Nem mindegy, hogy csak megy a tévé, vagy nézzük is

• Magyarországon még mindig nagyobb a tévézők, mint az internetezők aránya.
• Vannak problémák az információs írástudással, sokszor hiányzik a motiváció is.
• A tévé sokaknak azért lehet vonzóbb az internetnél, mert kész terméket ad.
• Mérhető szinten is javíthatná az életminőséget, ha itt is kialakult volna a távmunka kultúrája.

Ha egy bekezdésben kellene megfogalmazni, mik a főbb trendek a magyarországi médiafogyasztásban, mit mondanál?

Nem hiszem, hogy meg tudnálak lepni, nagyon jól láthatók a trendek, a főbb szolgáltatók is e felé mozognak: látják, hogy egyben kell kezelni a tévét és az internetet, egyben is szolgáltatják. Egyrészt működik is a párhuzamos fogyasztás – akár időben is, amikor valaki egyszerre több eszközt használ, ezt hívják multitaskingnak –, másrészt jellemző a médiafogyasztási megosztottság is: van Magyarországon egy széles réteg, amely nagyon sokat tévézik, viszont nem internetezik.

Ez a réteg jórészt az idősebbekből áll?

Idősebbek, vidékiek, akik egyszerűen nem szoktak hozzá az internethez. Az is lehet, hogy van otthon internetük, de nem tudják használni. Magyarországon vannak problémák az információs írástudással: ahhoz ugyanis, hogy az internetet használjuk, nemcsak azok a képességek kellenek, hogy ismerjük, mondjuk, a böngészőket, de kell egyfajta természetes kíváncsiság, motiváció is. Sokszor előáll olyan helyzet, hogy a felhasználó leül a gép elé, és azon tűnődik, hogy mit nézzen meg.

A tévé azért vonzza jobban őket, mert ott kész terméket kapnak?

Igen, az adja magát, hogy a tévében mit néz az ember, megszokja, hogy mellette passzív lehet. Nálunk valamiért nem működik a kíváncsiság, miközben több országban meg igen. Jó példa erre Dél-Korea, ahol a StarCraft nevű számítógépes játék nagyban formálta az internetes közösséget, mindenki megőrült érte, bajnokságokat rendeztek, a netkávézók forgalmát is szépen megdobták – aztán viszont más irányba is elvitte az embereket, kíváncsiak lettek rá, hogy mi minden van még a neten. Nálunk ez másképp megy, megszerették az emberek az iwiwet, majd a Facebookot, de ebből nem következett az, hogy elkezdtek angol nyelvű újságokat olvasni, vagy fejlődött volna a forráskritikájuk.

Ez azért nem is várható el minden társadalmi rétegtől, vagy igen?

Nemrég készítettünk egy kutatást a szegénység és az online médiafogyasztás viszonyáról, de nehéz kimutatni, hogy abban a rétegben a fogyasztás miben különbözik – pedig érezhetően különbözik. Nyilván az eszközhasználata teljesen más egy vidéki szegénynek, mint egy városi fiatalnak, azt viszont nehéz meghatározni, hogy számára miben jelent mást az internet. Mérhető szinten is javíthatná az életminőséget, ha például Magyarországon is kialakult volna a távmunka kultúrája, de ez nincs így.

A tartalmat sem lehet elkülöníteni a különféle rétegeknél?

A rádió és a tévé passzív médiumok, a netnél viszont már kell csinálnod valamit, be kell jelentkezned, hozzá kell szólnod, írnod kell valamit. A tartalom ebből a szempontból válik el a leginkább, itt látható a legnagyobb megosztottság. Vannak, akik csak tévéznek, mások duplán vagy triplán fogyasztják a tartalmakat, megy otthon a tévé, viszont a számítógépen nézik a kedvenc sorozatukat, és az okostelefonjukat is nyomkodják a buszon, villamoson. Jellemzőbben ők azok, akik több tartalmat fogyasztanak, illetve generálnak.

