11 °C Budapest

Ragaszkodnak a magyar kórházak a latin blablához

2016. december 10. 12:05

A Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja szerint fontos a latin nyelvű leírás az egészségügyi dokumentációban, mert az az orvosoknak szól. A szóbeli betegtájékoztatásnak viszont közérthetőnek, teljes körűnek és magyar nyelvűnek kell lennie - tette hozzá Tamás László János, aki szerint a kétnyelvű diagnózisleírás is értelmetlen lenne.

A betegek számára egy dolog nagyon fontos: az, hogy közérthetően mondjuk el nekik, mi a bajuk, mi a teendő és mi a továbblépés következő eleme

- hangsúlyozta a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja az InfoRádiónak.

Tamás László János hozzátette: olyan beteggel még nem találkozott, aki azt kérte volna, hogy a zárójelentésében a hosszú latin szöveget magyarul írják le. Ezek a dokumentumok igazából nem is a betegek számára készülnek.

"Általában az orvosi iratok egy másik orvosnak íródnak, aki lehet egy szakorvos kolléga vagy egy háziorvos. A dokumentum, a lelet a betegé, de őróla szól, másnak. A világon mindenütt az orvosok egymással orvosi nyelven kommunikálnak, ami alapvetően latin vagy angol. Ez a kommunikáció felénk szól" - mutatott rá a szakember.

Ugyanakkor - fűzte hozzá - a betegnek alapvető joga, hogy tudja, mi a baja és mi a teendője. Ezt a tájékoztatást számukra feltétlenül meg kell adni.

Ennek megvan a lehetősége és ezzel egyet is értek

- jelezte.

Tamás László János szerint azonban az, hogy egy orvosi iratnak milyen nyelven kell íródnia, mellékes kérdés, mert nem ez a lényeg.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Több tízezer beteget láttam már életemben. Az orvosi dokumentumaikat azért gyűjtik, hogy a következő orvosnak meg tudják mutatni. Senki nem olvasgatja otthon a zárójelentését, miért is olvasgatná?

- fogalmazott a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja.

Azt persze nem könnyű kivédeni, ha a beteg azt mondja, nem kapott kellő tájékoztatást az orvosától.

"Azt, hogy mi hangzott el az orvos és a beteg között, csak ez a két ember fogja tudni. Akármilyen nyelven írunk akármiről, akármit teszünk, soha olyan dokumentumot nem fog találni, ami egy félórás beszélgetést dokumentálna, hogy ki mit mondott a másiknak és ki mit értett meg belőle" - mutatott rá Tamás László János.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm