Íme, a Bookline sikerlistája

Az áprilisi sikerlistán szinte minden szereplő kicserélődött, gyakorlatilag csak új könyvek szerepelnek a Bookline TOP50-ben.

Első helyen a Szent Johanna gimi című ifjúsági naplóregény-sorozat szerzőjének, Leiner Laurának új tiniregényét, a Hullócsillagot találjuk.

Második helyen a kicsiket megmozgató CD-s kiadvány, Béres Alexandra és az Alma együttes Bűvös Mesetornája szerepel.

Harmadik helyre robbant be Balogh Béla: Szabadulás az érzelmek fogságából című, CD melléklettel megjelenő kiadványa, ami a félelmek feloldásában segíti az olvasót.

A francia botrányíró, Michel Houellebecq új regénye, a Behódolás nyolc napja volt még csak a listán, amikor az ötödik helyet szerezte meg. Houellebecq új könyvében egy elképesztő víziót vázol, története szerint 2022-ben muzulmán elnöke lesz Franciaországnak. A regény a francia megjelenés előtt felkerült az internetre, majd pár napra rá az ő karikatúráját közölte a Charlie Hebdo száma, pont aznap, amikor a véres terrorcselekmény is történt. A magyar borítóverzió, amely Mona Lisát burkában ábrázolja, még a könyv megjelenése előtt nemzetközi visszhangot váltott ki.

Hetedik helyre futott be Thomas Piketty A tőke a 21. században című könyve. A nagy port kavart New York Times bestseller korunk egyik legvitatottabb kérdéséről, a vagyon igazságtalan elosztásáról, a kapitalizmus dinamikájáról szól.

Igazi szenzáció a magyar könyvpiacon J. D Salinger kultikus sikerkönyvének újrafordítása, ami Rozsban a fogó (9.) címmel jelent meg. A cím megváltoztatása és a ráncfelvarrásos újrafordítás érdekes vitákat szül – a Könyves Magazin friss számában hosszan értekezik erről.

A top 50-es lista itt olvasható.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.