Leépítik az MTI-t

Június 1-jével leépítik a Magyar Távirati Irodát. Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója hétfőn tájékoztatta a médiaszolgáltatási alap és a távirati iroda üzemi tanácsát, illetve szakszervezetét, hogy június 1-jével 49 főre csökken a távirati iroda létszáma, a többi dolgozó, hozzávetőleg 110-120 ember átkerül a médiaszolgáltatási alaphoz.

Lapunk információi szerint az átszervezést, amit inkább leépítésnek lehet nevezni, a közmédia integrációjával indokolják. A távirati irodánál csak azok a munkatársak maradnak, akik a szakmai munka megtervezését, az elkészült tartalmak ellenőrzését végzik. 

A leépítés hátterében az áll, hogy több mint egy éve komoly pozícióharc van Böröcz István és Belénessy Csaba között. Az már az év elején látszott, hogy a háborút vélhetően a médiaszolgáltatási alap nyeri meg, amikor a távirati iroda 2012-es költségvetését a tavalyi 2,5 milliárdról 1,3-ra csökkentették. Az új közmédiarendszer kialakításakor a korábbi négy közszolgálati intézmény – MTV, Duna TV, Magyar Rádió és MTI – dolgozóit és vagyonát az MTVA-ba vonták össze. A korábbi médiumok pedig csontvázintézményekké, ötven főnél kevesebbet foglalkoztató társaságokká zsugorodtak, amelyek lényegében a saját műsorstruktúrájukat állítják össze, és ehhez megrendelik a produkciókat a médiaszolgáltatási alaptól. Ehhez a feladatukhoz mérték a költségvetésüket is, éves szinten hozzávetőleg félmilliárd forinttal gazdálkodhatnak, ez 40-50 dolgozójuk bérét fedezi. 

Ebből a szisztémából eddig csak az MTI lógott ki, mert oda csoportosították a közmédiumok hírgyártását, az úgynevezett Hírcentrumot, a közös internetes portál, a Hirado.hu szerkesztőségének vezetését, és létrehoztak egy stratégiai tartalomfejlesztő részleget is. Az MTI a Hírcentrum miatt stratégiai fontosságú intézmény maradt, amely befolyásában vetélkedett az idén 69 milliárd forinttal és a tavalyi 900 fős kirúgás után is 2300 dolgozót foglalkoztató médiaszolgáltatási alappal.

A közmédiumok vezető köreiből származó információink szerint egyáltalán nem lehet harmonikusnak nevezni a két vezérigazgató, Böröcz István és Belénessy Csaba kapcsolatát. Hónapok óta vitázott a két intézmény például arról, hogy hová tartozzanak a vidéki és a külföldi tudósítók vagy éppen a megrendelői és hírkiadási joggal rendelkező szerkesztők, akiknek a feladatai közé tartozik a közmédiumok hírfolyamának összehangolása. Állandó feszültség forrása volt az is, hogy miközben az MTI-s Hírcentrum vezetése felel szakmailag az összes közszolgálati híradóért, addig azokat a médiaszolgáltatási alaphoz tartozó szerkesztők és riporterek készítik el. A Lomnici Zoltán egykori főbíró kiretusálása miatt kirobbant botrány is rávilágított erre a folyamatos konfliktusokat generáló és tisztázatlan felelősségi viszonyokat magában rejtő munkamegosztásra. A Lomnici-ügyben lefolytatott vizsgálatok sem tudták kideríteni, hogy végül is ki adott utasítást a volt főbíró kiretusálására, az egyre dagadó botrány miatt azonban kirúgták a Hírcentrum vezetőjét, figyelmeztették egyik helyettesét, a médiaszolgáltatási alapnál leváltották a hírfőszerkesztőt, és figyelmezetésben részesítettek egy szerkesztőt, egy riportert és egy vágót.

Papadopulosz Péter, az MTI szakszervezetének elnöke lapunknak azt mondta, várják, hogy a még előttük álló konzultáción milyen működőképes rendszert vázolnak fel az alap és az MTI vezetése részéről.

Lapunk információi szerint az elmúlt hetekben már komoly aggodalmak merültek fel az MTI dolgozói részéről a tervezett átszervezéssel kapcsolatban. Egy 49 fős intézmény – vezérigazgatóval, helyettesekkel, szerkesztőkkel és egyéb munkatársakkal együtt – nem vagy csak alig lesz képes biztosítani a távirati iroda hírkiadását. Az MTI az év 365 napján átlagosan napi 900 hírt és fotót ad ki, ezen hírforgalom kiadásához napi szinten is legalább húsz szerkesztőre van szükség. Ezen felül pedig az MTI hírcentrum felügyeli az összes köztévés híradókat, a rádió hírszolgáltatását.

Leváltották a hírcentrum vezetőjét

A Népszabadság információi szerint Belénessy Csaba, az MTI vezérigazgatója hétfőtől leváltotta posztjáról Gianone Pétert, az MTI hírcentrum vezetőjét. Gianonét január elején nevezték ki, miután elődjét, Élő Gábort kirúgták a Lomnici hamisítási botrány miatt. Lapunk úgy tudja, a hírcentrum vezetői posztja egyelőre nincs betöltve. A távirati iroda átszervezésének részeként egyelőre külön-külön főszerkesztő vezeti a tévéhíradók stábját, a rádiós hírműsorok, a távirati iroda és a hirado.hu szerkesztőségét is.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.