szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A közösségi navigációs alkalmazás segítségével ezentúl nem csak a dugók válnak elkerülhetővé, hanem a gyorshajtásos büntetések is.

Az új fix traffipaxok felszerelésével – és azzal, hogy néhány napon belül élesednek – a sofőröknek fel kell készülniük arra, hogy ha a mérőpontok környékén a megengedettnél gyorsabban hajtanak, már kézbesítik is nekik a bírságról szóló csekket. Persze a gyorshajtásra nemcsak ezért, és nemcsak az ország 134 pontján kell figyelni, a Waze pedig mostantól segít, hogy bárhol be tudjuk tartani a korlátozást.

A közösségi navigációs app kedden mutatta be új funkcióját, amit 17 másik ország mellett Magyarországon is elérhetővé tesznek a fejlesztők. Ennek köszönhetően a jövőben akármerre is vezessen a sofőr, az alkalmazás bal alsó sarokában elhelyezett sebességmérő segítségével ad tájékoztatást az ott érvényes sebességkorlátozásról. Az ikon közepén az aktuális sebességet láthatja a felhasználó, ha pedig a megengedettnél gyorsabban hajt valaki, egy felvillanó ikon figyelmezteti a gyorshajtásra.

Waze

Az alkalmazásban azt is beállíthatjuk majd, hogy mikor jelezzen az app: akkor, ha elértük a megengedett sebességet, vagy csak akkor, ha 5, 10, 15 százalékkal átléptük azt. A Waze fokozatosan kapcsolja be mindenkinél a frissítést, így néhány nap múlva már minden felhasználónál megjelenik az új funkció.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.