Ingyenes internetet kap minden magyar intercity-járat

Vágólapra másolva!
Az elkövetkezendő hónapokban minden InterCityre és elővárosi járatra wifis internetelérést telepít a MÁV-START: a fedélzeti internetetet alapvetően levelezésre és webezésre szánják, a túlterhelés elleni védekezésként a videomegosztók és szexoldalak elérését blokkolják.
Vágólapra másolva!

Újabb harmincegy darab internetelérést kínáló vasúti kocsival bővítette járműparkját csütörtökön a MÁV-START, amely a tervek szerint nyárig összesen 735 vasútikocsit szerel fel wifivel. A közlekedési vállalat először még 2011-ben vezetett be internetszolgáltatást egyes vonatain, amelyek nagy sikerrel debütáltak és hétvégi csúcsforgalomban akár többszáz felhasználót szolgáltak ki egyszerre a cég közlése szerint. A legújabb átalakítások a cég vezérigazgatója, Ungvári Csaba szerint százmilliós költséget jelentenek, ehhez tartozik még egy kocsinkénti 4760 forintos havidíj is, amit az internetszolgáltatás használatáért fizet a közlekedési cég.

Nincs több unalmas táj Fotó: Szabó Balázs [origo]


Az internetszolgáltatót közbeszerzési eljárás során választották ki, a megbízást végül a T-Systems Magyarország nyerte. A cég vezérigazgató-helyettese, Rékasi Tibor elmondta, a T-Systems elkötelezett a mobil szélessávú internetelérés bővítésére, ami a mobilitás mellett gazdasági előnyökkel jár. A vonatokon igénybevehető internet 7,2Mbps maximális sebességet fog biztosítani, ami elegendő a levelezésre, webezésre és közösségi oldalak használatára, de letöltéshez vagy videók nézéséhez már kevés. Egyes oldalakat a szolgáltató blokkolni fog, így a nagy forgalmat generáló videóoldalak, például a Youtube sem lesznek elérhető a vasúti kocsikon, illetve egyes tartalmakat, de péládul a pornográf tartalmakat is letiltják. Az üzleti úton járóknak azonban segítséget jelenthet, hogy a wifin keresztül működni fognak a biztonságos eléréshez használt virtuális hálózatok, a VPN-ek.

Egyértelmű jelölés Fotó: Szabó Balázs [origo]


A júliusig forgalomba álló wifivel szerelt vasúti kocsikat külön matricával jelölik kívül és belül is, valamint 230 voltos hálózati csatlakozók is találhatóak lesznek benne, igaz ezekből nem jutott minden üléshez. Az ingyenes internet az IC és elővárosi járatokon lesz elérhető, a gyorsvonatok felszereléséről egyelőre nem nem esett szó. A csaknem 800 darab wifivel felszerelt vonattal a MÁV Európa élmezőnyébe fog tartozni a járműflotta lefedettséget illetően, Ungvári Csaba kiemelte, hogy sok külföldi vasúttársaság gyakorlatával szemben cége ingyenesen fog szolgáltatni.

Nem a MÁV az egyetlen tömegközlekedési szolgáltató, amely ingyenes netet nyújt utasainak, bizonyos Volán társaságok szintén lehetőséget biztosítanak az utazás közbeni netezésre. A Vodafone-nal összefogó Volánbusz 2010 őszétől üzemeltet olyan buszokat, amelyek saját wifivel rendelkeznek. A buszok oldalára ragasztott matrica mellett az utasok a menetrendből is megtudhatják mikor, melyik járaton internetezhetnek.

Az [origo]-t kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.