Olcsóbb lesz az élelmiszer és az étterem

Vasárnaptól a baromfihús, a friss tej , a tojás áfakulcsa 5 százalékosra csökken az idei 27 százalékról. Az éttermi szolgáltatások áfája (a helyben készített, nem alkoholos italok áfakulcsával együtt) és az internet-előfizetések áfakulcsa pedig jövőre 18 százalékosra csökken; az éttermi szolgáltatások forgalmi adója 2018-ban tovább, 5 százalékosra mérséklődik. Az áfacsökkentésnél szóba sem jött viszont az iskola közétkeztetés vagy éppen a munkahelyi kantin - ott továbbra is 27 százalékkal kell adózni, annak ellenére, hogy helyben készült étel/italt fogyasztanak a gyerekek és a munkavállalók. (A problémáról bővebben itt írtunk.)

Az egészségbiztosítási hozzájárulásban (eho) az eddigi ötnél kevesebb, összesen két kulcs lesz (14 és 24 százalék).

Örülhetnek a családosok

A kétgyermekesek családi adókedvezménye gyerekenként 5 ezer forinttal, 15 ezer forintra nő 2017-ben. Jövőre adómentes lesz a bölcsődei mellett az óvodai szolgáltatás, óvodai ellátás is. A gyakorlatban ez azt jelenti, ha a szülő kisgyermeke bölcsődei vagy óvodai ellátásáért fizetendő díjról odaadja a munkáltató nevére szóló számlát a munkáltatójának, akkor a vállalkozás által megtérített összeg teljesen köztehermentes. Vagyis se a munkavállalónak, se a munkáltatónak egy forint adót sem kell fizetnie.

Az első házasoknak 24 hónapig - gyermekáldás esetén a családi kedvezmény mellett is - jár a havi 5 ezer forintos állami nászajándék, azaz az első házasoknak járó kedvezmény a családi kedvezménnyel együtt igénybe vehető már az adóelőlegből is. Ez a módosítás visszamenőleges hatályú, így az új szabály nemcsak jövőre, hanem a már a 2014. december 31-ét követően megkötött frigyek esetében is alkalmazható.

Újra drágul a cigi

Mivel Magyarországnak 2017 végéig el kell érnie az uniós adóminimumot a dohánygyártmányoknál, vasárnaptól újabb lépés jön.  A cigarettán 2016 szeptemberéig 15,7 ezer forint volt az adó ezer darabonként és az eladási ár 25 százaléka, de legalább 28 ezer forint. Ez utóbbi szeptemberben 28,4 ezer forintra nőtt, 2017. januárban pedig már 16,2 ezer forint lesz ezer darabonként, illetve az ár 25 százaléka, minimum 28 800 forint. A finomra vágott fogyasztási dohány 14 ezer forintról indult, szeptemberben 15,1 ezerre nőtt, vasárnaptól pedig 16,2 ezer forint lesz.

Január 1-jétől a dohánygyártmányok adójegyéről lekerül a kiskereskedelmi eladási ár, így azok csak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétett áron lesznek értékesíthetők.

Január 1-től jövedéki adó terheli az e-cigarettát is. A töltőfolyadék milliliterjét 55 forint terheli, az egyszer használatos termékek adója 10 forint lesz darabonként, utóbbiak folyadékán pedig 70 forint lesz az adó, szintén milliliterenként.

Nagyot nőnek a legkisebb bérek

Januártól a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóknál az alapbér kötelező legkisebb összege, azaz a minimálbér (a 15 százalékos ugrás nyomán) havibér 127 500 forint, hetibérnél 29 310 forint, napibérnél 5870 forint, órabér alkalmazásakor pedig 733 forint 2017. január 1-jétől. A legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma pedig (a 25 százalékos ugrás nyomán) havibérnél 161 ezer, hetibérnél 37 020, napibérnél 7410, órabér esetén pedig 926 forint lssz 2017. január 1-jétől.

Többet keresnek a polgármesterek

A településvezetők díjazását ezentúl nem a helyettes államtitkárok, hanem az államtitkárok alapilletményéhez (ez jelenleg havi bruttó 997,2 ezer forint) igazítják. Így egy 500 lakosúnál kisebb település polgármesterének bére az államtitkári fizetés 30 százaléka lesz, 1500 lakosig 40 százaléka, 2000 lakosig 50 százaléka, 5000 lakosig 55 százaléka, 10 ezer lakosig 60 százaléka, 30 ezer lakosig 70 százaléka, a fölötti lélekszámnál pedig az államtitkár bér 80 százaléka lesz. A megyei önkormányzatok közgyűlési elnökei az államtitkári illetmény 90 százalékára válnak jogosulttá.

