Balla István
Balla István
Tetszett a cikk?

A jó oktatás titka, hogy a pedagógusok bizalmon alapuló emberi kapcsolatot építenek ki a diákokkal – véli Jukka Sinnemäki, a magyar kapcsolatokkal rendelkező finn pedagógus, aki elmondja, mit tanulhatnánk a finn oktatástól, és milyennek képzeli a jövő iskoláját.

hvg.hu: A finnországi tanárképzést mentorként támogatja, oktatásfejlesztési projekteket vezet, dolgozott általános iskolában, volt igazgató is. Magyarországon is – így lapunkban – sok cikk megjelenik a finn oktatás sikereiről. Ön, mint aki azt a terepről, a gyakorlatból is jól ismeri, mit gondol, mi lehet a titka a jó eredményeiknek?

Jukka Sinnemäki: Azt hiszem, a legnagyobb titok abban rejlik, hogy bizalmon alapuló emberi kapcsolatot kell felépíteni a diákokkal. Ez eleve feltételezi, hogy tisztelem őket, elismeréssel követem és elősegítem az eredményeiket. Észre kell venni és meg kell hallgatni a gyerekeket, érezniük kell, hogy szabadon kifejezhetik az érzéseiket és gondolataikat. Számomra – és azt gondolom, minden finn kolléga számára – mindig fontos volt, hogy folyamatosan tanuljak, fejlődjek, és jobban el tudjam látni a tanári feladataimat.

hvg.hu: Valóban gondolkodnak Finnországban arról, hogy megszüntetik a hagyományos tantárgyakat?

J. S.: Jelenleg ilyesmiről nincs szó, én sem hinnék egy ilyen irányban. Viszont azt fontosnak tartom, hogy legyen alkalom a tantárgyak közötti integrációra, és különféle, a való életből vett témákon, jelenségeken alapuló tanulásra. Lényeges az is, hogy a diákok tudása és illetékessége kiterjedjen arra is, hogy mit tanulnak, hogyan tanulnak. És ami a legfontosabb: hogy tudják, miért érdemes megtanulniuk valamit. Így a kemény munka értelmet kap, és sokkal motiváltabbak lesznek.

Janne Ylitalo

hvg.hu: Vannak olyan területek az oktatásban, amelyeken még a „PISA-éltanuló” Finnországban is változtatni kell?

J. S.: A tanulás soha nem érhet véget, ezért az oktatás fejlesztésére is mindig szükség van. Az iskola mindig az azt körülvevő társadalom tükörképe. Sok tanulnivalónk van, hogy megfelelhessünk a jelen kor kihívásainak. Például fontos kérdés, hogy az iskola miként járulhatna hozzá még inkább a diákok általános jólétéhez és ahhoz, hogy egy inspiráló, s ne egy szorongásokkal, nehézségekkel teli hely legyen. A cél, hogy a mai diákok felnőttként együttérző, becsületes és megbízható emberekké váljanak, olyanokká, akikre a jó ügyekben lehet számítani.

hvg.hu: Sokat tartózkodik Magyarországon, házat is vett Baranyában egy kistelepülésen. Mi fogta meg az országban és Geresdlakban?

J. S.: 1999-ben a kecskeméti tanítóképzőn tanultam, és rengeteg magyar barátot szereztem, akikkel aztán folyamatosan tartottam a kapcsolatot. Szeretem Magyarországot, az embereket, a vendégszeretetet és kedvességet, amit tapasztaltam. Eredetileg egyébként Kecskemét térségében szerettem volna házat venni, de amikor kiderült, hogy egy finn barátomnak már Geresdlakon van háza, és ott egy egész kis finn kolónia létezik, akkor végül mi is Geresdlak mellett döntöttünk, de sokat utazunk az országban.

hvg.hu: A szakdolgozatát is itt írta, a geresdlaki Kodolányi János Általános Iskoláról. Melyek a főbb különbségek egy finn kistelepülés iskolája és a geresdlaki iskola működése között?

J. S.: Ha azt nézzük, mi történik az iskola falain belül, akkor azt mondhatjuk, hogy a geresdlaki iskola és a saját finn iskolám sok mindenben hasonlít egymáshoz. A diákok helyzete már lényegesen eltér a két országban. A geresdlaki tanároknak és az igazgatónak rengeteget kell tenniük azért, hogy a gyerekek szükségleteit biztosítsák, a társadalmi különbségeket áthidalják. Külön étkezést és sok egyéb segítséget nyújtanak a rászoruló gyerekeknek. Mindegyik tanár, akivel Geresdlakon találkoztam, a teljes szívét és szeretetét beleadja a munkájába. Ez a fajta hozzáállás talán sokkalta gyakoribb a kisebb iskolákban és közösségekben.

hvg.hu: Ön szerint mennyiben lehetne átültetni Magyarországra a finn oktatási tapasztalatokat? Akár rendszerszinten, akár alulról jövő kezdeményezések szintjén?

