Prémium

A bizalom hiányzik a vállalati adományozási kultúrából (x)

Portfolio
A United Way Magyarország Erőforrás Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint alapvetően nincs különbség a magyar és az amerikai emberek adományozási hajlandóságában, de a magyar emberek bizalmatlanok, és óvatosak, ezért nincs meg a rendszeresség egymás segítésében. Véleménye szerint az ország elérte azt a fejlettségi szintet, hogy már nem lehet külföldi segítségre építeni, hazai forrásokat kell találni az alapítványoknak, ennek elsődleges módja pedig a bizalom erősítése. A hazai önkéntesség helyzetéről beszélgettünk Czirják Lászlóval.


A bizalom hiányzik a vállalati adományozási kultúrából
Az Egyesült Államokban nőtt fel, ez mennyire befolyásolta az önkéntességhez való hozzáállását?
A szüleim '56-os magyarok, akik Amerikában találkoztak éppen egy önkéntes munka kapcsán: az itthoni magyarok számára gyűjtöttek gyógyszeradományokat, tehát azt is mondhatjuk, hogy ha nincs önkéntesség, talán nem ülök most itt. Tizenhat éves voltam, amikor annál a cégnél is munkahelyi adománygyűjtési kampányt szervezett a United Way, ahol azon a nyáron én is dolgoztam: én is adtam, mint ahogyan mások is. Önkéntesként pedig a középiskolától kezdve mindig szakítottam időt az önkéntes munkára valahol, ez a szerepvállalás akkor sem volt kérdés, amikor Magyarországra költöztem.

Lát-e különbséget Amerika és Magyarország között az önkéntesség, illetve az adományozási kultúra tekintetében?
Sokan úgy vélik, hogy nem is lehet a kettőt összehasonlítani.
Lényegét tekintve szerintem itt is ugyanúgy megvan az emberekben a hajlandóság arra, hogy egymásnak segítsenek. Inkább arról van szó, hogy az adományozás eseti jellegű.
Biztos, hogy nagy lehetőségek vannak még az adományozási kultúra fejlesztésében - még akkor is, ha nem az amerikai egy főre eső évi10 dollárnyi adomány elérése a célunk, hanem ennél jóval kevesebb. Sokan szívesen vállalnak önkéntes munkát Magyarországon is - fontos, hogy kézzelfogható munkát, konkrét feladatot tudjunk nekik adni.
Mivel véleményem szerint egyre kevésbé lehet a magyar civil szervezeteknek külföldi forrásokra építeni, hazai forrásokat kell találniuk. Ezt pedig a bizalomépítéssel kell kezdeni. Illetve az embereknek meg kell érteni, hogy sokszor éppen a legértékesebb adomány az, ha az időnket áldozzuk fel mások segítségére.

Felmerül a kérdés, hogy vajon mit adhat egy civil szervezet az adományozóknak?
Egyrészt el kell, hogy tudjon számolni az adománnyal pénzügyi értelemben - másrészt el kell érnie, hogy az adományozó vagy önkéntes úgy érezze, hogy jó helyre fektette be az adományát, vagy az idejét: ehhez minőségileg is be kell mutatnia, mit ért el az adománnyal vagy az önkéntesek munkájával. Ez a leg fontosabb. Emellett az elégedettség érzésének biztosításával lehet megnyerni az adományozókat, ezzel pedig pozitív hatásokat elérni a civil szervezeteken keresztül a társadalomban.

Mi az, amit elértek 1997 óta a UW Erőforrás Alapítványnál illetve mik a további célok?
Olyan alapköveket és sztenderdeket fektettünk le az egész hálózat számára, amelyekre büszkék lehetünk - a UW más országokban például Kínában és Brazíliában is a mi alapköveink alapján határozta meg az ottani működést. Felépítettünk egy kis, professzionális stábból és egy tevékeny kuratóriumból és bizottságokból álló szervezetet, amellyel évről évre nagyobb hatást érünk el a társadalomban.
Az adománygyűjtés és az önkéntesek toborzása mellett számunkra is fontos a bizalomépítés: arra törekszünk, hogy mind cégekkel, mind magánemberekkel olyan kapcsolatot építsünk ki, amely hosszú távon is jól működik. Ez szükséges ahhoz, hogy minden aktuális projektünket sikeresen fejlesszük tovább és segítsünk az embereken. A legfontosabb az, hogy mind az adományozó, mind a kedvezményezettek elégedettek legyenek, jobban érezzék magukat a segítségtől.

Sokan azért nem vállalnak önkéntes szerepet, mert úgy gondolják, hogy nem fér össze a munkával és a kikapcsolódással. Hogyan tudja összeegyeztetni a céges munkát és a családot az önkéntes teendőkkel?
Semmilyen ellentmondást nem látok a kettő között, sőt. Az önkéntességen keresztül egyáltalán nem csak ad az ember, hanem kap is - nagyon fontos, hogy meglegyen ez a kölcsönösség, mindkét félnek elégedettnek kell lennie, úgy kell éreznie, hogy adott és kapott is valamit. Nekem sokat jelentett az az élmény, amikor egyszer egy olyan idős hölgynek segítettem hónapokon keresztül, akinek nem volt élő kapcsolata a külvilággal - és egyszer csak éppen akkor kezdett el reagálni, amikor én vele voltam - lehet, hogy emlékeztettem valakire vagy ismerős voltam neki, mindenesetre senki nem akarta elhinni, hogy ez történt. Igen, úgy érzem hogy az önkéntes munkával mindannyian kapunk valami szépet.



Czirják László, iEurope Capital LLC, társalapító és ügyvezető partner, az Egyesült Államokban született és 1992 óta Magyarországon él. Az iEurope-ot megelőzően a Bankers Trust Company/BT Alex Brown londoni befektetési banki részlegén ügyvezető igazgatóként dolgozott, ahol többedmagával a közép-európai régióért felelt. A nonprofit szektorban vállalt tevékenysége keretében az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara elnöki tisztségét töltötte be, ahol jelenleg a szervezet Vállalatirányítási, Integritási és Magánvállalkozási Bizottságának elnöke; a United Way Erőforrás Alapítvány (Magyarország) kuratóriumának elnöke, valamint a Columbia University Club magyarországi tagozatát vezeti. A New York-i Columbia Egyetemen szerzett MBA diplomát, valamint BSc (műszaki egyetemi) végzettséget ipari mérnöki szakon, mindkettőt kiváló minősítéssel.



A bizalom hiányzik a vállalati adományozási kultúrából

(x)
Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
nitrogenmuvek