X
Gyűjt Őriz Ad
Árufeltöltő reblog

TÁMOGATOM

X

a Könyvtárak Jövője Nyitott - könyvtári platform és közösség bemutatója az OSZK-ban - 2017. január 17.

By konyvtaros December 18

Az OSZK integrált könytári rendszerének megújításakor olyan előremutató rendszerben gondolkodunk, amely különféle szinteken képes befogadni és integrálni más könyvtárak rendszereit, illetve képes a közös katalógus megvalósítására is. Az OSZK nemcsak digitális szolgáltatásait fogja modernizálni és bővíteni az elkövetkező két évben, hanem tudatosan keresi az együttműködés lehetőségeit más könyvtárakkal a gyűjtemények adatcseréje és integrálhatósága érdekében, valamint a közös platform közösen meghatározott létrehozása céljából. Több nagy könyvtár képviselői írták alá december elején azt a szándéknyilatkozatot az OSZK-ban, amely szerint egy közös, új generációs, felhő alapú könyvtári platformra való áttérés érdekében munkacsoportot hoznak létre, amely garantálja, hogy a megoldások megfelelnek majd az új rendszer irányába támasztott igényeknek. Ez az együttműködés nyitott azoknak a könyvtáraknak, amelyek ehhez a célhoz és a munkacsoporthoz csatlakozni kívánnak.
A könyvtárakkal való együttgondolkodás fontos további lépéseként meghívtuk a könyvtárak közötti együttműködés alapján kialakult könyvtári szolgáltatási platform, a FOLIO közösségét (szervezőket, technikusokat), hogy a könytárak első kézből ismerhessék meg a legújabb fejlesztéseket, és be tudjanak kapcsolódni a folyamatokba.
Képzeljünk el egy olyan közösséget, amely együttesen dolgozik azokon az új technológiákon, amelyek kielégítik az összes mai modern könyvtár egyedi funkcionális elvárásait, miközben a könyvtárak számára nyitva hagyja az utat a növekedés és a fejlődés irányába.
Az egy napos rendezvény idején párbeszédet folytatunk a FOLIO projektről, a lehetséges közösségi együttműködésről, egy olyan nyílt forráskódú platform kifejlesztéséért, amely képes a hagyományos könyvtárüzemeltetési funkciókat kiszolgálni, és lehetővé teszi az innovációt!
Találkozzanak a könyvtárostárosok, kutassuk közösen a könyvtártechnológia jövőjét!
Lendvay Miklós, e-szolgáltatási igazgató

404

Not Found

The URL you requested could not be found.

ZERO

No Result Found

Please search another keyword, or go back.