J. S.: Ez egy nagyon lényeges kérdés. Nem egyszerű az alapvetően különböző tapasztalatokat, munkakultúrát és szokásokat exportálni anélkül, hogy a környezetből fakadó különbségeket, a kulturális eltéréseket és a lehetőségeket számításba ne vennénk. Természetesen vannak olyan módszerek, megközelítések, amelyeket talán egyszerűbb lenne elsajátítani és meghonosítani, viszont a munkakultúra megváltoztatása időigényes folyamat, és mindenkinek ki kell vennie belőle a részét. Én mindig az egyes diákra koncentrálok, és olyan kulturálisan érzékeny megközelítéseket alkalmazok, amelyeknek a többsége elterjeszthető lenne akár más országokban is. Amikor a diákok egyéni különbözőségéről beszélünk, akkor nem annyira az a fontos, hogy ők finnek-e vagy magyarok. Mindenkinek – bárhol éljen is – jár az, hogy a tanárok támogassák, szeressék, értékeljék az egyéniségét. Döntéshozóként egészen biztosan az oktatásba és a jövő generációk képzésére áldoznám a legtöbbet, hiszen a diákságé a jövő. Több autonómiát adnék a tanároknak, és csökkenteném az adminisztrációt.

AFP / Oliver Morin

hvg.hu: Leterheltség, autonómiahiány – ezeket emelte ki. Általában hogyan látja a magyar közoktatás helyzetét, problémáit?

J. S.: Azt vettem észre, hogy a magyarországi gyerekekhez hasonlóan a magyarországi tanárok is túl stresszesek és túlterheltek. A gyerekeknél ennek részben oka lehet a túl sok házi feladat, a gyerekek és az iskolák versenyeztetése és az állandó összehasonlítgatás. Kétségtelen, hogy ez a megközelítés néhány diák számára akár még működhet is, de a többség számára egészen biztosan károkat okoz. A különféle regulák és szisztémák megerősítése és megsokszorozása helyett a nagyobb szabadság megteremtésén is érdemes lenne gondolkodni. A magyarországi tanárokban és diákokban hatalmas lehetőségeket látok, viszont a kreativitásukat, egyéni szabadságukat és újítókedvüket erősen korlátozza az iskolarendszer. Ha már csak annyit sikerülne elérni, hogy nagyobb önállóságot és döntési szabadságot és egyben bizalmat kapnának a tanárok és igazgatók, nagy eredmény lenne, hiszen ők azok, akik a legjobban ismerik a családokat, akikkel dolgoznak. Nem kritizálni szeretnék, csak jelezni, hogy jobban meg kellene értsük a rendszerek működését, világosabban kellene lássuk, hogy egy-egy döntésnek a hátterében pontosan mi áll. Magyarország tele van tehetséggel és lehetőséggel, amit hiba lenne nem kiaknázni.

Jukka Sinnemäki a pedagógia "Nobel-díjára" jelöltek között van

A Global Teacher Prize-ra a világ minden országából pályázó tanárokat szigorú szempontrendszer szerint vizsgálják. Azt a tanáregyéniséget keresik 2015 óta, aki valami kiemelkedő teljesítménnyel járul hozzá a tanári hivatás társadalmi megítéléséhez a mindennapi munkája során. A díjazottak és a nomináltak között sem volt még magyar pedagógus.

hvg.hu: Együtt dolgozik a finn-magyar oktatási startuppal, az ÉlményMűhellyel. Ha jól tudom, nem is Magyarországon, hanem kint, Finnországban ismerkedett meg a programmal. Hogy történt? Mit keres egy magyar oktatási kezdeményezés Finnországban?

J. S.: Fenyvesi Kristóffal és az általa vezetett ÉlményMűhely közösség munkájával hét-nyolc évvel ezelőtt találkoztam először Jyväskylä-ben. Először az eseményeiken részt vevő gyerekek öröme keltette fel az érdeklődésem, aztán amikor jobban megismertem a tevékenységüket, akkor a közösségi problémamegoldáson, a művészet és tudomány eredményeinek és eszközeinek az összekapcsolásán alapuló módszereik. Az ÉlményMűhely megközelítésében a probléma-, játék- és tanulóközpontú matematikaoktatás magyar hagyományának legjava, Pólya György, Péter Rózsa, Dienes Zoltán, Varga Tamás és Winkler Márta öröksége egészül ki az úgynevezett 21. századi készségek fejlesztésével. A teljesen egyszerű eszközök – mint például egy összehajtogatható papírlap – mellett, megjelennek a programozható miniszámítógépek, robotok, drónok, de a testmozgás és a matematikatanulás szerintem meglehetősen kiaknázatlan összekapcsolhatóságáról sem feledkeznek el. Természetes volt, hogy elkezdjünk együtt dolgozni, már csak azért is, mert az ÉlményMűhely megközelítése mindeközben teljesen megfelel a finnországi új tantervnek is, amelynek a mélyebb, gyakorlati megismertetésében én is sokat tudtam Kristófnak segíteni. Másrészt mindaz, amiben nekik immár nagy tapasztalatuk van, az a finn tanárok jelentős részének továbbra is újdonság és nagy örömmel fogadják.

