A közösségi média és az álláskeresés (1. rész)

MTI Sajtóadatbank, 2011. augusztus 3. 10:53

Az egyesült államokbeli állásközvetítő cégek 75 százalékától követelik meg megbízóik, hogy online kutatásokat végezzenek a jelöltekkel kapcsolatban. És a cégek 70 százaléka jelezte, hogy az interneten talált információk alapján utasítottak el jelentkezéseket.

Már az internetkorszak kiterebélyesedésétől kezdve nyilvánvalóvá vált az, hogy lényegében alig tudjuk kezelni a magunkról megadott vagy rólunk keletkezett információkat. Mindez azonban még erőteljesebben érzékelhető a közösségi oldalak alkotta "második világháló" létrejöttével. Az e rendszereket megalkotó informatikusok a korszerű technológia adta valamennyi lehetőséget csatasorba állítják, hogy a lehetséges legközelebbi kapcsolatot építsék ki a hálózatok egyes láncszemei között. Mindeközben azonban "elfelejtik" megismertetni a legszélesebb értelemben vett közönséggel ennek az újszerű kommunikációs közegnek a kultúráját. Úgy gondolják, elegendő hosszas leírásokkal, mindenféle opciók ki- és bekapcsolási lehetőségeinek felkínálásával biztosítani az információmegosztás szabadságát, a többi már menni fog magától. Hát nem.

Ha az e-mail cím killerpsycho133@zombie.net

Elég egy, a témában a közelmúltban megjelent íráshoz érkezett kommentárok között tallózni.

Egy tapasztalt felhasználó tudja, hogy mindez ellen hogyan lehet a legkönnyebben védekezni: nem tölt fel magáról semmilyen képet vagy videót az internetre; nem használja az interneten a saját nevét - szól az egyik megállapítás, de már érkezik is rá a lehangoló válasz.

"…nem használja az interneten a saját nevét. Tíz éve még oké volt, de ma sajnos nagyon sok helyen muszáj. Elég csak arra gondolni, hogy professzionális helyeken nem is jelenhetsz meg 'killerpsycho133&zombie.net' stílusú e-mail címekkel, avagy hasonlóan magvas neveken regisztrált adatlapokkal. Röhejes, de sok ember nem is eszmél rá, hogy a kiscsira21@freemail.hu szintű cím abszolúte nem való például egy szakmai önéletrajzba.

…sok hülye munkatárs kiváltképp szeret fényképet-videót feltöltögetni közösségi oldalakra, a 'ki van a képen' címkézés letiltása viszont sokszor körülményes, illetve az elől nem is véd meg, aki már amúgy is ismer. (A legtöbb ember nincs is tisztában azzal, hogy Facebookon alapesetben minden 3. személy, tehát az ismerős ismeretlen ismerősei is látják a megosztott képeket...)"

A téma nemcsak itthon számít "forrónak", gyakorlatilag az egész világot megosztja, mit szabad és mit nem szabad közreadnunk magunkról akár a legszűkebb(nek vélt) ismeretségi körünkben. Ez a kérdés különösen élesen vetődik fel a munkáltató és a reménybeli munkavállaló viszonyában - nem véletlen, hogy a The New York Times amerikai napilap is ezt a kérdést állította egyik írásának középpontjába.

Kötelező közösségi oldali átvilágítás

Az amerikai vállalatok már régóta használnak egyfajta kriminológiai, illetve pénzügyi háttérelemzést, valamint Google- és LinkedIn-keresést a leendő munkavállalók korábbi életének feltérképezéséhez. Újabban néhány vállalat azt is kötelezővé teszi, hogy a jelöltek átvilágítása terjedjen ki a közösségi média közegére is.

Egy alig egyéves start-up vállalkozás, a Social Intelligence azért kotorászik az interneten, hogy mindent felszínre hozzon, amit a leendő alkalmazott online tett vagy mondott az elmúlt hét év során. Azután pedig mindezekből egy dossziét állít össze, egymás mellé rakva a szakmai elismeréseket és a karitatív munka területén szerzett érdemeket, illetve azokat a negatív információkat, amelyek egy konkrét kritériumnak felelnek meg: online bizonyítékok a rasszista megjegyzésekre; kábítószer-élvezetre vonatkozó hivatkozások; szexuális tartalmú fotók, szöveges üzenetek vagy videofelvételek; fegyverekhez és robbanószerekhez fűződő kirívó kapcsolat és egyértelműen azonosítható erőszakos tevékenység.

Max Drucker, a cég vezérigazgatója szerint semmiféle nyomozást nem végeznek, hanem egyszerűen csak összegyűjtik az interneten nyilvánosan hozzáférhető információkat.

A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) - amely tavaly ősszel még aggodalmát fejezte ki a Social Intelligence üzleti modelljét illetően - megállapította, hogy a cég eleget tesz a vonatkozó törvényben foglaltaknak. Ugyanakkor a szolgáltatást továbbra is riasztónak ítélik az adatvédelmi jogászok, akik szerint mindez felhívás a munkaadók számára: olyan dolgok után is kutakodhatnak, amelyek irrelevánsak a munkahelyi teljesítményt illetően.

Mi releváns, és mi nem?
   
És hogy milyen "releváns" információ vezethet egy állásajánlat visszavonásához? Egy apróhirdetési oldalon bukkantak a munkáltató partnerük számára alkalmas jelentkezőre. Ugyanakkor a hölgyről olyan fotókat is találtak az egyik képmegosztó oldalon, amelyeken meztelenül pózol - nem is kapta meg a meghirdetett kórházi állást.

Volt, amikor más háttérjelentések révén antiszemita, rasszista megjegyzések kerültek felszínre, már ha valóban azoknak tekinthetők.

A Social Intelligence vezérigazgatója elmondta, a céljuk az volt, hogy a foglalkoztatást megelőző szűréseket végezzenek, amelyek révén a vállalatok tisztességes és következetes munkaerő-felvételi gyakorlatot folytathatnak, miközben a pályázók magánélete védve marad.

Kulcsszavak: Facebook LinkedIn munkaerő

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09