21 °C Budapest

Ezek a legolvasottabb könyvek most Magyarországon - itt a lista

2016. február 5. 17:02

Kevés az új szereplő a Bookline januári sikerlistáján. A felhozatal azonban annál vegyesebb, a listán szerepel erotikus regény, mesekönyv és helyesírási szabályzat is. Mutatjuk a legjobb 50 könyvet.

A szürke ötven árnyalatának trilógiája minden verziójában népszerű. A tavaly bemutatott film és a szintén 2015-ben kiadott Grey - A szürke ötven árnyalata Christian szerint című könyv sokakat érint meg. A regény az izgalmas szerelmi történetet ezúttal a férfi főhős szemszögéből mutatja be - írja közleményében a Bookline.

Ritkán szerzi meg gyerekkönyv az első három hely egyikét, ez Carl-Johan Forssén Ehrlin Aludj el szépen, Bendegúz! című könyvének most sikerült. A mesekönyv már megjelenése óta a legjobbak között található, 78 napja szerepel a Bookline listáján. Sikerét annak köszönheti, hogy leírása szerint bárkit elaltat, és az altatással járó, fárasztó küzdelmeket szeretetteljes, családi szertartássá változtatja.

A lista harmadik szereplője A magyar helyesírás szabályai 12. kiadás, ami szeptemberi megjelenése óta, 153 napja a toplista állandó szereplője. A szabályzat sikere bizonyítja, hogy sokunk számára igenis fontos, hogy helyesen írjunk magyarul.

A tavalyi év legsikeresebb szépirodalmi regénye A lány a vonaton, ami 4. helyezett a nyomtatott könyvek, és 1. az e-könyvek között. A különleges hangulatú krimi megjelenésétől kezdve több országban vezeti szinte az összes fontos sikerlistát. Ez a krimi berobbant tavaly a piacra és egyértelműen követeli magának a figyelmet.

A nagy szerelmek, emberi küzdelmek mindig lázban tartják az olvasókat. Gárdos Péter a haláltáborokból Svédországba menekült szüleinek történetét meséli el, a könyv ötödik hónapja szerepel a Bookline sikerlistáján. Hyenseo Lee A lány hét névvel című kötetében saját menekülését írja le a világ legkeményebb diktatúrájából, Észak-Koreából. Szintén sikerlistás Anna Erelle, francia újságírónő írása. A dzsihád jegyese több hónapos oknyomozó munka eredménye, a könyvben az ISIS szélsőséges nézeteiről és eszközeiről olvashatunk.

Ungváry Krisztián Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941-1944 című monográfiája a megszállás történetét dolgozza fel. A könyv eseménytörténeti feltárás és társadalomtörténeti elemzés egyben. Bár a magyar megszállás és a szovjet partizánháború története nem könnyed téma, mégis az előkelő 8. helyet szerezte meg a Bookline listáján.

8 helyet lépett vissza, így most kilencedik a korábbi listavezető Nyáry-kötet. A Merész magyarok - 30 emberi történet rendíthetetlen hősökről, példamutató, erős magyarokról szól.

A tavalyi sikerkönyvek mellett egy-két új szereplőt is találunk a Bookline listáján, ilyen Steiner Kristóftól a Kristóf konyhája című vegán receptkönyv. A könyv a 12. helyen szerepel, és egyértelműen a hazai szakácskönyvpiac egyik leginspirálóbb kötete. Steiner egészséges és változatos étkezésre buzdítja a magyarokat. Szerb Antaltól az Utas és holdvilág a másik vadonatúj szereplő a toplistán. Az először 1937-ben megjelent klasszikus, és méltán népszerű mű a Helikon zsebkönyvek 32. részeként jelent meg. Az új kiadás népszerűsége a zsebkönyvek sikerét is igazolja.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Új könyvként lett sikeres januárban Hal Edward Runkel kapcsolat- és házasságterapeuta könyve az Ordításmentes gyereknevelés, amiben a szerző a harmonikus kapcsolatok fenntartásának kulcsáról, az önuralomról fejti ki nézeteit.

2015. után továbbra is a lista szereplője maradt Johanna Basford Titkos Kertje, ami rekordtartó, hiszen 240 napja szerepel a Top50-ben. Giulia Enders Bélügyek című írása a 15. helyet foglalja el a januári toplistán. A könyv összefoglal mindent, amit az emésztésről tudni kell, mindezt szellemesen, ragyogó humorral, azt bizonyítva, hogy a tudomány is lehet szórakoztató.

A Google-titok is a tavalyi év sikere, hónapok óta lázban tartja azokat, akik sikeresebbek akarnak lenni munkahelyükön, vagy jól akarnak szerepelni egy állásinterjún. Laszlo Bock kötete 53 napja szerepel a Bookline listáján, januárban a 25. helyet szerezte meg.

Szintén a 2015-ös év sikere Gilles Diederichs Játékos relaxációja, ami 35 lazító játékot tanít 3-10 éveseknek, a könyv32. a sikerlistán. Szerepel benne légzőgyakorlat, jóga, szerepjáték, torna, masszázs és még sok más olyan mozgásforma, amivel elsajátítható az ellazulás technikája. A január egy majd három évvel ezelőtti, 2013-as könyvsikert is felhozott a toplistára: D. Tóth Kriszta Jöttem, hadd lássalak című Aranykönyv-díjas regénye, ami egy anya megrázó küzdelmét mutatja be a halállal, újra a legjobbak között.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem