szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Óriási a tétje annak, hogy mit tanítunk meg a fiataloknak a szexről, mégis kerüljük a témát. Felejtsük el a béna szexuális felvilágosításokat, a hvg.hu-n most egy videosorozattal teszünk kísérletet arra, hogy közelebb hozzuk ezt a tabut.

Ha a szülők egyszerűen csak elkezdenének beszélgetni a szexről a gyerekeikkel, máris rengeteget tennének azért, hogy a fiatalok testi és érzelmi biztonságban essenek túl az első szexuális élményükön – mondja Dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász, aki szerint itt az ideje, hogy elfelejtsük a példabeszédeket és a béna szexuális felvilágosításokat.

Dr. Csermely Gyula
Rózsakert Medical Center

Szülőként hiába szeretnénk azt hinni, hogy a gyerekünket nem érdekli a szex, ez konkrétan nem igaz – rántja le a leplet a fiatalok kíváncsiságáról a szakember. Érdemes szembenézni a ténnyel, hogy a fiatalok egyre korábban kezdenek szexuális életet élni, sokszor anélkül, hogy bármit tudnának a szexualitásról: a saját testükkel és alapvető fogalmakkal sincsenek tisztában a védekezésről, fogamzásgátlásról és a higiéniáról.

Éppen ezért, ha csak tinédzser korban kerül elő a téma, az már késő. Csermely Gyula szerint már kisgyerekkortól nyíltan kell kezelni a kérdést és az életkornak megfelelő válaszokat adni. Addig pedig nem várhatunk érdemi változást, amíg a felvilágosító órák inkább a diákok szextől való elrettentéséről szólnak, semmint az egészséges szexualitásra nevelésről.

Tehát miért ne mondanánk el a fiataloknak, hogy a szex jó dolog? Csermely Gyula vállalkozott arra, hogy bemutatja, miként lehet ezt csinálni, hogy a gyerekek ne maradjanak egyedül a témával. Ő – orvosként és férfiként – egy egész napot beszélgetett egy csapat fiatallal a szexről. Bevállalósan, nyíltan, szókimondóan. Ebből született ez a 15 részes videosorozat. A Beszélni a szexről címet viselő kampány csak az egyik lehetséges módja a párbeszédnek, de természetesen nem az egyetlen hatásos kommunikáció. A szakember szerint a lényeg az, hogy ne hagyjuk magukra a gyerekeinket a kérdéseikkel.

Ha a filmek megnézése után (csütörtökön indulunk, heti kettőt mutatunk meg) további kérdéseik vannak a témában, küldjék el nekünk a sorozat idején az es@hvg.hu címre. Csermely Gyula vállalta, hogy ezekre is válaszol.