Ezek kellenek az új mobiljára

Ezek az appok kellenek az új mobiljára
Vágólapra másolva!
Mindegy, hogy iPhone vagy Android várta a fa alatt, mindkét platformra összegyűjtöttük a leghasznosabb appokat.
Vágólapra másolva!

Appok nélkül hiába okos a telefon, ám ész nélkül sem érdemes letölteni őket, mert az már a használhatóság rovására mehet akár a legújabb csúcsmobilon is. Segítünk kiválogatni a legjobb alkalmazásokat.

Spóroljunk egy kis telefonszámlát!

Az okosmobilhoz nem kell feltétlenül a legdrágább mobilinternetre előfizetni, már néhány száz megabájtos, egy gigabájtos csomag is sokat segíthet. Az internetes hívásokat ilyen esetben wifin érdemes bonyolítani, a kommunikációs appokkal és az e-maillel pedig elég hatékonyan kiváltható az SMS.

A legismertebb appok a Skype és a Viber: ha a legtöbb ismerősünk ezekre esküszik, mi is kénytelenek leszünk valamelyiküket használni, pedig az utóbbi app Androidon kissé talán túl zavaró mértékben is beépül a rendszerbe. Az akkumulátor kímélése érdekében érdemes egyik vagy másik programnáll lehorgonyozni, a párhuzamosan futó nettelefonok eléggé le tudják terhelni a telefont.

A Skype, a Viber és a WhatsApp Forrás: App Store

A Skype letöltése iOS-re
A Skype letöltése Androidra

A Viber letöltése iOS-re
A Viber letöltése Androidra

Netes telefonra a Google Talk leváltására tervezett Hangouts is alkalmas, bár elsősorban az üzenetek váltását szolgálja. Néhány napja az androidos mobilok tulajdonosai már csak a különálló Facebook Messenger appal tudnak üzeneteket küldeni és fogadni a közösségi oldalon, noha ez korábban az alap Facebook alkalmazásból is lehetséges volt. Ez azért rossz, mert a Messenger app teljesen kiszámíthatatlanul tud viselkedni, sokszor még csúcsmobilon is egyszerűen összeomlik. Nem csoda, hogy egyre népszerűbb a nemrég megjelent riválisa, a WhatsApp Messenger, amely a Blackberrytől egészen a Nokiáig minden platformra elérhető. Ezzel az appal szöveget, fotókat és rövid hangüzeneteket lehet küldeni, telefonálási lehetőséget nem tartalmaz.

A Hangouts letöltése iOS-re
A Hangouts letöltése Androidra

A Facebook Messenger letöltése iOS-re
A Facebook Messenger letöltése Androidra

A WhatsApp Messenger letöltése iOS-re
A WhatsApp Messenger letöltése Androidra

A Skype, a Hangouts és a Facebook Messenger használatához az adott szolgáltatásokra kell regisztrálni, míg a Viber és a WhatsApp esetében maga a telefonszám szolgál azonosítóul, az első használat után a telefonkönyvben lévő ismerősök is megjelennek a kontaktlistákon.

Most merre kell mennem?

A telefon azért okos, hogy a legváratlanabb helyzetben is tudjon segíteni. Tájékozódáshoz a Google Térkép jól használható - ez egyelőre iOS-en is mérföldekkel veri az Apple hasonló megoldását. Bár használatához szükség van mobilinternetre, Androidon elég magyarul bemondani neki a címet, és már indítja is a navigációt, akár tömegközlekedési járatokkal is megtervezve az útvonalat.

A Google Térkép letöltése iOS-re
A Google Térkép letöltése Androidra

Az Egérút letöltése iOS-re
Az Egérút letöltése Androidra

Az iOS esetében ez még nem érhető el. Bár dugófigyelője a Google térképének is van, ha ideiglenesi útlezárásokat is szeretnénk elkerülni, jobban járunk a magyar Egérúttal, amelyet kifejezetten a forgalom minél hatékonyabb figyelésére terveztek.

