Börtönbe zárnák a japán illegális letöltőket

Vágólapra másolva!
Egy új törvénytervezet értelmében akár két év börtönre és közel hatmillió forintnak megfelelő pénzbüntetést is kiróhatnának azokra az internetezőkre, akik zenék, filmek vagy szoftverek illegális másolatait töltik le a hálózatról.
Vágólapra másolva!

A Wired amerikai technológiai magazin hírportáljának értesülései szerint a szigetország kormánya jelentősen szigorítaná a szerzői jogok megsértőivel szemben érvényesíthető szankciókat. Ha az erre vonatkozó törvényjavaslatot elfogadják, az illegális tartalmak letöltői a jövőben akár két és börtönbüntetésre, és mintegy kétmillió jenes, vagyis közel hatmillió forintnak megfelelő pénzbüntetést is ki lehetne róni rájuk.

Hakubun Simomura, a japán Liberális Demokrata Párt politikusa az illegális letöltéseket az internet bővülésének legfontosabb gátjának tartja, ezért támogatja azok szigorúbban való szankcionálását.

Magyarországon az új büntető törvényköny tervezete éppen ezzel ellentétes irányban változna: ennek értelmében a filmek és zenék vagy szoftverek házi célú letöltéséért nem lehetne senkit büntetőjogilag felelősségre vonni. Ugyanakkor a jogtulajdonosok a jövőben is indíthatnának polgárjogi pereket a szerzői jogaikat megsértők ellen, továbbá a tervezet szerint a nagyüzemi letöltők és online terjesztők is börtönbe kerülhetnének tevékenységükért.