12 °C Budapest

Ezek a legolvasottabb e-könyvek most Magyarországon

Pénzcentrum
2012. október 13. 17:01

Vámpírszerelem, bangkoki éjszaka és a sötét legkülönbözőbb árnyalatai: mindez kissé borongóssá, mégis izgalmassá teszi a Bookline legolvasottabb e-könyveinek szeptemberi sikerlistáját. A szürke ötven árnyalatának 1. helyét egyelőre semmi sem tudta megingatni, a 2. és 3. helyen azonban már ott sorakozik Fábián Janka Rozmaringja és Fejős Éva Éjszaka Bangkokban című kisregénye, amelyek jól mutatják, hogy ezt a listát jó eséllyel bevehetik a csak e-könyv formátumban kapható olvasmányok.

A Bookline hagyományos és e-könyves sikerlistája között ritkán mutatkoznak hasonlóságok, E. L. James bestseller sorozatának részei azonban szinte egyszerre tűntek fel mindkét formátum legolvasottabb kiadványainak élmezőnyében. A különbség annyi, hogy míg a nyomtatott könyvek között az alig egy hete megjelent A sötét ötven árnyalata vezet, és a trilógia első része, A szürke ötven árnyalata a 3. helyig csúszott vissza, addig az e-könyvek esetében még mindig az utóbbi az első helyezett - szemben az 5. helyen álló második epizóddal.


Persze ami késik, nem múlik, ám A sötét ötven árnyalatának e téren komoly konkurenciával kell megküzdenie. Fábián Janka ezúttal is hozza a papír- (vagy inkább e-könyv) formát, hiszen egyszerre két könyve is megtalálható a 10 legjobb e-könyv között. A 2. helyen szereplő Rozmaring egy magyar bonviván amerikai kalandjairól szól, míg a 8. pozíciót megszerző mese, A zöld macska az e-könyvek terén eddig talán kevésbé elkényeztetett gyerekközönséget célozza meg. Az utóbbi két kiadványban a szerzőn túl az is közös, hogy mindkettő kizárólag e-könyvben jelent meg: a 10-es listának egyébként éppen a felét teszik ki az ilyen regények. A másik nagy visszatérő, Fejős Éva is hasonló elgondolás mentén, csak e-könyvben adta ki a 3. helyen található Éjszaka Bangkokban című kisregényét, illetve a rögtön ezután következő romantikus vámpírsztorit, a Holtodiglant. A nyomtatott formátumban is igen népszerű Bangkok, szeretlek innen sem hiányozhat: úgy tűnik, Fejős Évát és Thaiföld fővárosát nem lehet megunni.

A szintén csak e-könyvben napvilágot látott Karin Slaughter-kisregény, a 7. helyen álló A jelentéktelen szív az E. L. James-széria részein kívül az egyetlen világirodalmi kiadvány a legjobb 10-ben. A lista végén, de még így is igen előkelő helyen két magyar irodalmi géniusz kapott helyet: Kosztolányi Dezső Esti Kornélját - amely címében és jó pár elbeszélésében szintén a sötétre, éjszakára hajaz - József Attila összes költeménye követi. Úgy tűnik, az újdonságok és klasszikusok egyaránt megtalálják az utat az e-könyvre szavazók szívéhez, így hosszú távon is színes összetételű, változatos listákra számíthatunk - bár a változatosság a kiadók tekintetében e hónapban nem éppen jellemző.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm