Twitteren intézi a faluja ügyeit egy kenyai közigazgatási vezető

MTI Sajtóadatbank, 2012. február 22. 18:16

A Twitter mikroblog portálon intézi faluja ügyes-bajos dolgait egy kenyai közigazgatási vezető: a közösségi média immár a nagyvárosokon kívül az eldugott településeket is eléri – olvasható szerdán a Mashable hírportálon.

Fracis Kariuki falufőnök – vagy online nevén @ChiefKariuki a Twittert használja a gonosztevők és tolvajok, eltűnt gyermekek és elkószált háziállatok felkutatására, a mikroblog portálon szervezi a falu ellátását.

Egyszer például bűnözők támadtak egy falusi tanítóra otthonában. Amikor Kariukit telefonon értesítették, mi történik, Twitter-üzenetet küldött a falu lakosainak, akik összegyűltek a tanító házánál, és elijesztették a rablókat. Egy másik alkalommal Kariuki Twitteren szervezte meg egy latrinába esett férfi kimentését a slamasztikából.
 
Kariuki a Nairobitól mintegy 160 mérföldre (275 kilométerre) nyugatra fekvő Lanet Umojában lakik. Kariuki elmondása szerint a 28 ezres lélekszámú körzetben ezreket tud elérni Twitteren. Sokan közülük földművesek, akik egy harmadik fél közreműködésével, mobiltelefon révén kapják meg az üzeneteket.
 
"A Twitterrel időt és pénzt lehet megtakarítani. Már nem írok leveleket vagy nyomtatok falragaszokat, ami igen költséges" – mondta a falufőnök. Elárulta azt is, hogy twitteres tevékenységének köszönhetően úgyszólván nullára csökkent a bűnözés, míg korábban szinte mindennap érkeztek hírek betörésről.
Kulcsszavak: Twitter

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új tévéivel sosem látott megoldások költöznek a nappaliba

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 19:47

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09