Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány kezdeményezésére kiírt rendkívüli parlamenti ülésnapon a héten dönthetnek a tankönyvellátás államosítása, valamint a tankönyves vállalkozók testületének törvényi feloszlatásáról - írja a hvg.hu. Vélhetően kivételes sürgős eljárás nyomán, már január 1-jétől - a nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló törvény 6. pont indoklása szerint - "jogi értelemben is megszűnik a piaci elvekre épülő tankönyvellátás, és megvalósul az állam teljeskörű felelősségére épülő állami közfeladatként megszervezésre kerülő köznevelési tankönyvfejlesztés és -ellátás".

Egy októberi kományjavaslat alapján már számítani lehetett a törvényre, azonban a Nyomda- és Papíripari Szövetség a hét elején jelezte megdöbbenéssel értesültek a törvényjavaslatról. Szerintük, egy ilyen központosított gyártás teljes mértékben ellehetetleníti annak a 20-25 nyomdának a működését - köztük például a 450 éves múlttal rendelkező Alföldi Nyomdáét, vagy éppen Dabasi Nyomdáét, Dürer Nyomdáét, Kaposvári Nyomdáét stb. -, amelyek meghatározó tevékenysége a tankönyvgyártás.

Korlátozott tartalomhoz korlátozott kiadás

A kormány részéről a tankönyvek fejlesztésének és terjesztésének központosításáról a tárca oktatásért felelős államtitkársága korábban azt közölte Világgazdaság című lappal, hogy a tananyag egységes tartalmi szabályozása feleslegessé teszi a szerintük átláthatatlan, a valódi választás lehetőségét korlátozó tankönyvválasztékot. Mint írták, a kormány nem foglalkozik az "egy évfolyam, egy tárgy, egy tankönyv" híreszteléssel - írta a hvg.hu

A közoktatási tankönyvek és nyelvkönyvek piaca 2012-ben mintegy 16 milliárd forintot tett ki a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése adatai szerint. A kormány ezzel a döntésével egy újabb piacot  rendez át, s vélhetően lehetetlenít el cégeket. (Napi.hu)