Tovább szűkül a cafeteria

Bár jövőre a cafeteria részeként, kedvezményes adózás mellett 100 ezer forintot készpénzt adható majd, a szakértők a béren kívüli juttatások visszaszorulására számítanak, mivel a szabályozás összességében szigorodik, az adóterhelés pedig nő. Több cafeteriaelem - Erzsébet-utalvány, a helyi utazásra szóló bérlet, az iskolarendszerű képzés, a munkahelyi étkeztetés és az önkéntes pénztári hozzájárulás - kikerült a kedvezőbb körből. A közszféra alkalmazottjainak 100 ezer forintot, míg a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat Szép-kártyára a munkáltató. Öröm az ürümben, hogy a juttatások adóalapjának megállapításához alkalmazandó szorzó - a jelenlegi 1,19-szeresről - 1,18-szorosra mérséklődik.

A munkaerő mobilitását ösztönzi, hogy a gépkocsival történő munkába járás költségtérítése kilométerenként 9 forintról 15 forintra emelkedik. A mobilitási célú lakhatási adókedvezmény mellett a társasági adóban is kedvezményes megítélés alá esnek a munkásszállás kialakításának és fenntartásának kiadásai.

Ezentúl már senkinek nem kell a 6 százalékos mértékű ehot fizetni a kamatjövedelme és a tartós befektetési szerződés három éven belüli megszakítása esetén a lekötési hozama után.

Még jobb lesz vállalkozónak lenni

A kormány sokat vár attól, hogy a társasági adó, amely jelenleg kétkulcsos: 500 millió forintos eredményig 10, felette 19 százalékos, januártól egységesen 9 százalékra csökken. (A dolog szépséghibája, hogy a magyar adójog - főszabályként minden, 10 százalék alatti társasági adóztatású országot adóparadicsomnak minősít.)

Január elsején tovább csökken a bankadó, az ágazati adó felső kulcsa 3 bázisponttal, 0,21 százalékra mérséklődik.

Egyúttal a szociális hozzájárulási adó (szocho) is 27 százalékról 22 százalékra csökken jövőre, majd 2018-tól 20 százalékra mérséklődik. Ezzel párhuzamosan a kisvállalati adó (kiva) 16 százalékról 14 százalékra csökken. A kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi értékhatára pedig 6 millióról 12 millió forintra emelkedik. A kivának kedvezőbbek lesznek a belépési feltételei is: a jövőben már 50 fős vég is választhatja és amíg 100 főnél kevesebb alkalmazottja van, maradhat is az adó hatálya alatt.

A társasági adónál rengeteg dolog változik, elsősorban a beruházások ösztönzésével kapcsolatos szabályok. Így változnak a fejlesztési adókedvezmény feltételei, kedvezményt kapnak a startup cégekbe fektető vállalkozások és gáláns adóalap-kedvezményt kapnak a kastély- és az energiahatékonysági beruházások.

Több élőzene lehet az éttermekben

Jövőre a vendéglátóhelyen megvalósított élőzenei szolgáltatás költsége után adókedvezményt lehet igénybe venni, annak mértéke a nettó költség 50 százaléka lehet.

Az osztalékfizetésre vonatkozó, januártól alkalmazandó új szabályok tovább szűkítik a rugalmasságot osztalékfizetésnél: az osztalék egy évig ott fog maradni az anyavállalatnál, ami valószínűleg sem számvitelileg, sem finanszírozási szempontból nem lesz egy ideális megoldás .

Adócsalás: újabb kiskapuk záródnak

Január 1-jétől a belföldi adóalany részére kibocsátott számlán szerepeltetni kell a vevő adószámát, feltéve, hogy a számlában áthárított adó a 100 ezer forintot eléri vagy meghaladja. A hatályos szabályok értelmében ez az értékhatár 1 millió forint.

Tovább dübörög az online kasszák kiterjesztése. Így vasárnaptól kezdődően online pénztárgépet kell üzemeltetni a gépjárműjavítóknak, a taxisoknak, a pénzváltóknak, a plasztikai sebészeknek, az edzőtermeknek, a tánctermeknek és a diszkóknak, a mosodáknak, a szaunáknak, a szoláriumoknak és a masszázsszalonoknak. A bevezetéssel kapcsolatos problémákról itt olvashat.

