szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A zenét kedvelők számítógépén csak úgy gyűlnek az MP3-as állományok, amelyek között egy idő után már nehéz a kiigazodás. A rendteremtéshez mutatunk egy eszközt.

Nem biztos, hogy minden zeneszám, amelyik egyszer felkerült a számítógépünkre, a kedvünkre való. Ha úgy érezzük, hogy eljött az idő, hogy rendet tegyünk közöttük, próbáljuk ki a Llama Music Cleaner nevű ingyenes programot. A szoftver innen tölthető le (a futtatásához szükséges Java 7 pedig, ha még nem lenne a gépünkön, erről a linkről).

Zip fájlban érkezik a gépünkre, és a kicsomagolása után már indíthatjuk is, azaz nem kell telepítenünk. Ez viszont azt is jelenti, hogy telepíthető, azaz ha egy pendrive-ra másoljuk, bármilyen windowsos gépen használhatjuk.

A program kicsomagolása után a jar fájlra kattintva már indíthatjuk is a „tisztítót”. Egy pici ablak jelenik meg, amelyben a File pontra kattintva választhatunk médialejátszót. Ezután keressük meg azt a mappá(ka)t, amely(ek)ben zenéink vannak, majd kattintsunk a Start Cleansing opcióra.

Most már valamennyi dalba belehallgathatunk a korábban kiválasztott médialejátszó segítségével, és értékelhetjük a zenét, hogy jó-e (Good) avagy nem tetszik (Bad). Mindegyiknél kattintsunk a megfelelő gombra (vagy nyomjuk meg az Alt+G, illetve Alt+B billentyűkombinációt).

A program a saját mappáján belül létrehoz egy Bad mevű almappát, és ide helyezi át azokat a számokat, amelyeket rossznak találtunk. Később majd innen egyszerűen törölhetjük őket, de persze vissza is másolhatjuk eredeti helyükre.

Mindezt persze megoldhatnánk a Music Cleaner nélkül is, azonban azzal, hogy a kapcsolódó műveleteket egy felületre hozza a program, mégiscsak megkönnyíti a dolgunkat.