galéria megtekintése

A szülők veszik az iskolapadot, és becsempészik a régi tankönyveket

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 16. számában
jelent meg.


Szalai Anna
Népszabadság

Egyre több iskolában ébrednek rá, hogy a központi intézményfenntartó távol van és ellenérdekelt a kiadások növelésében, a szülők azonban kéznél vannak, és változó lelkesedéssel segíteni is hajlandóak. A fővárosban van olyan tanintézmény, amely már termeket is magán forrásból építene. Eközben egyre terjed a párhuzamos tankönyvrendelés, amely már egyenesen a polgári engedetlenségre emlékeztet egyeseket.

Egy osztályterem méretű tornaterem - mindig volna mit csinálni
Egy osztályterem méretű tornaterem - mindig volna mit csinálni
Kurucz Árpád / Fotó

Postairón, számolópálcika, dobókocka, füzetek, színes ceruzák ... és egy iskolapad. Ezt kell beszereznie a szülőknek őszre egy budapesti általános iskola leendő első osztályában. Az osztály szülői munkaközössége ugyanis látva a tanterem felszereltségét és hallva az igazgató pénzhiányra hivatkozó elutasítását, úgy döntött: megvásárolja a 30 új iskolapadot a tanévkezdésre. Elvégre nem mindegy, hol ülnek a nap felében a gyerekeik.

Senki nem kötelezte vagy kérte erre őket, maguk döntöttek így.

 

Máshol nem ennyire szemérmesek az iskolák. Az elmúlt években gyakorivá vált, hogy az önkormányzati, majd állami fenntartásúvá avanzsálódó oktatási intézmények vezetői szűkös költségvetésükre utalva különféle kérésekkel fordulnak a szülőkhöz.

Egy fővárosi középiskola szülői, illetve magánadományokból építene új tantermeket

A tantermek kifestése, az ablakok, radiátorok újramázolása, új polcok, szekrények beszerzése, dekorációs elemek készítése, illetve új függönyök varrása szinte rutinfeladattá vált. De akadnak meglepőbb „megrendelések” is. Az egyik budai általános iskolában például egy táblát kértek a szülőktől, mert a régi már annyira elhasználódott, hogy lehetetlenség volt krétával írni rá.

A szülők a régi padokat látva döntöttek az újak vásárlásáról
A szülők a régi padokat látva döntöttek az újak vásárlásáról
Sopronyi Gyula / Népszabadság

Nem interaktív vagy filctollas táblát kértek, hanem azt a hagyományos régi fekete, avagy zöld példányt. Az iskolának erre sem tellett. A szülők a megemelt összegű osztálypénzből gazdálkodták ki a taneszközt.

Máshol az iskolaudvar vagy a tornaterem felújításához, új játszószerek, padok beszerzéséhez, füvesítéshez kérnek segítséget, mert a mindennapos testnevelés szinte megoldhatatlan kihívásként nehezedik az iskolavezetőkre. S nem csak ez.

Az iskolai oktatás színvonalának emelése érdekében hozott kormányzati intézkedések többségét csak nagy kínnal tudják teljesíteni az intézmények, az ötletek megvalósítására ugyanis nem kaptak többletpénzt. Így az előírt többletcsoportbontásokhoz sincs elég tanterem. Egy szintén fővárosi középiskola így szülői, illetve magánadományokból építene új tantermeket. A tervek elkészültek, a kivitelező is megvan, de egyelőre csak a pénz fele gyűlt össze.

Az iskolában végzett önkéntesmunka gyakorta „csapatépítő tréningként” működik

De nemcsak a beszerzésekre nem futja, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) felállítása óta a karbantartás is emberpróbáló feladat. Minden egyes izzócserét a központtól kell kérni, a megrongálódott zárak, szekrények időigényesebb javításáról nem is beszélve.

Egyre több helyen ez is szülői feladat
Egyre több helyen ez is szülői feladat
Reviczky Zsolt / Népszabadság

A szülők közelebb vannak és kétségtelenül gyorsabbak, készségesebbek a központi ellátónál. Többnyire szívesen segítenek. Elvégre az ő gyerekük is haszonélvezője lesz a megújulásnak. Ráadásul az iskolában végzett önkéntesmunka gyakorta „csapatépítő tréningként” működik. A közös munka alatt jobban megismerik egymást.

A jelentősebb pénzügyi áldozattal járó kérések zömét is zokszó nélkül teljesítik, de ilyenkor nem ritka, hogy az egész osztály helyett csak a szülők egy része száll be. A kimaradók vagy nem képesek, vagy nem készek a zsebükbe nyúlni.

Gyakorta hangzik el kifogásként, hogy nem egy alternatív iskolába íratták a gyermeküket, ahol előre tudható lett volna, hogy időről időre a zsebükbe kell nyúlni.

Tanszer-vásár az egyik hipermarketben. Bővíteni kéne a kínálaton
Tanszervásár az egyik hipermarketben. Bővíteni kéne a kínálaton
Konyhás István / Fotó

Az állam bőszen hirdeti az ingyenességet. Az ingyenes tankönyvprogramot az idén a másodikosokra is kiterjesztik. A pedagógusok két, a Klik által kijelölt tankönyvből választhatnak tantárgyanként. (Ez igaz a felsőbb évfolyamok nem ingyenes tankönyveire is.) A tanárok viszont nem mindig értenek egyet a választással. Ilyenkor előfordul, hogy a klikes megrendelőív mellett egy párhuzamos tankönyvlistát is kap a szülő. Néha a felsőbb évfolyamosoktól kérik el a már nem rendelhető könyveket.

A szülői beszerzések rossz gyakorlata várhatóan terjedni fog

– A párhuzamos tankönyvbeszerzés valójában polgári engedetlenség, amiről egyre több iskolából hallani – ismeri el Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, akit a szülői beszerzések növekvő méretei sem lepnek meg.

– Az iskolák már régóta kérnek tisztasági csomagot, fénymásoló papírt, krétát a szülőktől, de az elmúlt években kétségtelenül kiszélesedett az iskolai kívánságok palettája. Az iskolák egy része ugyanis kifejezetten rosszul járt az államosítással. A tehetősebb önkormányzatok – például Budaörs és a XII. kerület – az országos átlagnál és a jelenleginél lényegesen nagyobb összeggel támogatták oktatási intézményeiket, az egykori plusz pedig egyre jobban hiányzik. De a kevésbé „elkényeztetett” iskolák sem jártak jól.

A Klik köztudottan 50 milliárdos adósságot görget maga előtt, így a szülői beszerzések rossz gyakorlata várhatóan terjedni fog. Az önkormányzatok és a Klik között egyébként egyre élesedő vita folyik arról, hogy kinek mit kellene állnia a költségekből. De a szülőknek ebben a rendezetlen helyzetben sem kellene magukra vállalni az állami feladatot, hiszen ezért fizetjük az adókat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.