szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete szerint általánossá vált a bizonytalanság a tankönyvek körül, és a kialakult zűrzavar a gyerekek tanulásában is fennakadásokat okoz.

A Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete közleményében azt írta, hogy az idén bevezetett, központosított tankönyvterjesztésben olyan zavarok alakultak ki októberre, amilyenre az elmúlt húsz évben nem volt példa.

Úgy látják, súlyos gondokat okozott a gyerekeknek, a pedagógusoknak, a szülőknek az eddig még sosem tapasztalt mértékű tankönyvhiány a tanévkezdéskor, és "a kormányzat kommunikációjával szemben" sokan még most, október közepén sem kapták meg minden tankönyvüket, pedig a szülők már júliusban, augusztusban kifizették.

A problémák között említették, hogy a szülőknek sok esetben jelentős utánjárással újra meg kellett vásárolniuk a már kifizetett, de hiányzó tankönyveket.

A szervezet a pedagógusokat érintő gondokat ismertetve azt írta, hogy az állami tankönyvek esetén megszűnik a szabad tankönyvválasztás joga és elvész a mostani módszertani szabadság, továbbá véglegesen el kell búcsúzniuk azoktól a tankönyvektől, egyéb taneszközöktől, amelyekkel eddig sikeresen tanítottak.

A diákokat érintő problémák közé sorolta, hogy az ingyenes tartós tankönyveket a tanév végén vissza kell adni az iskolának, míg a szülőket érintő nehézségnek tartják, hogy ha saját, illetve új könyvet akarnak adni a gyereküknek, akkor azt külön be kell szerezniük.

Közölték, a Tankönyvesek Országos Szövetségével együtt annak a veszélyére is fel akarják hívni a figyelmet, hogy a tankönyvpiac megszűnése következtében a kínálat a sokszínűség helyett előbb-utóbb a rendszerváltozás előtti időket fogja idézni.