Törvényt sértett az Apple az e-könyvekkel

Vágólapra másolva!
Az elektronikus könyvek árának felverése érdekében öt vezető kiadóvállalattal kartellbe szövetkezett, és ezzel törvényt sértett az Apple - mondta ki egy manhattani szövetségi bíró szerdán meghozott ítéletében.
Vágólapra másolva!

Denise Cote kerületi szövetségi bíró szerint meggyőző bizonyítékok támasztják alá, hogy az Apple megsértette a trösztellenes törvényeket, és központi szerepet játszott a kiadókkal folytatott összejátszásban az e-könyvek árversenyének megsértése és az áremelés érdekében.

Az ítélet súlyos, várhatóan több százmillió dolláros bírsággal járhat az Apple számára, amely a perben az amerikai igazságügyi minisztériummal, valamint 33 amerikai állammal és területtel szemben veszített. Cote elrendelte, hogy tárgyalás kezdődjön a kártérítés összegének megállapításáról. Az Apple közleményében ismételten hamisnak nevezte a felperesek vádjait, és közölte, hogy fellebbezni fog.

Az Apple-t azzal vádolták meg, hogy meg kívánta törni a termékeit 9 dollár 99 centért áruló Amazon cég dominanciáját az e-könyvek piacán, és 12,99-14,99 dollárra srófolta fel a digitális kötetek árait. A kartell létrejötte előtt az Amazon részesedése 90 százalékos volt a piacon.

A kartellezés az ítélet szerint 2009-ben, az iPad táblagépek megjelenésekor kezdődött. Az ügyben egyedül az Apple vállalta a pereskedést, a kiadók (a Lagardere által birtokolt Hachette Book Group, a News Corp tulajdonában lévő HarperCollins Publishers, valamint a Pearson Penguin Groupja, a CBS Simon & Schusterje és a Verlagsgruppe Georg von Holtzbrinck Macmillanje) 166 millió dollárnyi kártérítést fizettek. Az Apple tavaly - anélkül hogy elismerte volna vétkességét - ugyancsak az e-könyvek ügyében peren kívüli megállapodást kötött az Európai Bizottsággal.