
A legtöbb előadás mégis szinte bizonyos, hogy PPT támogatással hangzik el a konferenciákon, üzleti meetingeken és a prezentációra való felkészülésre szánt idő túlnyomó részét a diák elkészítése teszi ki. Miért? Az említett prezentációs tréningen a tanárunk– a Dramatrix kiváló trénere, Andrew Hefler – szerint először is azt kell megértenünk, hogy mára a PPT vált az üzleti információk átadásának, tárolásának (archiválásának) a legmeghatározóbb formátumává. A jelentések, bemutatkozó anyagok, ajánlatok stb. igen sokszor ebben készülnek el, ezt küldjük el egymásnak, ezt olvassuk. Azonban alapvető különbség van egy csupán olvasásra szánt és egy előadást támogató PPT között. Míg az előbbinek önállóan is meg kell állnia a helyét, az előadó magyarázata nélkül, addig az igazi, előadott prezentáció nem közös olvasásra való, hanem, hogy segítse az előadót a mondanivalója lényegének szóban való átadásában. Ha elég alázatosak és igazán profik lennénk, akkor az előadásaink két verzióban készülnének el: egyik az előadásra, egyik pedig az önálló megértéshez, amit megoszthatunk az érdeklődőkkel. Az, amelyik alapján elmondjuk a mondandónkat hallgatóságnak, a mi mankónk az előadás közben, hogy úgy mondhassuk el, amit szeretnénk, hogy megértsék: mit gondolunk a témáról, miért ez a véleményünk és miért fontos ez a hallgatóság számára. Az pedig, amelyiket megosztjuk, hogy elolvashassák, megnézhessék és megérthessék önállóan is, sokkal inkább hasonlít egy jó szövegre, ami önállóan is megállja a helyét.
De kinek van erre ideje? – hangzik el a kézenfekvő kérdés. Többnyire az előadásokból egyetlen verzió készül. Ez esetben a legfontosabb tisztában lenni azzal, hogyha az olvasásra szánt verzióval megyünk prezentálni, akkor a hallgatóság azt is fogja csinálni, amire az anyagot szánták: mindaddig, amíg a falon a diák is láthatóak mögöttünk, olvasni fognak és nem arra figyelnek, amit mondunk. Hogyan prezentálhatunk mégis egy ilyen anyaggal? Ne mutassuk meg a diát mindaddig, amíg ki nem emeltük a lényeget szóban: mondjuk el, ami szerintünk a legfontosabb a hallgatóság számára az adott dián és csak utána mutassuk meg, hogy a saját szemükkel is meggyőződhessenek róla. Tehát mindig emeljük ki a legfontosabb 1-2 információt a dián. Persze lehet másképpen is prezentálni, de valószínűleg a leghatékonyabb módja annak, hogy megértsék, amit mondani akarunk, ha ránk figyelnek, arra, amit mondunk és nem a diákból próbálják kibogarászni a lényeget. Emiatt a legjobb, ha a diáink csupán a legfontosabb 2-3 dolgot emelik ki és sohasem állnak 3 elemnél többől, vagy ha igen (pl. egy táblázat), akkor a dián jól elkülönül a lényeg.
A tréing persze ennél jóval többről szólt, nem a PPT-ről és a technológiáról, hanem arról, hogy a tartalmon felüli 93%-ot – a hangunkat, testbeszédünket – hogyan állíthatjuk a szolgálatunkba. Ha ez sikerül, akkor ugyanis előadásaink alatt ránk és a mondanivalónkra figyelnek és könnyebben megértik, amit mondani szeretnénk.
Azt hiszem számomra a jövőben kevésbé a PPT-n lesz a hangsúly az előadásaimra való felkészüléskor és sokkal inkább azon, hogy hogyan mondhatom el a mondandómat úgy, hogy egyrészt biztosan megértsék, másrészt a hallgatóság számára igazán releváns legyen. Ettől lesz ugyanis egy előadás jó.
Utolsó kommentek