Az Egérút, a Goole Térkép és a Feedly Forrás: Origo

Ha valaki gyalog közlekedik és a fővárosban él, a BPMenetrend appra van szüksége, ez ugyanis egy gyakran frissülő adatbázist tartalmaz a BKV minden járatáról. A MÁV vasúti járataira kíváncsi utasoknak az iMenetrend appot ajánljuk.

A BPMenetrend letöltése iOS-re
A BPMenetrend letöltése Androidra

A iMenetrend letöltése Androidra
Az iMenetrend letöltése iOS-re

A leghasznosabb appok

Vannak dolgok, amelyekre mindig a legváratlanabb helyzetekben lehet szükség. Ilyen például a jelszó és az időjárás-előrejelzés is. Előbbire a LastPass - havi egy dollárba kerülő - appja kínál megoldást, amely a böngészőbe és az operációs rendszerbe is betelepíthető, a jelszavakat pedig egy titkosított felhőtárhelyre is átmásolja. A védett jegyzetek tárolását is lehetővé tevő applikációval egy közös jelszóval érhető el az összes többi, beleértve akár a PIN-kódokat is.

A LastPass honlapja

Az Időkép appja magyar forrásból szolgál információkkal a várható időjárásról, ezért praktikusabb lehet használni a hasonló funkciót kínáló, de külföldi appoknál. Androidon widgetként is használható a főképernyőn, az iOS-es verzió esetében a rendszer korlátai miatt ez nem lehetséges.

Az Időkép letöltése iOS-re
Az Időkép letöltése Androidra

A Genius Scan felturbózza az egyszerű feliratokat Forrás: Origo

A közös képviselő üzenetét vagy egy tájékoztató plakátot egyszerűen lefotózhatunk bármilyen telefon kamerájával, de van erre egy sokkal jobb app is. Ha a Genius Scannel tesszük ugyanezt, akkor a program algoritmusa automatikusan levágja a széleket, és korrigálja a perspektívát akkor is, ha a szöveget ferde szögből fotóztuk, végül pedig kiemeli a szöveget a jobb olvashatóság, és a szövegfelismerő szoftverekben való alkalmazhatóság végett. Szkennerre már nincs is szükség.

A Genius Scan letöltése iOS-re

A Genius Scan letöltése Androidra

Valamivel üssük el az időt

Az Origónak és a többi hírportálnak is van saját appja, de ha valaki szeret több forrásból tájékozódni, akkor egy jó hírolvasó alkalmazásnak veszi igazán hasznát.

Az Origo app letöltése iOS-re
Az Origo app letöltése Androidra

Egy magyar felhasználó számára az egyik legjobb választás most a Feedly, amelyhez egy-egy oldal hírcsatornáját nagyon egyszerű hozzáadni, csupán be kell írni a keresőbe az oldal nevét. Lehet benne kategóriák szerint rendezni az oldalakat, a későbbi olvasásra szánt cikkek elmenthetők egy külön listára, és persze webes megfelelője is létezik. A nem hírolvasó szolgáltatásban, hanem mondjuk Facebookon vagy egyszerűen csak a weben megtalált cikkek hasonló, egyszerű könyvjelzőzésére a Pocket nevű appot ajánljuk, amelynek ugyancsak van PC-s felülete. Segítségével a munka szünetében talált művészeti nagyinterjút kényelmesen el tudjuk olvasni a villamoson ülve a listáról.

A Feedly letöltése iOS-re
A Feedly letöltése Androidra

A Pocket letöltése iOS-re
A Pocket letöltése Androidra

Ha filmeket szeretnénk nézni mobilon vagy tableten, arra Androidon az MX Playert ajánljuk, ez nagyon sok formátumot támogat. Ha nem a készülék memóriájából, hanem hálózatról szeretnénk filmeket lejátszani, arra ezen a platformon az ES File Explorer nevű fájlkezelő a jó választás, amely tartalmaz beépített médialejátszót is. IOS esetében mindkét feladatra kiválóan alkalmas az AVPlayerHD nevű app, ami három dollárba kerül.

Az ES File Explorer letöltése Androidra

Az MX Player letöltése Androidra

Az AVPlayerHD letöltése iOS-re