Nyáron több szórakoztató olvasmányt kölcsönöznek a könyvtárból

Nyáron több szórakoztató olvasmányt kölcsönöznek a könyvtárból

Illusztráció

Fotó: Mihály Csaba

Idén rekordszámú új olvasója van a székelyudvarhelyi városi könyvtárnak, pedig még csak június van. Arról faggattuk az intézmény munkatársait, hogy mit olvasnak a fiatalok, illetve hogy nyáron milyen programok várják a tékába betérőket.

Dávid Anna Júlia

2017. június 21., 12:332017. június 21., 12:33

2017. június 21., 13:022017. június 21., 13:02

Nyáron rövid programmal tart nyitva a könyvtár, ám ez nem jelenti azt, hogy leállt vagy akár lelassult az intézmény tevékenysége. Az olvasók is aktívak. Az utóbbi időszakban az intézmény legnépszerűbb szolgáltatása a 3D-s mozi volt, de a társasjátékozási lehetőséget és az olvasótermet is sokan használják.

Évente átlagosan nyolcszáz új olvasó iratkozik be a könyvtárba, 2017-ben már 838-an váltottak olvasójegyet, főként a 3D-s filmnézési lehetőség miatt. Az is kiderült, hogy szeptembertől majd 28 ezer kötetet kölcsönöztek ki, és bár az olvasók 75 százaléka a szépirodalmat keresi, nincs olyan szakterület, amely népszerűtlen lenne – mondta el Rendi Éva, a könyvtár munkatársa.

Népszerűek például a pedagógiai, orvosi könyvek, de filozófiai, művelődéstörténeti kiadványokat is előszeretettel olvasnak az udvarhelyiek.

A gyermekkönyvek iránt szintén nagy a kereslet egész évben. Az idei iskolaidőszakban nagyon látogatott volt a könyvtár, csak az utóbbi három hétben több mint ötven osztályközösség tért be a tékába, hogy filmnézéssel egybekötött könyvtárlátogatáson vegyen részt.

Tanévben átlagosan napi 100–150 látogatójuk van, nyáron ez 10–20 százalékkal esik vissza.

A könyvtárosok azt tapasztalják, hogy az utóbbi időben nem egységesek a házi olvasmányok: iskolánként, sőt pedagógusonként más-más szövegeket keresnek a diákok. Egyre többen kérik kortárs szerzők műveit, és a nyári időszakban a kötelezők mellé szabadon is választhatnak olvasmányt a diákok.

A legnépszerűbbek továbbra is a tudományos-fantasztikus és fantáziaregények, még mindig rongyosra olvassák a Harry Pottereket, A gyűrűk urát, de ezek mellett népszerű lett a középiskolások körében a Trónok harca is. A kisebbeknél iskolaidőben közkedvelt a Négyszögletű kerek erdő, a Csipike, a Pál utcai fiúk, a Tündér Lala, a Két Lotti, és újabban Nyulász Péter író kötetei, a negyedikeseknél pedig továbbra is töretlen Leiner Laura népszerűsége.

A román írók műveinek magyar fordításai is nagyon keresettek, például Mircea Eliade Bengáli éjszakák című regénye.

A szabadon választható olvasmányok közül sokan olvasták a dán Janne Teller Semmi és Minden című könyveit, de a filmadaptációk alapjául szolgáló regényeket is sokan keresik, mint például az amerikai John Green Csillagainkban a hiba című regényét, az ausztrál Markus Zusak A könyvtolvaj című kötetét, Suzanne Collins Az éhezők viadala sorozatát vagy a brit Jojo Moyes könyveit.
A kamaszlányok körében továbbra is kedveltek a vámpírtörténetek, illetve a klasszikussá vált Jane Austen-regények, de az arab nők sorsáról is szívesen olvasnak, és idéntől a kolozsvári Tompa Andrea köteteit is sokan keresik. A fiúk általában a történelmi, főként az első és második világháborúról szóló könyveket kölcsönzik ki.

Vannak tervek a nyárra

Bár rövidített programmal, de az intézmény nyáron is várja a látogatókat: lesznek filmvetítések, lehet használni a társasjátéktermet is. Ugyanakkor júliusban lesz Pál Mária könyvbemutatója, folytatódik a sakkfoglalkozás, és a szülinapi szolgáltatás is igényelhető. De két olvasótábor és a Nyitott könyvek éjszakája is hátravan – tudtuk meg Szőcs Endrétől, a városi téka vezetőjétől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 26., kedd

Erdővidék daloló tehetségeit keresik

Nép- és könnyűzenei énekversenyen csillogtathatják meg rátermettségüket a gyerekek és ifjú művészek az idén első alkalommal megszervezett Erdővidéki Tehetségkutatón.

