szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A BKK-tól és néhány vidéki nagyvárosban már a buszon ülve megkap minden segítséget az utas az újratervezéshez, ha forgalmi okok miatt át kell szállnia, a vasúton és sok távolsági busznál viszont marad a reménykedés, ha valami nincs rendben a forgalomban.

Nyolc óra alatt tette meg egy vonat a Budapest és a magyar-román határ közötti 225 kilométeres távot, az út jelentős részében fűtés nélkül – panaszolta el egy ott utazó olvasónk. A Keleti pályaudvarról nem sokkal vasárnap este 7 óra után induló Ister Euronight éjjel háromnegyed egykor ért el Békéscsabára, onnan pedig majdnem 80 percre volt szüksége, hogy az országhatárig hátralévő 29 kilométert megtegye. A fővárostól a határig 28 km/óra volt az átlagsebesség.

Az utasokat a legjobban mégsem a késés zavarhatta, hanem az, hogy senki nem szólt nekik arról, valójában mi történik. A vonaton utazók elmondása alapján amikor már két órája álltak egy helyben a sötétben, a kalauz sem tudott mást, csak sűrű bocsánatkérések között annyit mondani, hogy keresik, mi a baj. Végül négy óra késéssel eldöcögtek Szolnokig, de további egy óra késést még Szolnok és a határ között is összeszedtek.

A telefonos segítség is hiábavaló volt: a MÁV Vonatinfóján, ahol élőben lehet nézni, hogy járnak a vonatok, mindössze annyi derült ki, hogy leszakadt egy felsővezeték. A MÁV honlapján semmilyen információ nem volt elérhető, a média egy e-mailt sem kapott, amiből hírt lehetett volna írni, a legnagyobb meglepetés viszont akkor érte az utasokat, amikor megpróbáltak a Facebookon tájékozódni. A MÁV Start Facebook-oldalán ugyanis az az információ várt minden érdeklődőt:

A hőségriasztás ideje alatt a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki állomásokon ingyen ásványvizet biztosít utasainak a MÁV-START.

Ugyanis az oldalt tavaly július óta nem frissítették.

Pedig az utasok igényei nem nagyok: ők csak azt szeretnék, hogy időben szóljanak nekik, ha valami baj van, és legalább annyit tudjanak, néhány perc vagy több óra álldogálásra számítsanak, esetleg ha tudnak, kérjenek-e autós segítséget. Az újabb rémtörténetek után úgy döntöttünk, megnézzük, mire számíthatnak azok, akik buszon vagy vonaton utaznak az országban, és csak arra hagyatkozhatnak, amit helyben elmondanak nekik, vagy amit egy okostelefonról megtudhatnak. Náluk sokkal rosszabb helyzetben vannak azok, akik nem beszélnek magyarul: naprakész tájékoztatást ők igazán csak a BKK-nál kapnak.

Van mit tanulni a BKK-tól

Aki Budapesten ül fel bármilyen tömegközlekedési eszközre, arra az egyre egész biztosan nem panaszkodhat, hogy rosszul tájékoztatnák. A BKK Futár elkészítésével óriásit késtek ugyan, és emiatt közel félmilliárd forint kötbért fizettetett a cég, most azonban már a legtöbb megállóban is lehet látni, mikor jönnek a buszok vagy villamosok, és a telefonon is lehet figyelni, mi hol jár éppen. A közlekedési cég Facebook-oldala pedig a lehető legrosszabb, 1,0-s értékelésű azóta, hogy tavaly nyáron tízezrek pontozták le az online jegyrendszer hibáit lebuktató 18 éves hacker ellen tett feljelentés után bosszúból, de az utastájékoztatás szinte hibátlanul működik ott. Amint leáll a közlekedés valahol vagy terelni kell a járatokat, perceken belül jelzik, a kommunikáció folyamatos.

Fülöp Máté

A nagyobb vidéki városokban is lehet találni jó példákat. A debreceni DKV-nál például szintén folyamatos az online kommunikáció az utasokkal, de hasonlóan jól működik a Szegedi Közlekedési Kft. és a miskolci MVK utastájékoztatása is. Pécsett és Győrben már nincs ekkora szerencséjük az utasoknak, ott marad a honlapról letölthető pdf-menetrend.

A MÁV-nál még tart a XX. század

A vasúton gyakorlatilag ismeretlen fogalom az online utastájékoztatás. A MÁV-Start Vonatinfója pedig a tökéletes alap lehetne egy jó rendszerhez: élőben lehet nyomon követni az összes személyszállító vonatot, ami az országban épp úton van. Sőt, odáig is eljutottak, hogy a Vonatinfón, valamint az Elvirán jelzik a várható érkezési időket – csakhogy ha egy vonat éppen álldogál a puszta közepén, akkor ez az információ máris használhatatlanná válik, mert máris csak annyit jeleznek, mi történne, ha azonnal továbbindulna.

Stiller Ákos

A közösségi médiában a vasútimádók nagyjából annyira aktívak, mint egy-egy tinizenekar rajongói, tömegesen találunk magyar vonatos csoportokat, de a hivatalos kommunikáció gyenge. A MÁV-Start Facebook-oldala, mint már említettük, tavaly nyár óta nem frissült. A MÁV-Start Friss hírek oldal 2016 óta inaktív, a MÁV elnevezésűn pedig néhány havonta felkerül egy-egy vágányzári információ, egyébként csak szép vonatos képeket láthatunk. A nemzetközi utazásokkal foglalkozó oldalon van élet, de ott is csak az utazási ajánlatokról írnak – igaz, ha valaki ott kérdez, annak válaszolnak. A legjobban a MÁV-HÉV Zrt. Facebook-lapján jelzik, mire készülhetnek az utasok, de azért a BKK szintjétől az ottani tájékoztatás is elmarad.

A buszoknál mintha csak Pest megye létezne

A távolsági buszközlekedésben sincs könnyű dolguk az utasoknak, ha tájékozódni szeretnének. A Futárhoz hasonló élő utastájékoztatási rendszert egyre több helyen építik ki, így aki a megállóban áll, sok helyen már nincs teljesen elveszve, előre tervezni azonban nem könnyű. Pedig pozitív alapokat itt is találunk: a Volánbusz régi menetrendtervezőjét néhány éve felváltotta a menetrendek.hu, ahol az országban először, még jóval a Google Maps előtt tervezhettünk úgy utazást, hogy a buszról vonatra történő átszállásokkal is lehetett számolni.

Horváth Szabolcs

Igazán jó helyzetben azok vannak, akik Budapest környékén utaznának. A Volánbusz – ezen a néven a cég csak a fővárosból induló, valamint a Pest megyei járatokért felel – Facebook-oldalán folyamatos a tájékoztatás, minden fontos információt meg lehet találni a menetrendek változásairól.

Az ország többi részén már sokkal rosszabb a helyzet. Amióta a 24 Volán-társaság helyett hét regionális közlekedési központot hoztak létre, ezeknek az utastájékoztatása nagyjából kimerül abban, hogy a saját honlapjukra néha kirakják a várható változások híreit, aztán az utas ezt vagy észreveszi időben, vagy nem. A közösségi médiában gyakorlatilag elérhetetlenek ezek a cégek. Ritka kivétel a Középkelet-Magyarországi, valamint a Dél-Alföldi Közlekedési Központ, ezeknek ugyanis legalább van Facebook-lapjuk.

Mindkettőn 2015-ös a legutóbbi frissítés.

Válaszolt a MÁV-Start

Cikkünk megjelenése után reagált a MÁV-Start: a vasúttársaság honlapjának egy almenüjében, valamint a Vonatinfón elérhető volt az az információ, hogy az általunk említett vonalon a vonatok 20-60 percet késnek, miközben az Ister utasai négy órával az indulás után megérkeztek Szolnokra, onnan pedig sokan személyvonattal továbbmehettek.

Mint írták, „a Mávinform a vasúti közlekedési eseményekkel kapcsolatban folyamatosan frissített híreket szolgáltat, amelyek olvashatók a MÁV-csoport honlapján, valamint az okostelefonról elérhető, ötszázezres letöltésszámnál tartó Vonatinfó applikáció Mávinform menüpontjában is. A Mávinform hírei hamarosan a twitteren is elérhetők lesznek.” Azt is megerősítették, hogy a cikkünkben bemutatott Facebook-oldalakat, a nemzetközi utazások és a MÁV-HÉV lapja kivételével nem ők kezelik.

Zelki Benjámin Gazdaság

Miért késik fél évszázadot a MÁV utastájékoztatása?

Elég volt egy újabb felsővezeték-szakadás, és olvasóink a hajukat tépve írtak, telefonáltak szerkesztőségünkbe, hogy elmondják, mit művel velük, állomásokon vagy vonatokon ácsorgókkal a MÁV. A vasúttársaság azonban állítja, náluk minden rendben volt, ők tájékoztattak mindenkit. Valaki nyilvánvalóan nem mond igazat, vagy egy párhuzamos világban él. Az eseten túl vagyunk, de bármikor ismét előállhat, így megnéztük, hol a hiba. Kiderült: sok hiba van.