Mi lesz a nyugdíjakkal?

Az érvényes szabályok szerint 2017. január elsejétől 1,6 százalékkal nőnek a nyugdíjak, illetve egyebek közt az árvaellátás, a szolgálati járandóság, az özvegyi járadék, a rokkantsági ellátás, a baleseti járadék, a rehabilitációs ellátás és a vakok személyi járadéka. Fontos tudni azonban, hogy jövő novemberben várhatóan nyugdíjprémiumot kell majd fizetni. Ugyanis a kormány frissített makrogazdasági prognózisa szerint 4,1 százalékkal nő a magyar GDP, márpedig a jelenleg hatályos törvények alapján ha a gazdasági növekedés várható mértéke a 3,5 százalékot meghaladja, és az államháztartás - a központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott - tárgyévi egyenlegcélja várhatóan teljesül, akkor nyugdíjprémiumot kell fizetni. Ráadásul valószínűleg felülteljesül az 1,6 százalékos infláció is, amik szintén utólagos nyugdíjemelést hozhat majd.

Jövőre a nyugdíjkorhatár újabb hat hónappal emelkedik, így a munkavállaló már csak akkor mehet nyugdíjba, ha betölti a 63 és fél évet. Ez azt jelenti, hogy 2017-ben az 1954 első felében születettek mehetnek nyugdíjba, legkorábban július 3-tól.

Könnyebben jön a csok

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) szabályai tovább lazulnak. Többek közt a tervezőasztalról értékesített ingatlanokra is igényelhető a csok, már az ingatlan használatba vétele előtt - Igaz, a folyósítás csak a használatbavételi engedély megszerzését követően történhet.

Az osztatlan közös tulajdonban álló lakások építésekor a támogatás folyósításával már nem kellett megvárni, míg az ingatlan társasházzá alakul, a könnyítéssel a bank már az építés alatt megállapíthatja a jogosultságot. Emellett az osztatlan közös tulajdonban álló telkeken épülő lakásokra is igénybe lehet majd venni a csokot, ehhez elég lesz egy használati megosztási megállapodás. Az új szabály szerint a gyermeket 25 éves korig, a magzatot pedig már 12 hetes korától figyelembe lehet venni (a korábbi 24 helyett) az igénylésnél.

Egy csapásra huszonöt intézmény szűnik meg vagy alakul át

Dübörög a bürokráciacsökkentés. Ennek jegyében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) elnevezése 2017. január 1-jén Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőre (NEAK) változik. Az OEP jogutódja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), az Egészségbiztosítási Alap irányításával kapcsolatos feladatok ellátásához kapcsolódóan az OEP jogutódja ugyancsak az Emmi. Az OEP-től az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatósághoz (ONYF) kerülő, az egészségbiztosítási ellátásokkal, a baleseti táppénzzel és az utazási költségtérítéssel kapcsolatos feladat- és hatáskörökkel, valamint az átvett feladat- és hatáskörökhöz kötődő foglalkoztatottakkal, tárgyi eszközökkel kapcsolatban jövő januártól az ONYF az OEP jogutódja.

További két tucat intézmény is megszűnik vagy átalakul. Így beolvadással megszűnik a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH), általános jogutódja a Belügyminisztérium lesz. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól az állampolgársági feladatok- és hatáskörök, valamint az ahhoz kapcsolódó jogviszonyok Budapest Főváros Kormányhivatalához kerülnek. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) beolvadásos különválás útján jogutódlással szűnik meg, főszabályként az NRSZH által ellátott valamennyi feladatnál jogutód a BFKH lesz.

Változás jön januártól a pénzügyi békéltetésben

Január 1-jén több, a pénzügyi békéltetést érintő jogszabálymódosítás is hatályba lép, az egyik fontos változás, hogy a pénzügyi intézményeknek 1 millió forintos ügyértékig kötelezően alá kell vetniük magukat a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) határozatának, vagyis elfogadni az abban szereplő kötelezést, ha a fogyasztói igény jogos, és nem tudnak az ügyféllel megegyezni. Jogvita esetén az érintett fogyasztók lakóhelye szerinti járásbíróság dönt majd, amelyben a PBT nem peres fél, a jogvita közvetlenül a kérelmező és a szolgáltató között zajlik.