Erdővidék daloló tehetségeit keresik
Erdővidék daloló tehetségeit keresik
2024. március 26., kedd

Erdővidék daloló tehetségeit keresik

2024. március 26., kedd

Példamutató életükkel szolgáltak rá a magyar állami kitüntetésre

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott magyar állami kitüntetéseket adták át Csíkszeredában kedden azoknak az erdélyieknek, akik tehetségükkel és szorgalmukkal, példamutató életükkel szolgálták Magyarországot, a magyar nemzetet.

Példamutató életükkel szolgáltak rá a magyar állami kitüntetésre
2024. március 26., kedd

Egy lépéssel közelebb a Zabolát és Barátost összekötő út újjáépítéséhez

Tíz kilométeres megyei útszakasz korszerűsítésére pályázott Kovászna Megye Tanácsa az Anghel Saligny fejlesztési kormányprogram keretében.

Egy lépéssel közelebb a Zabolát és Barátost összekötő út újjáépítéséhez
2024. március 26., kedd

Kampányszagú rendezvényre hívta a sajtót, vitává fajult az esemény

Előválasztási kampányeseményre készült Csergő Tibor, Gyergyószentmiklós polgármestere, ám végül egy rögtönzött köztéri vita alakult ki, mivel egy helyi vállalkozó is megosztotta a meglátásait a polgármester terveivel kapcsolatban.

Kampányszagú rendezvényre hívta a sajtót, vitává fajult az esemény
2024. március 26., kedd

Fontos változás történt a választói névjegyzékbe történő felvételnél

Az európai parlamenti és önkormányzati választásokat megelőző időszak eseménynaptára volt Ráduly István háromszéki prefektus havi sajtótájékoztatójának egyik kiemelt témája, tekintettel arra, hogy azt nemrég hagyta jóvá a kormány.

Fontos változás történt a választói névjegyzékbe történő felvételnél
2024. március 26., kedd

Csíkszeredai VKT: a politika nem az eljárásokról és a politikusokról szól

Az RMDSZ Csíkszeredai Szervezetét működtető VKT elnöke és négy elnökségi tagja – Korodi Attila (elnök), Bors Béla, Sógor Enikő, Ábrahám Előd és Szikszai Tamás – reagált az előválasztást követelő négy önkormányzati képviselő korábbi nyílt levelére.

Csíkszeredai VKT: a politika nem az eljárásokról és a politikusokról szól
2024. március 26., kedd

Szintet lép a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ: négy oktatási intézetet hoznak létre

Gazdasági és karrierfejlesztési, vidékfejlesztési, műszaki és innováció, illetve egészségtudományi oktatási intézeteket hozott létre a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ (SZÉK), hogy magasabb szintű, hatékonyabb munkát végezhessenek.

Szintet lép a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ: négy oktatási intézetet hoznak létre
2024. március 26., kedd

Felborult üzemanyag-szállítóval kapcsolatos gyakorlatot végeznek Korondon

Tűzoltósági gyakorlatot tartanak a 13A jelzésű országút korondi szakaszán március 28-án, csütörtökön délelőtt 11 órától – hívja fel a lakosság figyelmét a korondi polgármesteri hivatal Facebook-bejegyzésben.

Felborult üzemanyag-szállítóval kapcsolatos gyakorlatot végeznek Korondon
2024. március 26., kedd

Elkezdődik a hulladékudvar építése Székelyudvarhelyen

Elkezdik az új hulladéklerakó kialakítását Székelyudvarhelyen, ahová a lakosság önkéntesen viheti majd leadásra a szelektíven gyűjtött szemetet. A kivitelezési határidő ez év vége – olvasható a polgármesteri hivatal oldalán.

Elkezdődik a hulladékudvar építése Székelyudvarhelyen
2024. március 26., kedd

A benzinkútnál gyulladt ki egy teherszállító autó

Kigyulladt egy teherszállító autó a marosvásárhelyi Segesvári úton található töltőállomásnál kedden délután – adja hírül rövid közleményében a Maros megyei tűzoltóság.

A benzinkútnál gyulladt ki egy teherszállító autó
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!