Helyi oldalak
Kedvenc oldalam
. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Nemzeti Érdek, vagy Tarlós érdeke?
2014-10-06 19:24:07
Nemzeti Érdek, vagy Tarlós érdeke?

Nemzeti Érdek, vagy Tarlós érdeke?

A mai napon Tarlós István főpolgármester mutatta be a köztudottan kormányközeli Századvég Alapítvány Nemzeti Érdek című új folyóiratát a Design Terminalban. A lapot - aminek egyébként már a 9-10. számát adták ki - G. Fodor Gábor szerkeszti. A rendezvényen Tarlós az újság Budapest különszámát ismertette.
 
G. Fodor főszerkesztői bevezetőjéből kiderül, hogy az „emberarcú szocializmus” lerombolta a közösségeket, majd megteremtette "az irigység kultúrájára alapozott, bezárkózó, a 'nekünk úgyse sikerülhet' mentalitást normává emelő rejtett társadalmat", melynek tagjai, megteremtői és haszonélvezői "a leghangosabbak, ha a kormányt kell 'ütni'". Nos, a lap a főszerkesztő szerint ennek a rejtett társadalomnak az alternatíváját hivatott felépíteni, kérdése pedig, hogy "képes-e emlékezni a gyökereitől eloldott magyar politikai közösség?"
 
A Demokratikus Koalíció nem teljesen ért egyet a lap létrejöttének motivációjával. Varju László ma a nagy bemutató után tartott sajtótájékoztatót a helyszínen, ahol azt mondta, a Nemzeti Érdek Tarlós István főpolgármesteri kampányának szerves része. A tényt, miszerint a helyszínen is beszédet mondó főpolgármester mellett az állami pénzből fenntartott Századvég kiadványa kampányol, többek között G. Fodor is elismerte.
 
A lap bemutatásán Tarlós leginkább azokról a budapesti beruházásokról beszélt, melyeket az Orbán-kormány a Gyurcsány-kormány által kialkudott EU-s forrásokból fedezett. Beszélt továbbá azokról a fejlesztési tervekről, melyeknek az előkészítését még szintén az előző kormányok kezdték meg, ez persze nem került említésre.
 
A DK szerint kérdéses, miként kampányolhat Tarlós mellett egy olyan alapítvány, mely javarészt állami pénzből működik, ráadásul a lap főszerkesztője ezt még tagadni sem próbálja. A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz újabb propagandalapjának példányai is arra a sorsra jutnak majd, mint az előző álkulturális próbálkozásé, a Magyar Krónikáé: olvasók hiányában elajándékozzák őket iskoláknak, könyvtáraknak, hivataloknak.
 
 
 
További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Aktuális Bővebben
Családi nyaralás Ausztria legnagyobb UNESCO parkjában
A gyermekes családok mind tudják, hogy gyerekkel elindulni egy nyaralásra nem leányálom. Egyrészt maga a szervezés és csomagolás is már egy kész tortúra, különösen, ha ki...
2024-04-15 15:34:58, Hírek, Aktuális Bővebben
A gyerekek igazán tudnak örülni az ajándékoknak
Sok családban megszokott dolog, hogy az olyan ünnepeken, mint a karácsony, csak a gyerekek kapnak nagy ajándékokat, a felnőttek egymás között csak jelképes figyelmességek...
2024-04-09 19:37:46, Hírek, Aktuális Bővebben

Hozzászólások

Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Manapság nincs olyan ember, akit ne érintene a stressz valamilyen szinten, abban viszont nagy különbségek mu...
Bővebben >>