Hercsel Adél
Hercsel Adél
Tetszett a cikk?

Alantas érzelmekre ható "meggyőzésipar", gyerekként kezelt választók, őrlődő fideszesek. Interjú Erős Ferenc szociálpszichológussal.

hvg.hu: Épp a civil szférát vonja ellenőrzése alá a kormány. Innen már csak egy lépés, hogy a hatalom ezt tegye a magánszférával is? Beszélhetünk hétköznapi félelemkeltésről?

Erős Ferenc: Jó kérdés, hogy pontosan mit is értünk félelem alatt. Van például elemi, páni félelem, de természeti katasztrófák és különféle gazdasági, politikai, illetve magánéleti krízisek is okozhatnak félelmet. Aztán léteznek konkrét, tárgyi félelmek, amikor mondjuk az állásunk, a lakásunk, az egzisztenciánk és a megszokott életszínvonalunk elveszítésétől rettegünk. A közvetlen félelmek mellett ugyanakkor megjelenhetnek a közvetettek is, melyek inkább a jövő kiszámíthatatlanságából, bizonytalanságából fakadnak. Tipikusan szimbolikus félelem a társadalmi státusz, a presztízs elveszítésétől való félelem, amely markánsan megjelent a rendszerváltás idején, mikor nem csupán a politikai és társadalmi, hanem a szimbolikus szférában is hatalmas átrendeződés történt: a korábban megszerzett szimbolikus javak nagy része átértékelődött, elveszett.

hvg.hu: Ön szerint 28 évvel a rendszerváltás után, ma mely félelemtípus van leginkább jelen a magyar társadalomban?

E. F.: Leginkább talán a nem megfogható, tárgytalan félelem, a szorongás dominál, ami nem csoda háromévnyi tömény, hisztérikus riogatókampány után. A félelmi állapotot, a szorongást pedig most tetézi, hogy kiderült: a genfi egyezménynek megfelelően titokban mégis befogadtunk 1300 menekültet. Kínos magyarázatokba kezdett a kormány, de ez is csak azt mutatja, micsoda távolság van a szavak és a tettek között.

Fazekas István

hvg.hu: Elképesztően hatékonyan működik a valójában nagyon is átlátszó félelempropaganda. Ez hogyan lehetséges?

E. F.: Úgy, hogy az egzisztenciális félelmekre játszik rá a kormánypropaganda, és olyan lelki rétegekbe tud behatolni, ahol beindul a képzelet. A propaganda már nem is annyira magukról a menekültekről szól, inkább előhívja a mássághoz, a fertőzésekhez és a tisztátalanság fenyegetéséhez kapcsolódó ősi, sokszor tudattalan szorongásokat, és megeleveníti a fantáziákat, melyek általánosságban is működnek az erőszakról és a fenyegetettségről.

hvg.hu: Ráadásul, úgy tűnik, a kormánypropaganda olyan, mint a drog: folyton emelni kell az adagot, a gyűlöletből és a félelemből egyre nagyobb dózis kell, hogy hatni tudjon. Ön is így látja?

E. F.: Ez történt a menekültkérdésben, és ez zajlik most a „sorosozással” is. A több éve zajló hisztéria és félelemkeltés egyelőre nem mozgósít, nem sarkall közvetlen cselekvésre: még nem vonulnak utcára tömegek, hogy agyonüssék Soros Györgyöt, a zsidókat vagy az ellenzéket. Mindezt szimbolikusan teszik, gondoljunk csak Pócs János disznóölős, „ő volt a soros” képére. A szavak azonban könnyen tettekké válhatnak. Mindeközben az ország Fidesz-szavazó többsége épp azon dolgozik, hogy valahogy elfojtsa, félretegye a rendszerrel kapcsolatos negatív érzéseit, és a kognitív disszonancia jegyében megpróbálja feloldani az ellentétes tapasztalatokból fakadó belső ellentmondásokat. Ez a legitimációs kísérlet egészen addig fog működni, míg nem tapasztalnak olyasmit, ami közvetlenül fenyegetné a megélhetésüket. De legyen bármilyen fenyegető is a fennálló rendszer, az emberek általános félelmét a változástól, a bizonytalan jövőtől való szorongást akkor sem szabad lebecsülni.

Fazekas István

hvg.hu: Ez analóg lehet a bántalmazó kapcsolatok dinamikájával: sokszor azért nem lépünk ki belőlük, mert félünk, hogy nem találunk jobb partnert, nem kellünk senkinek. Így, amiben élünk, rossz, de legalább biztonságosan ismerős.

