Így kéne működnie minden iskolának

iskola megbetegít
Vágólapra másolva!
Nagyszabású kísérletet végeztek Angliában az általános iskolai filozófiaoktatás hasznáról. A most publikált eredményekből kiderül, hogy a közös elmélkedés nemcsak a gyerekek olvasási képességeit fejleszti, de matekból is gyorsabban haladnak azok, akik részt vesznek a programban.
Vágólapra másolva!

Természetesen nem Platón vagy Nietzsche tanait kell bebiflázni a gyerekeknek,

inkább közösen és kötetlenül beszélgethetnek olyan fontos témákról, mint az igazságosság, az egymás iránti kedvesség vagy a gyengébbek iskolai szívatása.

A diákok irányítanak

A „filozófia gyerekeknek” programban 48 állami iskola több mint 3000 diákja vett részt, akiknek egy éven keresztül figyelték a tanulmányi eredményeit és a képességeik fejlődését a durhami egyetem kutatói.

Az alkalmakon a tanárok csak moderátorként vettek részt,

a beszélgetés irányát alapvetően a gyerekek jelölték ki, akik a szokásos frontális elhelyezkedéssel ellentétben kört alkottak az osztályteremben.

48 iskola vett részt a programban Forrás: Flickr / Phil Roeder

Matekból is jobbak

Az eredmények még az értékelő bizottságot is meglepték, ugyanis kiderült, hogy a gyerekek nemcsak jobban érvelnek az egyéves program után, hanem az olvasási és matematikai képességeik is gyorsabban fejlődnek a többieknél. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy az aktívabb részvételi lehetőség elkötelezettebbé teszi a gyerekeket a tanulás iránt, mivel

elkezdik élvezni az órákat.

A heti rendszerességű "filozofálás" különösen eredményesnek bizonyult a hátrányos helyzetű diákok esetében. A cél persze nem önmagában a tanulmányi eredmények javítása, hanem tudatosabb és önállóbb gondolkodású állampolgárok kinevelése, aminek egyik hatékony eszköze lehet a korán megkezdett filozófiaoktatás.

Ez még kevés

A programban résztvevő tanárok is arról számoltak be, hogy javult az osztályteremben a hangulat, és nőtt a diákok önbizalma: Hamarabb ki merik fejteni a saját véleményüket a tananyagról. Mindez abban is megmutatkozik, hogy többet kérdeznek az órák során.

– mondta Bob House a kísérletet végző Sapere intézet vezetője.

Az egész oktatási rendszernek így kéne működnie Forrás: MTI/Rosta Tibor

Az egyik tanár, Martin Robinson szerint az eredmények tényleg biztatóak, de akkor lenne igazi áttörés, ha ezt a szemléletet minden órán sikerülne meghonosítani. A kérdezés és az érvelés bátorítása ne korlátozódjon a filozófiaórákra, ennek kéne az oktatási rendszer alapelvét képeznie.