Globális vállalati stratégiája részeként átalakítja kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységét a Sanofi, a hasonló tevékenységeket végző központok összevonásával a jelenlegi k+f központok számát csökkenti a vállalat - tudta meg a Napi Gazdaság. A változás érinti a gyógyszergyártó magyarországi érdekeltségeit is. A társaság korábban a teljes innovációs folyamattal foglalkozott hazánkban, a jövőben azonban a hangsúly eltolódik a későbbi fázisokra (a teljes gyógyszeripari k+f folyamat 12−15 évig is tarthat). A kockázatos, a betegektől a legtávolabb eső felfedező kutatás helyett a szintén magas hozzáadott értéket képviselő fejlesztési tevékenységekre fókuszál ezt követően a vállalat, mindez gyorsabban megvalósuló eredményeket hoz, exportorientált tevékenységet jelent − mondta Christophe Gourlet, a Sanofi magyarországi vállalatának vezérigazgatója.

A Sanofi a jövőben is jelentős szereplője marad a hazai innovációnak, gazdaságnak, egészségügynek és exportnak, a vállalat Magyarországon továbbra is érdekelt lesz innovatív készítmények fejlesztésében, de erősödik a generikus fejlesztési aktivitás is − hangsúlyozta Rózsa Iván, a vállalat kommunikációs igazgatója. Az átszervezés következtében felszabaduló kutatási infrastrukturális kapacitást a cég hazai egyetemeknek és kutatóintézeteknek ajánlja fel.


Az érintett dolgozói létszámról Rózsa szerint korai még beszélni, hiszen még csak most kezdődnek az egyeztetések az üzemi tanáccsal és a szakszervezettel. A k+f tervezett átalakítása a hazánkban a területen dolgozó 300 dolgozó legfeljebb 50 százalékát érintheti, de a társaság szerint ennél várhatóan alacsonyabb lesz a végső szám, az érintettek egy részének lesz lehetősége részt venni a k+f új irányainak munkáiban. A változások az egyeztetések lezárultával lépnének életbe, a jelenlegi elképzelések szerint jövőre.

A lépés hátterében az egész gyógyszeripart érintő változások állnak, a gyógyszergyártóknak át kell gondolniuk globális stratégiájukat. A k+f egyre költségesebb és kockázatosabb, ezért egyre kevesebb úgynevezett "block buster" (azaz évi egymilliárd dollár feletti forgalmat elérő) készítményt állítanak elő. Rózsa szerint emellett megváltoztak a kormányzati-hatósági elvárások is, hatékonyabb és biztonságosabb gyógyszereket igényelnek, a korábbinál alacsonyabb áron.