szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Szeptember 3-án nyitja meg a kapuit a nagyközönség előtt az Európa legnagyobb közkönyvtáraként beharangozott Library of Birmingham.

A város központjában megnyíló intézmény a tervek szerint évente több mint hárommillió látogatót fog vonzani és remélhetőleg még ennél is többen fogják felkeresni az interneten. 

A 188,8 millió fontból (66 milliárd forint) megvalósult könyvtár felavatása alkalmából rendezvények és programok várják az érdeklődőket egészen az év végéig. A holland Mecanoo építésziroda által tervezett könyvtár a város központi részének fejlesztésére irányuló húszéves terv (Big City Plan) legkiemelkedőbb projektje. 

A Library of Birmingham megnyílásával átalakulnak a város könyvtári szolgáltatásai és az intézmény a tervek szerint jelentős kulturális helyszín lesz, otthont adva a város világhírű levéltári, fotográfiai és ritka könyveket felsorakoztató gyűjteményeinek, valamint milliónyi nyomtatott kötetnek. 

A 31 ezer négyzetméteres, tízszintes épület nagyjából 20 százalékkal nagyobb a régi Központi Könyvtárnál (Central Library). Az új intézményben tágas bejárat és előcsarnok, valamint 300 ember befogadására alkalmas stúdiószínház várja a tudásra és kultúrára éhes látogatókat. 

A birminghami vezetőség reményei szerint a belvárosban magasodó új épület, karöltve a REP Theaterrel és a Symphony Hall-lal, fogja képezni a város új kulturális központját.