Ez akkor nem csak a kíváncsiságról, a motivációról szól?

Nem, mert ez mégiscsak a városi fiatalság sajátja, egyrészt a pénzügyi helyzet miatt, másrészt mert jobban másolják egymást. A digitális kultúrában nagyon jól érvényesül az öngerjesztő folyamat: üzensz, te is kapsz üzenetet, látod, milyen sorozatok mennek, meg tudod beszélni azok alakulását a kortársaiddal. Aki nagyon benne van ebben az adok-kapokban, annak a tévé nagyon halott tud lenni.

Mennyire látszólagos egy ilyen közösség? Tényleg meg tudják beszélni egymással a tapasztalataikat?

Az, hogy valaki megbeszél valakivel egy sorozatot, egy egyébként is létező hálózatban történik – mondjuk, az osztálytársakkal, akikkel amúgy is tartja a kapcsolatot. Ráadásul a digitális kultúrának egyik jellemzője, hogy passzívan aktív: nem az megy ilyenkor, hogy órákon át chatelnek a Trónok harca legújabb epizódjáról, hanem megosztják a legviccesebb mémeket, aztán együtt nevetnek azokon. Minden hétnek megvan a maga három-négy jellemző képe, amely aztán körbejár a neten, előbb-utóbb minden felhasználóhoz eljut.

Van ebben egyfajta manipulatív hatás is?

Persze, a média manipuláló hatása manapság rendkívül fontos, már ha csak a tévézőket nézzük, akkor is: fontos, hogy ki milyen csatornát néz, és abból mit tud meg. Arról azonban, hogy kit mennyire ránt be ez a világ, nehéz adatot gyűjteni, hiszen az sem mindegy, hogy valakinél csak megy a tévé, vagy ténylegesen nézi is. Az időtartamot és más konkrét tényezőket lehet mérni.

A Kutatópontnak volt tavaly egy felmérése, amely szerint itthon még mindig nagyobb a tévézők, mint az internetezők aránya. Ez vajon a jövőben is így marad?

Szerintem pont azok miatt marad, amikről eddig beszéltünk. A megosztottság, az életkörülmények különfélesége továbbra is meglesz. Korosztályos jelenség, hogy a fiatalok jobban rugóznak a chaten és a mémeken, de ez csak ebben a nagyvárosi, egymást pöckölős világban ilyen fontos. Egy ötszáz fős faluban soha nem lesz akkora virtuális háló, miközben a tévé ott is egy nagyon jól bevált csatorna, főleg a passzivitása miatt. Ráadásul a mobiltelefon-használatról még nem is beszéltünk, ami szintén passzívvá teszi az embert – ha valaki okostelefonon intézi az online ügyeit, már nem generálja a tartalmat, hanem csak megosztja, nem fog például hosszú e-mailekbe bonyolódni.

Ugyanakkor van átjárás az eszközök között?

Persze, a szolgáltatóknál is kikerülhetetlen az a fajta üzleti modell, hogy tévét, telefont és internetet egyaránt ajánlanak. Ami az internet és a tévé viszonyát illeti, az egyértelműen arra halad, hogy minél több dolgot kihasználjon a másikból, minél jobbá tegye az átjárást a kettő között. Jó példák erre a valóságshow-k és a tehetségkutatók, amelyek körül online megy a hírverés, és most már a nézők is online szavazhatnak.

A világban mennyiben mások ezek a trendek, mint Magyarországon?

Itthon a számítógépezésre sokáig nem kattantak rá, a mobilt viszont egyből megszerették, a kezdetén volt csak egy kis ellenállás. A térségben nálunk ment a legnagyobb költés e tekintetben: az internetre alig akartak havi ötezer forintot kiadni, a tizenötezres mobilszámlát viszont nem bánták. Mostanra azonban már visszaesett az egész piac, mindenki ingyen akar mindent, pedig régebben még a csengőhangot is megvették.