Ugyancsak januártól személyi jövedelemadó-mentessé válik a magánszemélyek számára a pénzügyi szolgáltatók által elengedett hitelkövetelés. Ha a felek a PBT-nél egyezségre jutnak, és a pénzügyi szolgáltató elengedi az ügyfél hiteltartozását vagy annak egy részét, az elengedett összeget a fogyasztónál nem veszik jövedelemként figyelembe.

Soha nem látott szinten a diákhitel kamata

Tovább csökken a diákhitelek kamata a következő fél évben. A Diákhitel Központ ugyanis 3,35 százalékban határozta meg a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát a 2017. január 1-je és június 30-a közötti időszakra. Ezzel a kamat a rendszer tizenötéves fennállása legalacsonyabb szintjére süllyed. A kötött felhasználású Diákhitel2 ügyfelekre eső kamatlába - az állami kamattámogatás miatt - továbbra is fix 2 százalék. A diákhitel felvehető összegei a 2016-2017-es tanévben változatlanok.

Január elsejétől változnak a pénzügyi szolgáltatást közvetítők tájékoztatási szabályai, a függő közvetítőknek, a többes kiemelt közvetítőknek és a többes ügynököknek közvetítői díjazásukról is be kell számolniuk a szolgáltatást igénybe vevő fogyasztóknak.

Módosulnak a temetés szabályai

A temetőkről és a temetkezésről szóló kormányrendeletet változása nyomán ezentúl az eltemettető kérelmére megfelelő körülmények és engedély birtokában 15 napon túli koporsós temetés is lehetővé válik. A halottat koporsós temetés esetén - ha jogszabály másként nem rendelkezik - a halottvizsgálati bizonyítvány kiállításától számított 96 órán belül, ha a holttest folyamatos hűtése biztosított, 15 napon belül el kell temetni. Ez később is lehetséges, ha azonban a holttestnek az eltemetésig történő hűtése folyamatosan biztosított, és az eltemettető kérelmére a temetés helye szerint illetékes népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatal 15 napon túli koporsós temetést engedélyez. Az engedély legfeljebb a halottvizsgálati bizonyítvány kiállításától számított 45. napig szólhat.

Egészségügyi változások is jönnek

A gyógyszergazdaságossági törvény (Gyftv.) két újabb tétellel bővült, amelyek alapján alapján a hatóságnak vissza kell vonnia egy gyógyszertár engedélyeit: ha a patika társasági szerződése nem felel meg a törvény követelményeinek, illetve ha megszűnt az ártámogatási szerződése. Emellett vasárnaptól a közforgalmú gyógyszertárat működtető társaságokban a gyógyszerészek tulajdoni hányadának meg kell haladnia az 50 százalékot.

Közkincsé válik a Happy Birthday dal is

Mivel az EU-n, így Magyarországon is az utolsó szerző halálától számított hetven év után közkincsé válik egy szellemi mű, az 1946-ban elhunyt alkotók munkái 2017 első napjától is ide tartoznak. Így válik közkincsé például minden idők legtöbbet játszott születésnapi dala, a Happy Birthday, továbbá H.G. Wells író művei is, valamint Moholy-Nagy László munkássága.

Jövőre sem változnak az országos közösségi közlekedési tarifák, és Budapesten sem kell emelkedésre számítani - számolt be korábban a Világgazdaság. Eszerint A helyközi járatokat üzemeltető buszvállalatok és vasúttársaságok alaptarifái változatlanok maradnak jövőre. A budapesti taxiszolgáltatás ára sem változik januártól.

Áremelésként élhetik meg viszont a Vas megyében élők és az arra közlekedők, hogy januártól bekerülnek az évi 5 ezer forintos megyematricás körbe, amely alól már csak Békés, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok jelent kivételt. Az októberben átadott Hegyfalu-Csorna szakasszal Szombathelyig teljes hosszban elkészült az M86-os út, így a vasi megyeszékhely is bekapcsolódhatott a gyorsforgalmi hálózatba.

Nehéz lesz a drónok élete

Hatályba lép a szigorú hazai dróntörvény, amely szerint minden távirányítású repülő eszközt regisztrálni kell a hatóságoknál, kötelező a felelősségbiztosítás kötése, némelyik irányítását tanfolyam elvégzéséhez kötötték. Azóta már úton van egy NFM-rendelet, amely majd lazít a szigoron. Az utóbbi tervezete szerint például nem kellene minden eszközt regisztrálni.