kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Ha szemüveges, erre figyeljen

Kevesen tudják, de létezik egy törvény mely szerint a szemüvegesek számára a munkáltatónak biztosítani kell a munkavállaláshoz szükséges szemüveget - írja a Világgazdaság.

Egy 1999-es rendelet szerint a munkáltató köteles látásvizsgálatra, foglalkozás-egészségügyi orvoshoz küldeni azokat a dolgozókat, akik rendszeresen, azaz legalább napi négy órában a képernyő előtt dolgoznak - írják.

Erre a vizsgálatra még a képernyős munkavégzés megkezdése előtt sor kell kerüljön, és kétévente meg kell ismételni. A jogszabály nem rögzíti, hogy a munkáltató mekkora összeget köteles megtéríteni a szemüveg vagy a kontaktlencse árából.

A Magyar Látszerész Szövetség adatai szerint másfél millió magyarországi lakos még sosem vett részt szemvizsgálaton, pedig nem látnak jól, ezért is jött hirdették meg a látás hónapját, ami októberben van. Emiatt 2015-ben 39 ezren, tavaly már 65 ezren vettek részt októberi látásvizsgálaton.

Németh János, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának professzora szerint egy átlagos, egyszerű távollátásra és egész napos viselésre alkalmas szemüveg 20–50 ezer forintba kerül. Az olvasószemüvegek valamivel olcsóbbak, az árak 20–30 ezer forint közé tehetők. Nem javasolja az olcsó, hipermarketekben vásárolt szemüvegeket.

Egy nemzetközi kutatás szerint 2050-re az európai lakosság fele távollátó lesz, a 20–40 évesek 55 százaléka lesz rövidlátó, a 80 éveseknél pedig a mostani hússzorosára nő a rövidlátók aránya.

Fotó Pixabay
Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk