Dárdai Pál: Kidobott pénz az infrastruktúrára és az utánpótlásra költeni a magyar futballban, amíg a klubokat nem kötelezik arra, hogy működjenek együtt az iskolákkal

sport
2017 április 18., 06:29
comments 127

A Világgazdaságnak adott interjút a Hertha vezetőedzője, aki szerint 

"Magyarországon most már sokat költenek infrastruktúrára és az utánpótlásra, ám amíg a klubok nem lépnek partnerségre az iskolákkal, kidobott pénz az egész."

Dárdai Pál szerint a gyereknek "hiába építenek pályákat, fizetik meg a velük foglalkozó edzőt és öltöztetik őket szép szerelésbe. A szakmai alapok később is hiányozni fognak a sprintek, az első labdaérintések dinamikájában, a letámadás vagy a területvédekezés automatizmusában."

Mindhárom fia kiemelt tehetség a Herthában, mondja Dárdai. Palkó mellett a középső gyermekét is már behívták a korosztályos német válogatott szűk keretébe, de játszatni nem tudják, mert csak magyar papírja van. Ez volt a helyzet a legnagyobb fiával, Palkóval is, de ő maga elintézte magának a saját útlevelet, kettős állampolgár lett. Dárdai a gyermekeit úgy jellemezte a lapnak, hogy

  • Palkó egy kreatív támadó, de testben és fejben még gyerek. 
  • Marci erősebb felépítésű, védekező középpályás, csapatkapitány az U15-ben, észjátékos, stratéga a pálya közepén. 
  • A legkisebb, Bence még csak U12-es, de vagy börtönben köt ki, vagy nagy futballista lesz, olyan karakterjegyei vannak. Már most vezérfarkas, sokszor úgy kell visszafogni.

Dzsudzsák Balázs is szóba kerül a beszélgetésben, akiről a Hertha edzője elmondta, ha a Dinamo Moszkva után nem a török csapatot választja, akkor mehetett volna Berlinbe. 

Ha akkor ide jön, úgy jár, mint Salomon Kalou: rendesen leedzem, és formába lendül. Jót tett volna neki, de limitáltak a lehetőségeink,

tette hozzá. Arról, hogy milyen csapatok keresték meg Dárdai kijelentette, hogy

"meg sem hallgatom az ajánlatokat. Kétezer-ötszáz méterre lakom a stadiontól egy villanegyedben, csak a telekre tíz-tizenkét évet vártam, olyan házban élek, amilyet mindig is szerettem volna. Ide köt minden, a foci, az otthon, a család, hazamegyek melegítőben, bezárom az ajtót, nem vágyom másra."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.