szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ami kötelező, azt úgysem fogják olvasni a gyerekek – véli olvasóink többsége. Mások megvédik a jól bevált könyvlistát, ami nemes értékekre tanította évtizedek óta a gyerekeket. „Anno mi is szívtunk, most a gyerekeken a sor” – írta köztes véleményként valaki. Bár nem csak erről szólt, óriási vita kerekedett egy minapi cikkünk nyomán a kötelező olvasmányokról.

A „Még mindig a Légy jó mindhalálig-ot erőltetik a tanárok” című cikkünk, amelyben egy kutatásról számoltunk be a netgeneráció olvasási szokásairól. Nagyjából az volt ennek az összegzése, hogy a mai fiatalok nem idegenkednek alapvetően a könyvek olvasásától, de a felső tagozatos irodalomtanítás során „elromlik” valami. A 14-18 évesek szerint az irodalmi szövegek általában nehezen érthetők, ugyan fontos dolgokról szólnak, tanulságosak, de régiek.

A kötelező olvasmányokhoz mindenkinek van valamilyen viszonya, s erről szívesen ki is fejti a véleményét. Az olvasásszociológiai kutatások például rendre arról számolnak be, hogy a legtöbben ma is ezek közül választanak, ha kedvenc könyvet kell megjelölni. Lassan száz éve mindig az Egri csillagok nyer a „mi az ország kedvence?”–típusú felméréseken. Ennek a szakemberek szerint az az oka, hogy túl sok könyvet a közoktatás befejeztével a legtöbben már nem vesznek a kezükbe.

Be kéne tiltani az olvasást

 

http://www.youtube.com/
Cikkünk megjelenése után olvasóinktól rengeteg véleményt kaptunk. Magasan a legtöbb hozzászóló írta azt, hogy a „kötelezőséggel” van baj. „Nem olvastam soha el, mert kötelező volt... más könyveket olvastam helyette” – írja a Légy jó mindhalálig-ról valaki. Mások úgy fogalmaznak, hogy „szerintem simán be kéne tiltani az olvasást, akkor dafke olvasnának a büdös kölkök”, vagy „adjatok a kezükbe Rejtőt! Le sem fogják tenni.” Persze ez utóbbi esetén kérdés, ha az lenne kötelező, mi lenne a helyzet.

Egy „kiugrott" magyartanár, aki a közoktatás szinte minden osztályfokán tanított magyart így fogalmaz: „Azzal mélységesen egyetértek, hogy a mostani kötelező olvasmányok nem állnak közel a diákokhoz. Alsóban szerencsére már sikerült túllépni a Kincskereső kisködmönön, sok tanterv Ruminit, Két Lottit, Vukot stb. olvastat. A felső tagozat azonban sajnos nem nagyon válogathat: János vitéz, Toldi, Légy jó mindhalálig, Egri csillagok, A kőszívű ember fiai. És ez nem a tanárok döntése, hanem a tantervé, a tananyagé! Olvastathat a tanár ezen kívül még amennyit akar, de ezeket kötelező. És nem azért, mert a tanár annak gondolja, hanem mert ezt írja elő a központi tanterv!”

Mások szerint is a felső tagozaton romlik el valami. „A jelenlegi felső tagozatos irodalom oktatás hibája, hogy a kötelező olvasmányokban tapasztalt régies, nehéz nyelvezet kedvét szegi a diákoknak az adott műtől, nem érzi sajátjának és nem a cselekményből lecsengő tanulságokra koncentrál, hanem a közelgő dolgozat típusfeladataira a művészeti élménnyel szemben. Az irodalom az oktatásban sokszor úgy kezelt, mint egy egzakt tudomány, az adott diák személyiségéből fakadó igényekre, szükségletekre nem koncentrálva.”

A becsület, a jóság, az igazság

AFP / Stephane De Sakutin
Az ellenvéleményekben az került elő, hogy „szomorú, hogy odáig jutottunk, hogy megkérdőjelezzük a magyar irodalom remekeinek a létjogosultságát.” Egy olvasónk szerint nem az irodalommal van baj, hanem a hozzáállással. „A becsület, a jóság, az igazság, s nem utolsó sorban a barátság ma már nem sok embernek mond valamit. Ezekben a művekben legalább emlékeztetnek rá, hogy valamikor ezek erények voltak.”

Vagy ugyanez másként: „Azért abban van valami tragikus, hogy az unokáink korosztálya olyan műveket, amelyekben az emberi morál alapelveit lehet megismerni, nem ért. Azért nem szeretik, mert nem értik.”

Rengeteg olvasónk jegyezte meg, hogy az olvasás megszerettetése a családban kezdőik. Ahol sok mesét hall esténként a kisgyerek, majd később együtt, összebújva olvassák a könyveket a szülőkkel, ott a gyerek is rákap az olvasásra. Mint valaki megjegyzi, „az az igazság, hogy a szülők sem olvasnak... a gyerekek nagy része nem látja, hogy a szüleik könyvet fognak és olvasnak. Felgyorsult a világ, az információcsere, és a rengeteg információból nem tudnak szelektálni, nem tudják, mi az, amiből nyerni, meríteni tudnak. Lehet felelősöket keresni a szülő-tanár-barátok között, de nincs értelme. A tanterv újragondolása nem rossz ötlet, de azt szakértelemmel kéne tenni.”

Köztes és ironikus véleménynek tekinthetők azok a hozzászólások, akik össznépi szívatásnak tartják a közoktatást, és benne a kötelezőket is. „Nem értitek a lényeget! Anno mi is szívtunk, hogy el kellett olvasni, most rajtuk a sor!” – írja például valaki sok smiley-val kiegészítve.