baja

2018.03.14. 13:58

Régi nevén folytatja a bajai könyvtár

Hivatalosan is eltűnt a művelődési központ az elnevezésükből, a városatyák erről szóló döntését követően megkapták a kincstár jóváhagyását is – közölte a napokban Zalavári László, az Ady Endre Városi Könyvtár igazgatója.

Kubatovics Tamás

Az intézmény vezetője a képviselő-testületnek benyújtott és elfogadott éves beszámolójában is jelentős változásként említette a közművelődési részleg leépítését. Művelődésszervezők híján ugyanis a könyvtárosoknak kellett tartalommal, rendezvényekkel megtölteni esténként az egykori zsinagógát, ami – értékelése szerint – maximálisan sikerült, a kényszerhelyzet kihozta munkatársai krea­tivitását.

Több új eseményt találtak ki, másokat pedig némileg átalakítva vittek tovább. A felnőttrészlegen az év folyamán 57 programot rendeztek, a visszajelzések szerint van igény ezekre. Ugyanakkor a műemlék épület adottságai és állapota miatt a katasztrófavédelem korlátozta befogadóképességüket.

A könyvtár feladatának tekinti az ifjúság becsábítását is – számolt be céljukról az igazgató. A pedagógusok bevonásával sikerült a látogató osztályok számát növelni. A fia­talokkal való kapcsolatépítésben is fontos könyvtári internetes megjelenés azonban formailag és tartalmilag is elavult. Ennek megújítása évek óta napirenden szerepel, őszre szeretnék létrehozni vadonatúj oldalukat – közölte Zalavári László. Statisztikai adataikból kiolvasható, hogy a húsz főt foglalkoztató intézménynek tavaly 4645 beiratkozott olvasója volt, és 83 ezer dokumentumot kölcsönöztek, ami hét százalékkal volt több az előző évinél, míg helyben közel 5900-at használtak a látogatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!