E. F.: Az analógiához hozzátartozik, hogy mind az egyén, mind a társadalom szintjén zajlik az áldozati versengés. Nem csak abban rivalizálunk egymással, hogy ki a szebb, a sikeresebb vagy az okosabb, hanem abban is, hogy ki hozott nagyobb áldozatot. Minden népnek megvan a maga áldozati narratívája: nem csak mi sírunk, hogy megcsonkítottak bennünket Trianonnál, a nemzet „meggyalázása” miatt ugyanúgy sajnálják magukat az úgynevezett „nagy nemzetek”, például az oroszok is. Mindeközben „a ki veszített” többet kérdése a kisebb közösségekben, társadalmi csoportokban is megjelenik.

hvg.hu: Ami a társadalmi traumákat illeti, áldozatnak nevezhetjük a devizahiteleseket, az egészségügyi dolgozókat, a nyugdíjasokat, a tanárokat, a romákat, a melegeket, a nőket, az állami gondozásban felnövőket, a szegényeket, a hajléktalanokat vagy a fogyatékkal élőket. Vagy kihagytam valakit?

E. F.: Még lehetne sorolni az áldozati csoportokat. Az állami egészségügyi ellátórendszerbe bekerülve, betegként is ugyanúgy áldozatok vagyunk, mert egyáltalán nem biztos, hogy kellő ellátást kapunk. Ugyanakkor minden magyar gyerek áldozata az elavult hazai oktatási rendszernek, mert az iskola nem versenyképes tudással vértezi fel őket, így nem lesz igazán lehetőségük, hogy a mai világban érvényesüljenek. Ha mondjuk külföldre megy tanulni, vagy a tanulmányai után kint keresi az előrejutás lehetőségét, abban lehet sok nyereség, ám bizonyos értelemben akkor is áldozat, mert itt kell hagynia a hazáját, a családja egy részét, a barátait, valahol elveszíti a gyökereit.

Fazekas István

hvg.hu: Szolidaritást, kölcsönös kötelezettséget vállalni csak egy olyan társadalomban lehetséges, mely többségében, de legalábbis nagy mennyiségben belátó, önazonos, önmagával tisztában lévő emberekből áll. Viszont, ahogy egyik tanulmányában megállapítja, a modern társadalmakban egyre jellemzőbb a „childism”, a gyermekekkel szembeni előítéletek térhódítása. Ez akkor is működik, amikor felnőtt embereket kiskorúsítanak, gyereknek nézik őket. Ha megnézzük a kampányokat, a Fidesz is gyerekként kezeli a szavazópolgárokat.

E. F.: Pontosan ezt csinálja a Fidesz. A „childism” lényege, hogy a gyereket olyan lénynek tekintik, akinek nincs önálló akarata, így végső soron bármit meg lehet vele tenni. Erre épül a mindenkori poroszos pedagógiai rendszer is. „Soros György veszélyes, Brüsszel és a migránsok megtámadtak bennünket”: kétszer, sőt sokszor mondom, hogy mindenki megértse. A „childism” egyfelől infantilizál, de kell hozzá egy infantilis vezető is, aki a saját nárcizmusát dédelgeti: ahelyett, hogy igazán felnőne, a saját gyerekkori sérelmeit veszi elő újból és újból.

hvg.hu: Az infantilizálódás leginkább miben ragadható meg?

E. F.: Abban, hogy a hatalom úgy tekint az emberekre, mint akik nem tudnak gondolkodni. Hannah Arendt szerint a modern diktatúrák legnagyobb bűne, hogy a gondolkodástól fosztják meg az embert. A Fidesz hibátlanul elsajátította a „meggyőzésipar” tudományát, a „rábeszélőgépet”, amely az alantas érzelmekre, nem pedig az észre hat. Például a nemzeti konzultáció maga a racionális érvelés paródiája.


Fazekas István

Névjegy – Erős Ferenc

1946-ban született Zalaegerszegen. Az ELTE pszichológia szakát elvégezve, 1973-tól az MTA Pszichológiai Kutató Intézetének munkatársa lett. Kutatási területei közé tartozik a társadalmi identitás, a traumák, az előítéletek és diszkrimináció vizsgálata, továbbá a pszichoanalízis magyarországi története. 1996-ban az ELTE-n habilitált, 2002 óta az MTA doktora. Kutatómunkája mellett a hetvenes évektől kezdve több egyetemen, többek között az ELTE-n, a szegedi, majd a pécsi egyetemen tanított, utóbbin professor emeritus. Önálló könyvei (Szágundelli csodái, Psziché és hatalom, Pszichoanalízis és társadalmi emlékezet, Pszichoanalízis és forradalom, Trauma és történelem, Kultuszok a pszichoanalízis történetében) és számos folyóiratban, tanulmánykötetben megjelent írása mellett még több könyv szerkesztésében, fordításában, lektorálásában vett részt. A többi között Isaiah Berlin szabadságesszéit és Elliot Aronson A társas lény című szociálpszichológiai klasszikusát ültette át magyarra.