AFP / Oliver Morin

hvg.hu: Ebben a programban tehát a tanulást élményként értelmezik. Minden tanulási folyamat lehet élményszerű? Mennyivel több munkát jelent egy pedagógus számára a felkészülés egy ilyen élménypedagógiára építő órára, mint egy hagyományos tanórára?

J. S.: Szerintem nem feltétlenül vesz több időt igénybe egy élményközpontú órára készülni. Ez sokkal inkább azzal van összefüggésben, hogy miként gondolkodunk, és hogyan szervezzük meg az egyes folyamatokat. Talán az "élmény", illetve a "jelenségközpontúság", "projekt" kifejezéseket túlságosan is sokat használtuk az utóbbi időben, miközben az emberi kapcsolatok alapvető fontosságát tekintve nincs olyan sok új a nap alatt. Ami számít, hogy a tanár a munkája során a támogatást és a pozitív attitűdöt sugározza a diákjai felé, hiszen a tanári jelenlét mindennél jobban rányomja a bélyegét egy közösség önképére. Több lehetőséget kell adnunk a diákoknak arra, hogy próbálkozzanak, és adott esetben hibázzanak és a hibákból elsősorban tanulni kell, azokért nem feltétlenül kell elítélnünk a tanulókat. Ha ezzel tisztában vagyunk, akkor rengeteg fontos élményben lesz részünk és építő, izgalmas jelenségeket figyelhetünk meg, tartalmas "projektek" közepette mind az osztályteremben, mind pedig azon kívül is.

hvg.hu: Magyarországon is vita folyik arról, mennyiben lehet a digitális eszközöket bevinni az oktatásba. Egyelőre leginkább tiltják az okoseszközöket az iskolából, néhány helyen azonban már beveszik az oktatási gyakorlatba ezeket. Ön szerint mennyiben lehet és kell ezekre támaszkodni?

J. S.: A technológia és a különféle okoseszközök kapcsán Jack Mát, az online kereskedelem legfontosabb szereplőjét szeretném idézni, aki páratlan sikerét éppen a folyamatok automatizálásának köszönheti, azonban maga is tanárként kezdte a karrierjét: "nem taníthatjuk arra a gyerekeinket, hogy a gépekkel versenyezzenek. Inkább valami különlegeset kell számukra tanítanunk. Értékeket, hitet, független gondolkodást, csapatmunkát és a másikról való gondoskodást". Igenis szükségünk van eszközökre és arra, hogy használjuk és értsük is a technológiát, viszont ha a technológiai versengés kerül az igazi célok helyére, akkor a jövőnk elveszett. A technológia nem az egyedüli kulcs a sikerhez vagy a boldogabb jövőhöz.

Janne Ylitalo

hvg.hu: Mit gondol az oktatás jövőjéről? Milyen lesz az iskola 20-30 év múlva?

J. S.: A gyerekekben a világon mindenhol növekszik a szorongás, a depresszió, a különféle függőségek, képtelenek koncentrálni, elvesztik az önmérsékletüket, látjuk az agressziót, az alázat hiányát, az erkölcsi érzéketlenséget. Az iskoláknak ebben a helyzetben túl kell lépniük a hagyományos szerepükön, mivel mindez új és összetett kihívást állít az emberiség elé. Az iskola a kultúra elsajátításának kiemelt szereplője. Az elkövetkezendő évtizedek legfontosabb készségei szerintem a kritikai gondolkodás, a kommunikációs készségek, az együttműködés, a kreativitás, a kulturális érzékenység és a rugalmasság. Még ha az új technológia kihívást is jelent a számunkra, ezt a gyors fejlődést mégis inkább egy lehetőségnek, mintsem fenyegetésnek szeretném látni. Hiszem azt is, hogy a tanári hivatás még több szakértelemmel és emberi képességgel párosul a jövőben és mindez a tanárképzésben is érezteti a hatását. Azt gondolom, hogy a jövő tanárai nem magányosan, hanem párokban, illetve kis munkacsoportokban fognak együtt dolgozni. Azzal együtt, hogy a tanulók szintjén az egyéni igényekhez igazodó tanulási formáknak jut majd egyre nagyobb szerep, az akár a különféle életkorokat összekapcsoló tanulói együttműködés új formáinak jut majd egyre nagyobb szerep. Remélem, hogy az oktatás olyan területeket és közösségeket is elér nemsokára, ahol most még nem áll rendelkezésre.

Mizsur András - Presér Ágnes Judit Itthon

Egy ország, ahol a tanárok megbíznak a kormányban

Oktatási rendszerükben gyakorlatilag nincs szóbeli feleltetés, kevesebb a bemagolandó tananyag, és mégis, a finn gyerekek rendre lekörözik magyar társaikat a PISA-felméréseken. A "finn csoda" titka, hogy a gyerekek minden lehetséges segítséget megkapnak, hogy igényeiknek megfelelően haladjanak a tanulásban. A világszínvonalú technikai felszereltség sem csak az elitintézmények kiváltsága, még a legeldugottabb iskolákban is alapértelmezett például, hogy van wifi.