Google: a tanulóképes webes szolgáltatásoké a jövő

MTI Sajtóadatbank, 2012. október 11. 08:34

Az internet jövőjéről, mindennapi életünkre gyakorolt hatásáról, a bővülő funkciókészletben rejlő lehetőségekről és az ezzel kapcsolatos kockázatokról tartott előadást az ELTE BTK hallgatóinak szerdán Budapesten Scott Rubin, a Google és a YouTube kommunikációs igazgatója.

A "Your Future Home on Internet" című előadása elején Scott Rubin saját budapesti utazásának példáján vezette fel milyen szerepet tölt be manapság a mobil eszközökkel elérhető információ, és mi mindenre lehet még képes a jövőben: utazása előtt az interneten foglalt repülőjegyet és szállodát. Induláskor egy valós idejű közlekedési szolgáltatásnak köszönhetően tudott időben kijutni a reptérre, majd a mobil készülékén elmentett elektronikus beszállókártyával próbált felszállni a budapesti gépre - ami azonban a londoni repülőtér egy másik termináljáról indult.

Készüléke ugyan helyes információkkal látta el, de ő maga nem figyelt oda eléggé - mondta. Az emberi tévedést a legpontosabb információval sem lehet kiküszöbölni - hacsak nem az új, tanulóképes, szokásainkhoz idomuló, prediktív webes szolgáltatásokkal.

A web statikus információforrásként született meg, majd napjainkra egymással folytatott kommunikációt lehetővé tévő dinamikus, kreatív információs közeggé fejlődött. A jövőben a webes szolgáltatások sokkal mélyebben beleivódnak majd mindennapi életünkbe és nemcsak információval látnak majd el bennünket, hanem megtanulják szokásainkat is és önállóan ellátnak bennünket a tanultak alapján számunkra feltehetően szükséges információkkal - mondta Scott Rubin.


Az információszolgáltatástól a tudás átadása felé haladunk, és már el is érkeztünk ennek az új korszaknak a küszöbére. A keresőszolgáltatás már most is javaslatokat tesz a kért információra az "autocomplete" funkcióval, ugyanakkor a találati oldalon már megjelennek a keresés alapján egyéb releváns információk is.


A webes szolgáltatások tanulóképessége akár prediktív funkcióban is kiteljesedhet: bizonyos keresőszavak megszaporodásából előre lehet jelezni eseményeket, mielőtt azok bekövetkeznének. Betegségtünetekre vonatkozó keresések megszaporodása például járvány kitörését jelezheti előre. Természetesen nyilvános, nem privát információk elemzéséről van szó - hangsúlyozta Scott Rubin.
A szolgáltatások tanulóképességét egy kérdésre adott válaszban a Google Translate példájával érzékeltette a Google kommunikációs igazgatója: a még sok kívánnivalót maga után hagyó magyar nyelvi fordítással ellentétben ugyanis a Google angol-spanyol fordító szolgáltatása "szinte tökéletes" - mondta Scott Rubin. Ennek az az oka, hogy az angol és a spanyol a leggyakrabban használt nyelvek az interneten és a szolgáltatás a felhasználók által adott javításokból tanul.


Hangsúlyozta, hogy a világ hatalmas mobilkommunikációs robbanás előtt áll. Senki nem volt képes előre jelezni azt az óriási változást, amit a mobil eszközök hoztak az emberiség életébe. Nemcsak az eszközök, de a rajtuk futó alkalmazások száma is rohamosan emelkedik. A 2012 júniusát megelőző 12 hónapban az Egyesült Államokban például 91 százalékkal nőtt a mobil készülékekre telepített alkalmazások száma - tette hozzá.


A fejlődés árnyoldalaiként a rosszindulatú felhasználás nagyobb veszélyét és egyes államok ellenőrzési és korlátozási törekvéseit nevezte meg Scott Rubin. A problémára a ITU (International Telecommunications Union) Telecom World 2012 decemberi konferenciáján Dubaiban keresnek majd a kommunikáció szabadságát és biztonságát egyaránt garantáló megoldást találni - mondta a Google és a YouTube kommunikációs igazgatója.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09