szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Balog Zoltán, Pintér Sándor és Seszták Miklós is ellenezte a szerdai kormányülésen a Miniszterelnökség által összeállított 73-as intézményi listát, amely a Lázár János által vezetett bürokráciacsökkentés áldozatait sorolja fel, valaki puccsnak tartja, hogy nem szólhat bele a döntésbe.

Várhatóan csak egyeztetési jogköre marad azoknak a minisztereknek, akiknek területét érinti a Lázár János által vezetett bürokráciacsökkentési program – írja a Népszabadság hétfői lapszáma. A múlt heti kormányülés során több miniszter is kétségbe vonta, hogy minden egyes felszámolandó, vagy átalakítandó intézményt lehetséges lenne ugyanazzal a logikával kezelni. Egyesek egyenesen puccsnak ítélték meg az átalakítási terveket.

A lap szerint azonban nem Lázárhoz, hanem Orbán Viktorhoz köthető a centralizáció ötlete, azaz a közigazgatás "klikkesítése" – utalva az állami iskolák fenntartói intézményére, a Klikre.

A tárcavezetők korábban abban a hitben voltak, hogy maguk dönthetnek az egyeztetéseket követően a háttérintézményeik megszüntetéséről, átalakításáról vagy megtartásáról. Az ellenvéleményeket Balog Zoltánnak, Pintér Sándornak és Seszták Miklósnak tulajdonítják, akik arra kérték Orbánt, hogy legyenek kivételek, és ne nyúljanak hozzá minden intézményhez. Ehhez azonban lobbierejükre lesz szükségük, ugyanis a lap birtokába került dokumentum szerint csak egyeztetési jogköre van a minisztereknek.

Azonban csak néhány pontban lehet változtatásokra számítani – véli egy kormányzati forrás, ugyanis a rövid határidőkkel azt szeretné elérni a miniszterelnök, hogy minél kisebb mértékben érvényesüljön a miniszterek lobbiereje. Például különös helyzetet is eredményezhet az Oktatási Hivatalt Emmibe integrálása is, így az intézmény élére korábban kinevezett Maruzsa Zoltán visszakerülhet ahhoz a minisztériumhoz, ahonnan Palkovics Lászlóval való konfliktusa miatt kellett távoznia.

A háttérintézmények számára nagy a tét. Eddig kiírhattak milliárdos közbeszerzéseket, azonban az új rendszerben mindenképp meg kell futtatni egy-egy kiírást a felettes szervnél. Az orbáni érdekkör abban is bízik a lap szerint, hogy végérvényesen kikerülhetnek a Simicska Lajoshoz közeli emberek az államigazgatásból.

Maga az hivatalnokok száma várhatóan nem fog nagyot csökkenni, ugyanis a feladatokat ugyanúgy el kell látni. Az átalakítások mögött elsősorban az állhat – írja a hvg.hu hétfőn –, hogy a központi akaratot minél egyszerűbb, alárendelt hivatali struktúrában lehessen végrehajtatni.