Egy elromlott wc-tartály miatt "ázott be" a Tudásközpont

2017. január 20. péntek 12:17

Egy elromlott wc-tartály miatt

Szerdán, amikor a beázás első jelei mutatkoztak a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont épületében, még senki sem tudhatta bizonyosan a hiba okát. A közintézményt üzemeltető Pécsi Tudásközpont Kft. szakemberei azóta, a végére jártak a dolognak. 

Szerencsére meglehetősen banális volt a hibaforrás, hiszen csupán egy dolgozói öltöző melletti toalett tartályából folyt az öblítővíz.

A zárlat okát tehát már meglelték, a vízömlést is megszüntette a műszaki brigád. Mindezt Prekopcsák Tamás, a cég ügyvezető igazgatója erősítette meg. A vezető elmondta, elsőre nem lehetett pontosan meghatározni, mekkora a baj. De mivel a harmadik emeletén észlelték a nedvesedést, a negyediken pedig már csak a járószinten jelentkezett a gond, hamarosan elvettették a kívülről érkező nedvesedés lehetőségét.

Végül, a kiszáradás után néhány kisebb értékű villamos berendezést kellett kicserélni ahhoz, hogy a minden visszazökkenjen a megszokott kerékvágásba.

Mivel a ház biztosítással is rendelkezik, ezért anyagi kár nem érte a fenntartót. A rendes üzem csütörtökön helyreállt, már fogadják az olvasókat, a hallgatókat a Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárban, a III. szinten.

EQM