szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Amit rajzolunk a levegőbe, az életre kel egy kicsi és könnyű tollal.

Mint ahogy arról már mi is beszámoltunk, hamarosan Magyarországon is megvásárolható a 3Doodle, a világ első 3D-nyomtató tolla. Ez a szerkentyű a levegőbe nyomtatja ki a tárgyakat, azonban meglehetősen termetes jószág.

Nem úgy a Kickstarterre tegnap felkerült társa, amely mindössze 24 óra alatt már a célul kitűzött összeg háromszorosát is összegyűjtötte, ami remek visszajelzés a netes közönség részéről a fejlesztés várható fogadtatásával kapcsolatban.

A LIX 3D Pen nevű tollával is papír nélkül írhatunk és rajzolhatunk a levegőbe, azonban ez a toll valóban olyan kecses, mint hagyományos társai, és mindössze 40 gramm a súlya. A működési elve hasonló a korábbiakhoz: 200 fokosra olvasztja a színezett (ABS/PLA) műanyagot, ami a toll hegyéből kikerülve megszilárdul. Fúvókájának tápellátása USB 3.0 portról valósítható meg, a tápkábel egyik felét ide, míg a másikat a toll felső részén kell bevezetni.

Sebességszabályozó gombjának köszönhetően meghatározható, milyen gyorsan jöjjön ki a megszilárduló anyag a 0,6 mm-es tollhegyről. Természetesebb vele tehát az írás és a rajzolás, így nagyobb tér nyílik a kreativitás előtt.

A külseje alumíniumból készül, és kétféle színben, mattfeketében és mattszürkében fogják szállítani szeptember-október körül.