szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megváltoznak a Magyar Telekom belföldi, nemzetközi és különleges tudakozójának eddig ismert telefonszámai, a jövő év elejétől csak az új számok élnek majd.

Megváltozik a belföldi tudakozó száma, az eddigi 198 helyett a 11818-at kell majd tárcsázni, ha a magyarországi előfizetők számát vagy címét keressük. Jelenleg még mind a két telefonszám él, de 2014. január 1-jétől már csak az új számon lehet elérni a szolgáltatást.

A változás érinti a nemzetközi tudakozót is, ennek a száma a jelenlegi 199-ről 11824-re változik. Ez az új szám május 1-je óta már működik. Szintén a 11824 váltja majd fel a különleges tudakozó 197-es számát is.

A Magyar Telekom áprilisban jelentette be, hogy megkezdte új, integrált ügyfélkapcsolati és számlázási rendszerének bevezetését. Októbertől a teljes lakossági ügyfélkör vezetékes szolgáltatásokhoz kapcsolódó ügyfélszolgálati folyamatát már az új rendszer fogja kiszolgálni, amely 2014-ben éri el teljes funkcionalitású, a mobiltermékekre is kiterjedő működést – tették hozzá akkor.