Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. november 6., vasárnap 12:54

Opera, operett, musical: fiatal énektehetség a Somogyi-könyvtárban
Verdi, Mozart, Puccini, Liszt, valamint Kálmán Imre művei és népszerű musical dalok is felhangzanak november 8-án 17 órától a Somogyi-könyvtárban, ahol egy fiatal tehetséges énekművész-hallgató, Lukács Angéla, a szegedi egyetem legjobb hallgatóit tömörítő SZTE Tehetségpont tagja is fellép – beszélgetőpartnere Vajda Júlia, a Szegedi Nemzeti Színház Liszt-díjas magánénekese lesz.

Vajda Júlia nemcsak alakításairól híres, hanem arról is, hogy különösen is szívén viseli a tehetségek patronálását, ezért tanítja is a fiatal énekművészeket. „Nagyon nehéz ma a fiataloknak, bár lehet, hogy nekem is nehéz volt, csak akkor megvolt egy kitaposott ösvény, amin haladtunk. Most mindenkinek magának kell megkeresni azt az utat, amihez a legtöbb tehetsége, affinitása van” – vallja az opera-énekesnő. Hozzáteszi: mindenképpen azt tanácsolja a fiataloknak, hogy legyenek tisztában önmagukkal, mik a határaik, mit bírnak idegileg, fizikailag, tudnak-e minden nap száz százalékot nyújtani azon a pályán, amit választanak maguknak. Erről is beszélget majd a művésznő az SZTE Tehetségpont egyik tagjával.
A „Fiatal zenei tehetségek a könyvtárban” címmel meghirdetett délutánon bemutatkozik Lukács Angéla, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar opera mesterszakos hallgatója, az SZTE Tehetségpont tagja.
Jelentősebb fellépései: Művészetek Palotája, Miskolci Nemzeti Színház, Szegedi Kisszínház, Újvidéki Zsinagóga, Szegedi Zsinagóga, Somogyi-könyvtár, Reök-palota. Eredmények: Topolyai Országos Klasszikus Énekverseny 3. díj, Országos és Nemzetközi Klasszikus Énekverseny 2. díj. Főtárgytanára Andrejcsik István művésztanár. Zongorán közreműködik: Koczka Ferenc. A rendezvény vendége: Tóth Jonathan – a budapesti Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola hallgatója.
A programot szervező Somogyi-könyvtár művészeti részlegén nagy hagyománya van a különböző zenei eseményeknek. A Zenei Album programsorozat évente több alkalommal a nagy elődök előtt tiszteleg ismert művészek közreműködésével. Az ilyen visszatekintések mellett pedig az intézmény szívesen hív meg fiatal tehetségeket is.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.