Magánzárkában született Winnetou?

2012. március 20. 08:33 - nemzetikonyvtar

Karl May műveinek magyar kiadásaiból válogató kiállításunk már csak jövő péntekig, március 31-ig látható.

Megnyitóbeszéd
(Szőts Zoltán Oszkár)

Karl Friedrich May nevét valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, hiszen az egész világ egyik legismertebb ifjúsági szerzőjéről van szó. Munkái első önálló kötetének 1892-es (tehát kereken 120 évvel ezelőtti) megjelenése óta valamennyi generáció meghatározó olvasmányai egészen napjainkig. A 2012-es év e megjelenésen kívül további két kerek évfordulót is jelent Karl May életében, mégpedig a legjelentősebbeket. Az író 1842. február 25-én, azaz 170 évvel ezelőtt született, majd 1912. március 30-án, 100 évvel ezelőtt hunyt el. E három kerek évforduló együttes jelenléte alkalmából szerveztük ezt a kiállítást Karl May, vagy ahogy régebben Magyarországon ismerték, May Károly emlékére.

Nem volt könnyű feladat a kiállítás összeállítása. Ahogy napjaink bestseller-íróival, úgy Karl May-jal sem foglakozott különösebben a hazai tudományos élet. Életét, munkásságát mind a mai napig nem dolgozták fel magyar nyelven tudomásunk szerint. Ha bővebbet akarunk tudni életéről, úgy egy-egy elvétett folyóirat-cikkben, illetve az internet angol, vagy német nyelvű tematikus oldalain találhatunk bővebb információkat.

Karl May 1842. február 25-én született Hohenstein-Ernstthalban, szegény családban, ötödik gyermekként. Tehetséges diák volt, tanárai segítségével lehetőséget kapott arra, hogy tanítónak tanulhasson. Tanulmányait azonban egy lopási ügy miatt meg kellett szakítania, és csak külön engedéllyel folytathatta másik intézményben. A képzés végeztével mindössze hat hetet oktatott. Újabb lopást sikerült rábizonyítani, aminek hatására örökre felfüggesztették a tanítói engedélyét. Ezután magántanításból próbálta fenntartani magát, azonban nem járt sok sikerrel, és újra törvénytelen eszközökhöz kellett folyamodnia.

Országos Széchényi Könyvtár: Karl May kiállítás megnyitója
1865 és 1869 között dologházi büntetést kapott. Jó magaviselete miatt az intézmény könyvtárába osztották be dolgozni. Rengeteget olvasott és itt kezdte el tervezni írói karrierjét. Szabadulása után azonban tovább folytatta bűnöző életmódját, aminek eredménye újabb büntetés lett, ezúttal már börtönben.

1870 és 1874 között Waldsteinban raboskodott. A börtönben rendszeresen szórakoztatta a többi elítéltet az általa kitalált történetekkel, melyekben minden esetben ő volt a főhős. Magát egy bűnöző banda vezetőjének állította be, melyet a fegyőrök nem néztek jó szemmel, ezért magánzárkába helyezték. Ekkor találkozott Johannes Kochtával, a börtön papjával, aki kieszközölte neki a toll-, és papírhasználat engedélyezését annak a fejében, hogy történeteit ezentúl leírja elmesélés helyett, de olyan formában, hogy a jó küzd a gonosszal, majd győzedelmeskedik felette.

Írásai Kochta ajánlásával eljutottak Heinrich Gotthold Münchmeyer drezdai kiadóhoz, aki alkalmazta Mayt szabadulása után, ezzel fix megélhetést biztosítva neki. Első írása még 1874 novemberében megjelent. Ezt rengeteg cikk, novella, és folytatásokban megjelenő történet követte. Első önálló kötetére azonban még 1892-ig várnia kellett, egyik korábban folytatásokban megjelent munkáját rendezte önálló regényként sajtó alá. Az alkotást 1912-ben bekövetkezett elhunytáig folytatta.

Széleskörű irodalmi tevékenységének teljes bemutatására jelen kiállítás keretei között nem vállalkozhatunk, ezért annak egy speciális részét választottuk ki, mely egész pontosan beleillik könyvtárunk gyűjtőkörébe, tevékenységébe. Ez a rész pedig Karl May önálló köteteinek magyarországi, magyar fordításbeli megjelenése.

Munkái korán, még az író életében eljutottak Magyarországra, sőt megszülettek magyar fordításai, kiadásai is, melyet számtalan további követett egészen napjainkig. Tárlóinkat tematikusan rendeztük be. Külön szerepelnek a Szent István Társulat általi első kiadások, az 1945 előtti kiadványokat jegyző Athenaeum első kiadásai, a Kádár-korszak Móra kiadós kötetei, illetve napjaink kiadványai.
Országos Széchényi Könyvtár: Karl May kiállítás megnyitója
Szőts Zoltán Oszkár

A tárlókról:

Az első két kötetet Szekrényi Lajos fordította, ezek 1898-ban jelentek meg a Szent István Társulat gondozásában, amelyet további négy követett. A Szent István Társulathoz köthető a ma legismertebb May-mű, a Winnetou első magyar nyelvű kiadása is 1904-ben, három kötetben. Ez az első teljes kiadás. 1902-ben és 1903-ban megjelent ugyan egy másik munka is, Endrei Zalán újságíró tollából Vörös lovag címmel, azonban ez nem volt teljes fordítás. Az első tárlóban ezeket a munkákat tekinthetik meg.

1906 és 1913 között jelent meg a May Károly úti kalandjai című sorozat az Athenaeum gondozásában, amely összesen tizennyolc művet tartalmazott. Ez volt a legkorábbi teljességre törekedő Karl May-sorozat, azonban érdekessége, hogy a később rendkívüli népszerűségre szert tevő Winnetou kimaradt belőle. A szerző műveit az első világháború alatt, majd a két világháború között továbbra is az Athenaeum adta ki, így ezt a sorozatot több későbbi kiadás is követte. A második tárlóba ebből az első sorozatból válogattunk köteteket.

Az 1960-as évektől a 80-as évek végéig a Móra kiadó adta ki a szerző műveit. Legtöbbünk ezeket a kiadásokat ismerheti gyermek-, vagy ifjúkorából. A harmadik tárlóba így a Móra-féle első kiadásokat válogattuk össze, ezeket egyébként mindegyik műből több újranyomás követte.

A negyedik tárló ékes tanúbizonyság arra, hogy Karl May művei máig köztünk élnek. Itt a 2000-es évek kiadványaiból láthatnak egy válogatást a teljesség igénye nélkül.

Elmondhatjuk tehát, hogy Karl May munkásságának magyar fordításai fontos részét képezik hazánk művelődéstörténetének, így születésének, halálának és első önálló kötete megjelenésének hármas évfordulóján megérdemli tisztelgésünket. Remélem, kiállításunkkal újra meghozzuk kedvüket egy-egy ifjúkori olvasmány újbóli kézbe vételéhez.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr134327576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása