szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Fővárosi Törvényszék pénteken egy évről két évre súlyosította jogerősen annak a nőnek a büntetését, aki 2012 decemberében autójával üldözőbe vette a táskáját ellopó motoros tolvajokat. Utol érte és fellökte őket, egyikük meghalt. A nő a történtek idején az Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója volt. Börtönbüntetését a másodfokú bíróság is felfüggesztette próbaidőre.

Súlyosabb büntetést kapott másodfokon az őt kirabló motoros banditákat üldöző, majd halált okozó nő, de a börtönbüntetést az első fokhoz hasonlóan most is felfüggesztették – derül ki a pénteki határozathozatalkor.

Az Országos Széchenyi Könyvtár akkori főigazgatója 2012. december 7-én a harmadik kerületi Kolosy térnél állt az autójával, amikor motoros tolvajok betörték a kocsi ablakát, kirántották a táskáját és elszáguldottak.

A nő autójával a tolvajok után hajtott és eközben több közlekedési szabályt megsértett: óránkénti 70-80 kilométeres sebességgel haladt, átlépte a záróvonalat és áttért az út bal oldalára, figyelmen kívül hagyta a tilos jelzést. Végül fél kilométeres üldözés után fellökte a tolvajok motorját, ami miatt egyikük halálos sérüléseket szenvedett. Társa elmenekült a helyszínről. Az üldözés alatt több autó megrongálódott, többmilliós kár keletkezett és egy vétlen ember könnyebb sérülést szenvedett.

Az életben maradt tolvajt egy másik eljárásban, korábban jogerősen 2 év 11 hónap szabadságvesztésre ítélték a motoros lopás és más, vagyon elleni cselekmények miatt, amit már letöltött.

A nő ügyében a II-III. kerületi bíróság tavaly májusban hirdette ki elsőfokú ítéletét, amelyben közúti veszélyeztetés és rongálás miatt egy év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte őt. Az életben maradt tolvaj az ügyben segítségnyújtás elmulasztása miatt másfél év, három évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott, ő úgy lépett meg ugyanis a helyszínről, hogy magára hagyta a társát.

A kerületi bíróság szóbeli indoklásában tavaly azzal érvelt: a nő az üldözés során is jogos védelmi helyzetben cselekedett, de a vétlen járókelők, autósok sérelmére megvalósult a közúti veszélyeztetés. Tehát első fokon a tolvaj haláláért nem vonták felelősségre, csak a vétlen közlekedők veszélyeztetéséért.

Az eljárás során a nő és védője jogos védelmi helyzetre hivatkozva kért felmentést, a segítségnyújtás elmulasztása miatt elmarasztalt tolvaj pedig arra hivatkozott, hogy azért menekült el a helyszínről, mert üldözték, veszélyben volt.

Másodfokon szigorúbb volt a bíróság

Pénteken a másodfokú bíróság a vádhatósággal egyetértve arra az álláspontra jutott, hogy bár a nőt kétségtelenül jogtalan támadás érte és ezért a jogos védelmi helyzet az értékei elleni támadáskor fennállt, az üldözés során ez már nem állapítható meg.

A nő autójával súlyos veszélyhelyzetet idézett elő nemcsak a menekülő tolvajok, hanem a teljesen vétlen járókelők, autósok vonatkozásában is. Ráadásul jóval súlyosabb hátrányt okozott, mint amekkora őt érte: erőszak nélküli, vagyon elleni támadásnál az élet kioltása semmiképpen tekinthető arányos reakciónak.

A törvényszék megváltoztatta az elsőfokú döntést, és közúti veszélyeztetés alapesete helyett a súlyosabban büntetendő, halált okozó esetet állapította meg. Ezért és a rongálásért a törvény szerint halmazatban akár 10 évet meghaladó szabadságvesztés is kiszabható. A másodfokú bíróság a nő büntetését két év, két évre felfüggesztett börtönre súlyosította.

Emellett a törvényszék fenntartotta a járművezetéstől való kétéves eltiltást, ugyanakkor előzetes mentesítésben is részesítette az elsőrendű vádlottat, azaz mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól. Így tehát a nő továbbra is betölthet olyan munkakört, amelynek feltétele a tiszta erkölcsi bizonyítvány.

A másodfokú bíróság indoklásában kiemelték: a súlyos bűncselekményekhez képest azért szabtak ki enyhe büntetést, mert a halálos kimenetelű eseménysort nem az elsőrendű vádlott indította el, hanem a tolvajok.

A segítségnyújtás elmulasztása miatt elmarasztalt tolvaj esetében ugyanakkor egy év két hónapra mérsékelték az első fokon kiszabott másfél éves felfüggesztett szabadságvesztés mértékét, valamint eltörölték a járművezetéstől való ötéves eltiltást.

 "A magyar bíróság a tolvajokat védi!”

Az Országos Széchenyi Könyvtár volt főigazgatója az ítélethirdetés után azt nyilatkozta újságíróknak: csak az értékeit akarta visszaszerezni, sérülést nem akart okozni senkinek. Az egész mindössze fél percig tartott a lopástól a halálos végkifejletig. Azóta alig mer autóba ülni, összerezzen, ha elmegy mellette egy motorkerékpár – mondta.

"A magyar bíróság a tolvajokat védi! (...) Igazat ad egy rablónak, aki ebből él és hazudik!" – fakadt ki kamerák előtt a bíróság folyosóján a vádlott.

Motoros rablók fosztogatják a budai autósokat - a halálra gázolt motoros is közéjük tartozott

Dugóban várakozó autókra specializálódtak a motoros rablók. A rendőrség legalább három ilyen esetről tud - írta a Blikk. Az a motoros is közéjük tartozott, akit pénteken vélhetően szándékosan gázoltak el a Kolosy téren. Az azóta sem azonosított férfi meghalt.